Az Én Történetem! [Szünetel]

Végeztem

Annyi dolog jött vissza azzal, hogy Naruto ismét a faluban van, elmondani nem tudom. Mérhetetlen boldogság kerített hatalmába, ami olyan rég volt, hogy ez által meg is ijedtem ettől. Az Ichiraku után lassú sétára kapcsoltunk. Minato-sama, Naruto és Jiraiya-sama mentek elől, mi pedig Kushina-sannal utánuk.
-Hihetetlen mennyire megváltozott a kisugárzása.-szólalt meg a semmiből Kushina-san.
-Az lehet, hogy a kisugárzása más, de belül ugyan az a kölyök maradt aki volt.-borzolta össze fia haját Minato-sama. Erre mindannyian csak felnevettünk, Naruto pedig zavartan kezdte el nézni a földet, miközben csak annyit suttogott, hogy "apa". Ezen a tetten muszáj volt elmosolyodnom. Hiába járt már az idő a hajnal felé, mi még mind az utcán gyalogoltunk. Naruto hihetetlen nagy beleéléssel mesélt, mi pedig figyelmesen hallgattuk. A szemeim nem nagyon szerettek volna nyitva maradni, ezért elköszöntem a kis csapattól és elindultam a lakhelyem felé, melyhez kísérettel érkeztem.
-Köszönöm Naruto, hogy elkísértél, de innen már magam is odatalálok.-nyitottam ki a lépcsőház bejáratni ajtaját.
-Szó sincs arról, hogy nem találsz oda egyedül, csak beszélni szerettem volna veled négyszemközt.
-Miről?-néztem az előttem álló fiúra kíváncsian.
-Hallottam ezt azt a többiektől, mikor utoljára itt jártam a faluban.
-Oh, szóval arról-hajtottam le a fejem.
-Támogattalak, de megkértelek rá, hogy ne sokáig.
-A három év nem is olyan sok.
-De az. Több a nullánál.
-Tudom, hogy mennyire ellenezted.
-És ellenzem is-vágott közbe, karba tett kezekkel.
-Naruto neked van már célod, van egy álmod vannak terveid. Nekem ebből mim van? Nagy valószínűséggel semmim.
-De lehetne.-simított végig az arcomon.
-Még is hogyan?
-Terveket fixen tudsz találni, hiszen az mindenkinek van.
-Hát úgy látszik ebben is én vagyok a kivétel-sóhajtottam fel.
-Miért lennél az? Csak gondolkodj egy picit! Mondjuk van e ötleted, hogy milyen házban, hol szeretnél élni?
-Nem gondolkoztam még ilyeneken.-nevettem fel kínosan.
-Nem mondhatod ezt komolyan.
-De halálosan komolyan mondom. Ha valamit nagyon szeretnék, abból csak a baj lesz. Néz vissza arra az időszakra, ami a három év előtt volt. Egy rossz döntés és már is valaki bajba került.
-Figyelj!-fogott rá a vállaimra-Én mindig itt leszek és segítek neked meg támogatlak a döntéseidben és azt nézem, amit te szeretnél meg minden most még is megkérlek valamire.
-Mire?-néztem rá csodálkozva.
-Hagyd ott ezt az egészet!-nézett végig a szemembe.
-Nem tudom. Ez nehéz döntés.
-Nincs ebben semmi nehéz! Kiszállsz és vége!
-Naruto mind a ketten tudjuk, hogy lehetetlen csak úgy kiszállni.
-Tudom, de ha neki nem tetszik, akkor velem gyűlik meg a baja.-morgolódott tovább.
-Naruto...-néztem a fiút döbbenten.
-Kérlek! Hagyd ott azt az egészet. Ugye nem nagy kérés?
-Akkor nem lenne az, ha minden olyan könnyen menne.-hajtottam le a fejem-De megpróbálok kilépni belőle. Rendben?
-Rendben.-ölelt magához olyan szorosan, amilyen szorosan csak tudott.-Köszönöm Amaye!
-Jó, hogy újra itthon vagy Naruto!-bújtam hozzá szorosabban.
-Jó újra itthon lenni.-elköszöntünk egymástól, majd mindenki ment a saját dolgára. A lakásomba beérve észrevettem, hogy a konyhámba világít a lámpa. A cipőmet nem levéve lépkedtem tovább óvatosan. A konyhámban Sai állt.
-Sai, te?
-Danzo-sama látni kíván mindkettőnket.
-Minek?
-Nem tudom.
-Hogy jutottál be?
-Az nem lényeg.
-De igen is az. Az én lakásom, az én magán dolgom.
-Danzo-sama mondta, hogy minden áron kerüljek beljebb és keressek meg egyes dolgokat.
-Mi van? Még is mit kellett keresned?
-Információkat.
-Milyen információkat? Sai!
-Danzo-sama majd mindenbe beavat téged.
Amilyen gyorsan csak tudtam felvettem az egyenruhámat és a maszkomat, mint a villám siettem a fő épülethez. Danzo-sama már várt ránk.
-Azt hittem soha nem jöttök. Ha hívatlak, akkor azonnal jössz.
-Sajnáljuk Dan...-kezdett bele Sai, de félbeszakítottam.
-Dehogy sajnálom!-hajítottam le a maszkom-Mi volt olyan, hogy kutakodni kellett a cuccaim között és nem lehetett volna engem megkérdezni?
-Elég legyen! Tudd, hogy kivel beszélsz!
-Én pontosan tudom, hogy kivel beszélek!
-Akkor türtőztesd az indulataidat és maradj csendben!
-Elvárja, hogy kussoljak, miközben a magánéletemben vájkált anélkül, hogy én tudtam volna róla bármit is! Erről nem volt egy szó sem mikor csatlakoztam!
-Amaye!-suttogta Sai.-Fejezd be!
-Nem! Meg tudhatnám mi volt olyan fontos?
-Nem lett volna szabad megtudnod a dolgokat, de úgy látszik a társadnak megint eljárt a szája!-nézett Sai-ra szúrós szemekkel.
-Ne tereljen! Mondja el inkább!
-Megnyugodhatsz mert nem tálaltunk azzal kapcsolatban semmit és most már fogd be vagy meghalsz!
-Jó vicc!-nevettem fel ironikusan-Úgy sem teszi és nem is teheti meg, hiszen a Hokage védelme alatt állok.
-Amiről nem tud az nem fáj majd neki.-mondta alig hallhatóan.
-Befejeztem! Én kilépek ebből a mocsokból!-indultam el a kijárat felé, de megjelent előttem két Gyökeres.-Ez most komoly?-sóhajtottam fel.
-Nem mész sehova Uzumaki Amyae!-hallottam meg mögülem Danzo irritáló hangját.
-Kész csoda, hogy tudja a nevemet nem? Egyébként meg miért is nem?-fordultam ismét vele szembe.
-Egyszerűen csak nem!
-Tudja, hogy el fogom intézni ugye? Mert ha nem akkor ízlelgesse a gondolatot.-azzal végleg elhagytam a területet.
-Amaye!-hallottam meg magam mögül Sai hangját. Megálltam, de nem néztem hátra.
-Danzo küldött utánam igaz?
-Nem. Magamtól jöttem.-sétált oda mellém.-Gondold át a kilépés dolgot. Itt van egy családod. Nem kell tovább kutatnod. Itt mindened meg van.
-Tudod Sai, sosem gondoltam volna, hogy neked ilyet mondok, de vicces vagy-néztem magam elé.-Az én családom nem ez. Az én családom vár rám, hogy újra köztük legyek.-azzal otthagytam.
-Kérlek gondold át! Amaye!-kiáltott utánam, de nem foglalkoztam vele. A Hokage irodájáig meg sem álltam. Az ajtó előtt még vettem egy nagy levegőt, majd kopogtam.
-Gyere!-hallatszott a válasz, én pedig benyitottam.-Áh, Amaye! Milyen kellemes meglepetés! Rég láttalak. Mi újság?
-Csak egy kis segítséget szeretnék kérni magától Tsunade-sama.
-Mondjad bátran!
-Segítsen kilépni a Gyökérből. Kérem!
-Megjött az eszed végre?-dőlt hátra megkönnyebbülten a székében.-Vagy valakinek sikerült jobb útra téríteni?
-Igazából nem tudom. Már fontolgattam egy ideje, hogy befejezem, de mint általában nem voltam képes dönteni. A barátaim, a sensei-ek és a maga noszogatására végre sikerült döntenem, de nem engednek csak úgy el.
-Erre számítottunk.
-Mire?
-Hogy nem fognak csak úgy elengedni, hiszen van nálad valami, ami nekik jó lehet.
-Tudom.-fogtam a hasamra.
-Megoldjuk. Holnap reggel gyere ide vissza. Addig is küldök egy-két ANBU tagot, hogy vigyázzanak rád. Rendben?
-Rendben. És nagyon szépen köszönöm!
-Ne köszönd! Akkor holnap reggel.-küldött felém egy bátorító mosolyt. Elhagytam az irodát és haza felé igyekeztem. A lépcsőn lefele menet szembe találkoztam Danzo-val. Mintha nem vettem volna észre mentem tovább.
-Ne hidd, hogy ilyen könnyen hagyom elmenésed Uzumaki Amaye!-hallottam meg a hangját, de csak tovább mentem. Csak tudjon intézni valamit Tsunade-sama. Könyörgöm! Otthon egyszerűen csak a falnak támasztottam a hátam és bámultam előre a sötét szobában.

-Hé, kölyök! Nyugodj meg!
-Nem vagyok ideges.-ültem neki is háttal.
-Akkor csak félsz.
-Nem fé...
-Nekem nem kell hazudnod. Érzem, hogy félsz.
-Még ha csak félnék. Rettegek.
-De még is mitől?
-Jelenleg? Mindentől.
-Figyelj! Nem kell félned. Majd én megvédelek.
-Huh?-fordultam hozzá hátra. Egyik hatalmas mancsát kinyújtotta a rácson át és odaemelt magához. Ő fekvő pozícióban volt.
-Ez alatt az idő alatt megkedveltelek. Nem is kicsit. Már az nap kedveltelek. Igazság szerint az egészet én csináltam.
-Már melyik részét?-néztem rá, miközben felhúztam a térdeimet, melyeket kezeimmel átkulcsoltam.
-Azt, hogy kommunikálni tudtunk.
-Akkor csak a hülyét játszottad, mikor megkérdeztem, hogy miért tudok veled kommunikálni?
-Igen. Mondhatjuk így is. De a többibe majd később avatlak be.
-Van még más is?-ásítottam.
-Igen de most aludj. És ne feled!  Nem hagyom, hogy bántsanak!
-Okami!-dőltem neki.
-Hm?
-Köszönöm!-suttogtam, majd elaludtam.