Az Én Történetem! [Szünetel]

Látomások

Bólintottam és elindultam megkeresni a megbízót. Az erdő mélyén járhattam már, mikor egy hatalmas robbanás hangja ütötte meg fülemet és minden elsötétült....

-Itthon vagyok-pillantottam meg a házunkat, ahova egy hírvivő ment.Édesanyám ajtót nyitott. Beszélgettek valamiről, majd anyám arca könnybe borult és térdre esett. Fájdalmas volt azt látnom, hogy édesanyám sír és nem tudtam tenni ellene semmit. Majd másodpercek töredéke alatt egy piros szem, ordítás és vér mindenütt.
-Amaye te maradj itt a többiekkel! Rendben?-fogta meg apám a vállamat.
-Mi folyik itt?
-Fel..
-Elég annyi, hogy ti maradjatok itt!-szólt erőteljesen Minato-sensei.
-Sensei! Mi ez az egész?
Megint egy nagy villanás és a harcmezőn találtam magam, ahol haldokló édesapámat tartottam.
-Amaye! Vigyázz anyára és Ai-ra. Rendben?-majd lecsukja szemeit. Nem bírtam uralkodni magamon és zokogásba kezdtem. A sírástól már semmit sem láttam.

Riadtan felültem egy ágyon(?).
-Hol vagyok?-kérdeztem magam elé nézve. A fejem zúgott és szédültem is.
-Amaye!-hallottam meg húgom hangját aki rögtön a nyakamba ugrott és szorosan magához ölelt.
-Ai? Hol vagyok?
-Kórházban vagy-hallottam meg édesanyám sírás utáni hangját.
-Anya? Mi történt?
Nem tudott válaszolni sem anya sem pedig Ai. Pár perc néma csend után kopogtak az ajtón, amin rá nem sokkal egy szanitéc ninja és Minato-sensei lépett be.  Anya és hugi illendően köszöntek, de mielőtt még én is köszönhettem volna belevágott a közepébe a Hokage-sama.
-Mi történt?-támaszkodott meg az ágy végén lévő vasrácsban.
-Nem emlékszem pontosan-fogtam meg a most még jobban zúgó fejem.
-Mire emlékszel?
-Nagyon semmire.
-Mond el azt amire emlékszel!
-Elindulunk és..és..
-És?
-Fogalmam sincs.
Látszott a sensei-en, hogy egy kicsit feszült.
-Mond el azt amire emlékszel!
-Mondom, hogy nem emlékszem semmire!-váltottam én is egy kicsit agresszív hang nembe.
Anya és hugi fura fejjel nézett hol rám, hol pedig Minato-sensei-re.
-És különben is miért ennyire fontos, hogy mire emlékszem és mire nem sensei?-keltem ki magamból egy kicsit. A sensei sóhajtott egy nagyot. Nem szólt semmit. Fejét újra rám emelte és elengedte a vasrácsot is. Arca megenyhült és még egy kis mosolyt is húzott a szájára.
-Ígérem mindent elmondok neked Amaye. De most az a legfontosabb, hogy pihend ki magad.
-Már semmi bajom szó....
-Vedd egy kisebb parancsnak a sensei-edtől.
-Igenis-sóhajtottam egy nagyot. A Hokage-sama kiment én pedig ott maradtam két olyan arccal amihez nem sokkal később csatlakozott egy harmadik is. Újra kinyílt az ajtó és apa lépett be rajta. Nem foglalkozva azzal, hogy nem igen vagyok abban az állapotban, hogy ugráljak felugrottam a nyakába. Mikor apám lerakott hirtelen nyilallt belém minden oldalról a fájdalom.
-Aúúú!-kiáltottam fel mire mindenki aki a szobában tartózkodott (anya, apa, Ai)odasietett hozzám.
-Gyere segítek!-kapott fel apa és vitt vissza az ágyra. Apa karjaiban viszont elnyelt újra a mély és ijesztő sötétség.

-Megint itt vagyok-néztem körül.
-Ez nem Konoha-gondolkoztam tovább.
-Naruto-hallottam meg hátam mögül egy szipogó Sakura hangját. Idősebb volt mint most.
-Naruto. Siess haza! NARUTO!
Majd már csak egy lila fodrozódó szemmel nézek szembe.
-Ne hidd, hogy te is megúszod! Shinna Tensei!

Megint minden elsötétült és újra riadtan keltem fel a kórházi ágyban. Az ágyból körül néztem és megállapítottam, hogy egyedül vagyok és azt is, hogy sötét van. Az egész küldetést át aludtam? Újra beugrott az a szem és hirtelen választ akartam mindenre. Az ápoló bejött hozzám akitől kértem egy lapot és egy ceruzát.

*Naruto szemszöge*

-Naruto!
-Igen anya?-siettem le a lépcsőn.
-Ezt vidd el Amaye-nek. Kérlek.
-Igazából apa kért meg rá igaz?
-Nem.
-Persze-forgattam meg a szemeimet.-Most vigyem be vagy ráér holnap?
-Most.
-Rendben.
Elindultam a kórházhoz.

*Amaye szemszöge*

Nem csináltam mást csak rajzoltam. Lerajzoltam a lila szempárt, mert megakartam tudni, hogy ez még is milyen szem. Amint lerajzoltam kikeltem az ágyból és a nyitott ablakon keresztül elhagytam a szobát. Egyenesen a sensei-hez rohantam. Nem kellett sokat mennem ugyanis velem szembe jött. Gondolom azért mert épp haza ment, de muszáj volt vele beszélnem.
-SENSEI!-kiáltom oda a tömegben sétáló Hakage-sama-nak.
-Amaye-fagy le egy pillanatra majd odajön hozzám. -Neked nem a kórházban kéne lenned?-néz rám szúrós szemekkel.
-De! Igen tudom, hogy ott kéne lennem de muszáj magával beszélnem-fogtam a fájó oldalamat lihegve.
-Miről?
-Maga tudja, hogy ez micsoda?-mutattam meg neki azt amit lerajzoltam.
-Ez nem lehet igaz-sápad el teljesen.