Az Én Történetem! [Szünetel]

Temetés

Eljött ez a nap is amit soha nem gondoltam volna. Legalábbis nem most. A temetésre tartok Ai-val. Anya azt mondta, hogy ott majd találkozunk. A temetés alatt nem sírtam, mert végig a húgomat támasztottam aki annyira belebetegedett a ténybe, hogy alig bír megállni a saját lábán. De nem hibáztatom ezért. A temetésre eljöttek a többiek is e-mellett a két Hokage-sama is. Ai-t Kakashi-sensei átvette tőlem egy kicsit míg a virágot le nem helyeztem a sírra. Visszamentem a helyemre és az egy perc néma csend kezdetét is vehette. A temetés végeztével hazakísért minket Minato-sensei ugyan is így látta jónak. Az utca sarkon megálltam.

-Valami gond van Amaye?
-Az ajtó-mutattam az említett irányba-nyitva van. Megyek körül nézek.
-Rendben de csak óvatosan.
Elindultam a ház irányába. Beléptem az ajtón és cipőstül elkezdtem körül nézni. Már azt hittem, hogy végeztem, mikor beugrott, hogy anyáék szobájába be sem néztem. De, hogy őszinte legyek bár ne tettem volna. Az ajtó zárva volt, így be kellett rúgnom, ami nem ment egy könnyen de sikerült. A szobában szét voltak dobálva apa holmijai, a közös képeink amin mindannyian rajta vagyunk, ajándékok és a többi. Elfordítottam a fejemet és megláttam a földet. A földet amin egy hatalmas vértócsa volt. Az ágy mögül jött.
-Ne, ne!-kezdtem el aggódni. Odarohantam és ami ott fogadott az nem volt jó.
Édesanyám mosolyogva, lehunyt szemekkel fürdött a saját vérében, egy képet fogva. A kezei fel voltak vágva és hirtelen azt sem tudtam, hogy ki vagyok.
-Nem, nem! Ez nem lehet igaz!-szemeim megteltek könnyel és minden bánatomat kisírtam. Kisírt szemekkel mentem vissza Minato-sensei-hez és Ai-hoz.
-Mi történt Amaye?-rohant oda hozzá Ai.-Amaye szólalj már meg!-Minato-sensei is odajött és próbáltak faggatni de nem szólaltam meg. Ez így rohadt sok egyszerre. Miért?
-A-amaye, miért véres a ruhád?-kérdezi Ai remegve.
-Amaye! Mond el, hogy  mi történt! Most!
Egy hang nem jött ki a torkomon. Nem tudtam, hogy mit mondjak. Féltem, hogy ezek után a húgomat is elveszítem. Végül erőt vettem magamon és elmondtam. Ai térdre rogyva sírt, Minato-sensei pedig őt vigasztalta. Én pedig végig magam elé néztem.
Rá egy hétre anyát is eltemettük.Én és Ai teljesen egymásra lettünk utalva. A srácok sokszor látogatnak minket és próbálnak segíteni. Ezt tisztelem bennük a legjobban.