Az Én Történetem! [Szünetel]

Védés

-Segíts elvinni Tsunade-samához!
-Azt most nem lehet.
-Miért?-kérdezi még mindig könnyes szemekkel.
-Mert Tsunade-samának pihenie kell, mert....
-És akkor ki fogja ellátni?-vágott a mondatomba.
-Majd én. De előtte vigyük oda.
Felemeltük Sasuke-t és elvittük a helyre. Ott lefektettük és munkának is láttam. Nem volt egyszerű hiszen az én chakrám is vészes, de megtettem amit csak tudtam. Sakura meg sem bírt szólalni annyira féltette Sasuke-t. Amint ezt elvégeztem Shika jelent meg.
-Amaye!
-Oi, Shikamaru! Miben segíthetek?
-A Hokage-sama látni kíván.
-Megyek!-azzal felálltam és követtem Shikamaru-t. Mikor odaértünk akkor nem csak Minato-sensei volt ott hanem az Édesapám is.
-Köszönöm Shikamaru! Te elmehetsz.-és el is tűnt a fák lombjai közt Shikamaru.
-Úgy hallottam, hogy látni kíván sensei.
-Igen. Most a harcban fogsz részt venni, mert sokak chakrája elfogyott.
-Az enyémből sincs sok már.-vallottam színt.
-Azzal semmi gond. Csak az elzáró csapatott kéne védeni.
-Miért? Valami baj van?
-Ellenséges ninja-kat észleltek az ANBU ügynökei. Ennyi az egész.
-Megteszem azt ami tőlem telik!
-Mertem remélni-mosolygott rám a sensei majd eltűnt.
-Lehet, hogy nem mondtam még de büszke vagyok ám rád!
-Huh?-néztem apára.
-Jól hallottad! Hihetetlenül boldog vagyok emiatt.
-Olyan fura vagy! Minden rendben?
-Persze! Csak már kimerített ez a sok harc-törölte meg verejtékes homlokát.
-Akkor pihenj egy kicsit. Biztos jót tenne.
-Azt nem lehet.
-Miért ne lehetne?
-Mert megkaptam parancsba a Hokage-samától azt amit te.
-Értem. Akkor nem kéne mennünk? Még a végén kikapunk tőle.
-Humoros vagy-mosolyodott el.
-Volt kitől örökölnöm-viszonoztam a mosolyát. Elindultunk, hogy a ránk szabott feladatott teljesítsük.
-Amúgy mitől nincs sok chakrád, hiszen egyszer sem kellett részt venned a harcban!?-nézett rám értetlenkedve.
-Hát az egy kicsit hosszú történet.-vakartam meg tarkómat zavartan.
-Mondd el nyugodtan.
-Csak Tsunade-sama megtanított egy alap gyógyítási technikát. Ő elfáradt és én vettem át a helyét.
-Most már világos. Amúgy meg gratulálok!-mosolyodott el újra.
-Miért viselkedsz ilyen furán?
-Fura lennék?
-Igen. Az vagy.
-Fogalmam sincs miről beszélsz!?
Nem foglalkoztam tovább ezzel a ténnyel, mert feladatunk helyére értünk. Hogy mit nem mondjak amint megláttam a Biju pirosan világító szemeit rögtön az álom ugrott be (megint). A nagyon erősen világító piros szemek, a sok vér és végezetül a legrosszabb a halott apám. Nem igazán foglalkoztam ezzel a dologgal hiszen egy ilyen helyzetben ki foglalkozik, hogy az erős képzeletével mi féle hülyeségeket talál ki!? Én nem igazán, de akkor is megrémített a tudat, hogy a piros szemeket láttam.
-Netán valami gond van?
-Nem. Semmi.
Beálltunk a helyünkre és figyeltünk. Minden irányba. Az olyan ninják akik gyengén tudják vezetni a chakrájukat azok a pecsétet készítették (őket kell védenünk), és volta  másik fele akik a Biju-t terelték a lezáró csapat felé.
-Nem gondoljátok, hogy hagyni fogjuk, hogy ti Konohaiak elviszitek ezt a Bijut?-hallottam meg egy ismeretlen hangot.

'A ninják akikről Minato-sensei beszélt.'

-Ne is gondoljátok ,hogy hagyni fogjuk nektek!-jött egy másik. Benyúltam szépen lassan a kunai tartó táskámba és elővettem egyet.
-Te ott!-mutatott felém-Vedd ki a hátad mögül a kezedet! Most!
-És ha nem?-néztem végig a szemébe.
-Akkor lássuk, hogy erre mit reagálsz-dobott felém pár dobócsillagot. A kezemet kirántva a hátam mögül elhárítottam az összeset. A kunait a számba tettem és kézjelet formáltam.
-Kage no Shinno Jutsu!-a klónom az egyik oldalról támadt én pedig a másikról. Még egyszer megcsináltam ugyan ezt a kézjelet és összpontosítottam, hogy több klón jöjjön létre. És sikerült.
-Azt hiszed, hogy ennyivel le tudsz győzni?-és egy tűz stílusu jutsuval eltüntette az összes klónom. Ezután beleütött a hasamba amitől repültem egy-két métert. A fájó pontra fogtam és úgy próbáltam felállni.
-Te még csak egy kölyök vagy! Nem tudsz legyőzni egy tanult ninját-nevetett jó hangosan. Sikeresen felálltam és megpróbáltam kikerülni, de kudarcot vallottam és visszaütött a földre. Elnéztem egy kicsit oldalra ahol Édesapámat láttam harcolni. Újra felálltam és szembe néztem az ellenségemmel.
-Látom kitartó vagy! De ne aggódj nem fog fájni. Vagy talán még is?-és elkezdett felém rohanni egy karddal. A fájdalomtól nem igen tudtam mozogni, de minden erőmmel azon voltam. Kicsit arrébb léptem így a kard csak a kezemen ejtett egy kisebb vágást. Gyűjtöttem annyi erőt, hogy távolabb ugráltam kettő-hármat és gyógyítani kezdtem a sebem.
-Szóval te ilyet is tudsz!? Akkor teszek neked egy ajánlatot. Vagy velünk jössz és minden harc után begyógyítod a sebeinket vagy itt és most véget vetek az életednek!? Választhatsz!
-Ne is álmodj róla, hogy valaha is veletek megyek!
-Milyen kis naiv vagy!-nevetett fel újra jó hangosan-És nem csak naiv vagy hanem bolond is. Inkább meghalsz, mint,hogy velünk gyere. Pedig egészen jól jártál volna!-majd újra felém rohant. Azt hittem, hogy nekem fog jönni de ehelyett Shizune-senpait vette célba. Gyorsan odasiettem majd megállítottam. Shizune-senpai egy pillanatra hátrafordult hozzám.
-Amaye tarts még ki egy kicsit!
-Rendben!-ellenfelem hasába rúgtam ami olyan jól sikerült, hogy jó pár méterrel arrébb estet tőlünk. Így sikeresen távolabb vittem a lepecsételő csapattól.
A harcot még elég sokáig folyattuk. Minden chakrám elfogyott így a kard által okozott sebeket nem tudtam begyógyítani. Egy újabb rúgást követően lábaim feladták a harcot és összecsuklottam. Levegőért kapkodtam és minden erőmmel azon voltam, hogy még egy kicsit bírjam de nem sikerült.
-Úgy látszik vége a játéknak-indult felém a kardjával. Már teljesen előttem állt. Felemelte a kardot és rám nézett-Szép álmokat!-behunytam a szemeimet. Vártam, hogy történik e valami de semmi. Egy nagyobb szelet éreztem meg a jobb oldalam felől, ezért odanéztem és a Biju fejével találtam szembe magam. A vér is megfagyott bennem. Mozdulni sem mertem annyira féltem. A szemei mindvégig az ellenségem nézték, aki fal fehéren nézte az óriás szemeit. Pár pillanat alatt Minato-sensei felkapott és elvitt onnan. Én még mindig pánikoltam mikor beugrott a nem sokkal arrébb harcoló apám. Megpróbáltam felállni de Minato-sensei visszarántott a földre.
-Pihenned kell!
-De az ap....
-Elviszlek Tsunade-sanhoz! Már helyre jött szóval megtud gyógyítani.
-De az Édesapám tőlem pár méterre harcolt annak a társával! Meg kell néznem, hogy jól van e!
-Megértem az aggodalmadat, de sok a nyílt sebed!Előbb Tsunade-san meggyógyít utána visszamehetsz. Rendben?
-Nem én most fogok visszamenni!-megpróbáltam felállni, de a fájdalomtól újra összecsuklottam. Minato-sensei nem mondott semmit csak felkapott és elvitt Tsunade-samához. Tsunade-sama meggyógyított majd kiadta parancsba, hogy legalább tíz percet pihenjek. Ebben a sokkos állapotban nem fogok tudni harcolni.
-Meg kell néznem, hogy az Édesapám jól van e! Nem ülhetek itt ölbe tett kezekkel, mikor pontosan tudom, hogy tőlünk pár méterre harcolt!
-Kérlek nyugodj meg!-tette fel kezeit Jiraiya-sennin-Legalább tíz percet pihenj.
-Nem!
-Tsunade beszélhetek veled?-fordult felé. Amíg nem figyeltek gyorsan eltűntem a lombok között és egyenesen arra a helyre siettem. Amint odaértem mindenhol apát kerestem, de sehol sem találtam.

'Merre lehet? Pontosan tudom, hogy itt volt!'

-Amaye! Kislányom!-hallottam meg apa hangját.

'Honnan jöhet ez a hang?'

Forgolódtam, hogy még is honnan, de nem jutottam semmire.
-Itt lent!-szemeim megteltek könnyel. Fájt amit ott és akkor láttam.
-Apa!?-gördült le egy sós könnycsepp az arcomon.