Az Én Történetem! [Szünetel]

Üdv itthon Naruto!

Reggel fáradtan, de mégis boldogan kapcsoltam le ébresztőmet és kászálódtam ki az ágyból. Kibotorkáltam a konyhába, ahol csináltam magamnak egy bögre meleg kávét és kiléptem a teraszomra. A korláton megtámaszkodva, pizsamába néztem körbe szeretet falumba, melynek én is szerves tagja vagyok. Bár elfogadtam Danzo-sama ajánlatát még sem éreztem másnak magam. Barátaim támogatnak és segítenek. Belekortyoltam meleg italomba, majd vettem egy mély levegőt. A madarak csicseregtek, mintha tudták volna, hogy egy kitartó és kedves ember tér vissza közénk. Megittam az utolsó csepp folyadékot, majd visszaléptem a lakásomba magam után behúzva az ajtót. Letettem a kezembe tartott tárgyat a konyhapultra és a fürdő felé kezdtem el lépkedni. Egy gyors zuhany után felöltöztem és kiléptem lakásom ajtaján, melyet bezártam. Elindultam ki a lépcsőházból egyenesen a boltok irányába, ahol is Sakura-val fogok találkozni. Sakura és az én kapcsolatom rengeteget erősödött miután már csak ketten maradtunk a csapatból. Belegondolva lehet, hogy ez segített az ő elfogadásában. Mikor fiatalabbak voltunk egyáltalán nem tudtam elviselni. Az állandó Sasuke után való rohangálása felépített bennem egy képet, ami most szakadt szét ezer apró darabra és új szülemény lépett helyére, melyen már legjobb barátnőmként szerepel. Zsebre dugott kézzel lépkedtem a zsibongó utcákon át egészen Sakura-ék lakásáig, melynek ajtaján abban a pillanatban lépett ki az említett személy.
-Jó reggelt Amaye!-mosolygott rám kedvesen.
-Jó reggelt Sakura!-viszonoztam gesztusát, majd elindultunk a boltok sűrűjébe. Sok ruha, könyves és ehhez hasonló boltok mellett haladtunk el, mikor is elértünk végre ahhoz a bolthoz, ami kellett. Sakura megvett mindent és folytattuk is tovább az utunkat egészen hozzám. Épp a folyó feletti hídon haladtunk át, mikor három kisebb gyereket pillantottunk meg akik egy negyediket próbáltak lelökni a hídról.
-Hé! Ti mégis mit csináltok?-értünk oda Sakura-val. Hárman ránk néztek a negyediknek pedig megcsúszott a lába, melynek következtében elkezdett zuhanni. Időben észbe kapva ugrottam utána, de szerencsére elkaptam és visszaugrottam vele a hídra.
-Jól vagy?-kérdeztem rémült arcát kémlelve, miközben megigazítottam fekete keretes szemüvegét.
-I-igen.
-Ennek igazán örülök-mosolyogtam rá, amit viszonzott is.
-Ti pedig!-fordultam a többi felé-Meg ne tudjam, hogy még egyszer ezt csináljátok! Megértettétek?
-Igen Amaye-sama!-szaladtak el.
-Ismered őket?-nézett rám Sakura.
-Igen. Akadémiások.-Sakura és én folytattuk utunkat a lakásom felé. Kinyitottam az ajtót, ami az étkezőre nyitott. Lepakoltunk és hozzá is láttunk a főzéshez. Sakura valami tablettát kotyvasztott én pedig ebédet csináltam miközben dokumentumokat néztem át. A következő pillanatban egy fájdalmas sóhaj hagyta el a számat. Sakura riadtan kezdte el kémlelni az arcom, még a gyógynövények őrlését is abba hagyta.
-Valami gond van?
-Semmi csak...megint döntő fázishoz értem az életemben és nem tudom, hogy hogyan tovább.-dőltem hátra a székben.
-Most miről nem tudsz dönteni?-nézett rám érdeklődve.
-Tsunade-sama feltett nekem egy ajánlatot és nem tudom, hogy mit válasszak.
-Mi volt ez az ajánlat?-ült le a mellettem lévő székbe.
-Kilépek a Gyökérből és újra belépek az egyszerű ninja életbe vagy átlépek az ANBU-ba.
-Az őszinte véleményem érdekel igaz?-bólintottam- Őszintén mondom neked, hogy sokkal jobb lenne ha visszalépnél köreinkbe. Bár szeretted csinálni mégis azt érzem, hogy nem találod ott a helyed. Mondjuk az egy elég sötét hely és nem igazán vannak oda érte így mivel tudják, hogy te is tagja vagy rögtön téged is elítélnek. Danzo pedig csak kihasznál. Nincs mit ezen szépíteni.
-Tudom, hogy csak kihasznál. Már csak azért is mert van valami nálam ami neki kell.-fogtam a hasamra, melyen egy pecsét virított.
-Azért mert benned van egy Bijuu már is sokkal értékesebb vagy neki mit bárki más.
-De szerintem ez nem lesz egy nehéz döntés.
-Ezt hogy érted?-állt vissza a mozsár mögé.
-Ott hagyom az egészet és folytatom ahol elkezdtem.
-Ennek igazán örülök!-mosolygott, majd visszaváltott komor tekintetre.-Nem szeretném ezt a mély sebet felszakítani benned, de ugye tudod, hogy holnap milyen nap lesz?
-Hogyne tudnám.
-Csak azért érdeklődöm mielőtt váratlanul érne téged holnap az emberek viselkedése. Apád elismert ninja volt. Sokan felnéztek rá. Még külön emlékművet is kapott...
-Tudom Sakura. Holnap nem igazán terveztem utcára lépni. Emiatt is elsődlegesen. Másodlagosan pedig holnap lesz anya szülinapja is. Valószínű egész nap itthon leszek. Legalábbis én ezt terveztem.
-Sajnálom.-folytatta munkáját.
-Nem kell.-folytattam én is a dokumentumok átnézését, olvasását. Ebéd után átöltöztünk mind a ketten, majd utunkat a kapu felé vettük. Örültem, hogy végre itthon van, azonban rettegtem attól, hogy megtudja mit csináltam addig míg ő távol volt a falutól Jiraiya-samaval. Az idő kellemesnek volt mondható. Lágy szellő, néha-néha egy erősebb löket. A nap így augusztus végén hét ágra sütött még. A madarak azonban már költözésben voltak. Egy szóval itt járt már a változás szele. Ahogy egyre jobban ki kikörvonalazódott a kapu formája, annál jobban örültem, hogy nem sokára ismét magamhoz ölelhetem. Minato-sama és Kushina-san már a kapuban álltak, mire mi odaértünk.
-Örülök, hogy ti is eljöttetek.-mosolygott ránk kedvesen Kushina-san. A gesztust viszonoztuk.
-Oi!-hallottuk meg a hátunk mögül Konohamaru hangját.
-Mi a baj Konohamaru?-kérdezte a fiút Minato-sama.
-Semmi.-rázta meg nemlegesen a fejét.-Naruto-onichan még nem érkezett meg ugye?
-Nem.-válaszolta Kushina-san mosolyogva.
-Akkor még időben vagyok.-támaszkodott térdére, úgy lihegett. Mi erre csak mosolyogtunk. Öt perc sem  telt el, mikor meghallottunk valamit.
-Oi!-mindannyian a hangirányába kaptuk a fejünket, ahonnan egy mosolyogva integető Naruto nézett vissza ránk. Kushina-san és Minato-sama fia elébe siettek és szorosan magukhoz vonták.
-Nem lett egy kicsit másabb mint amilyen utoljára volt? Amaye? Amaye! Figyelsz te rám egyáltalán?
-P-persze.-néztem el zavartan. Annyira elkalandoztam, hogy már csak azt hallottam, ahogy Sakura és Naruto társalognak. Közelebbről még szédítőbb volt, mint gondoltam.
-Amaye!-vont ölelésbe. Illata ebből a távolságból szédítő volt, így nem kell mondanom, hogy a világ forgott velem. Viszonoztam öleléstét. Naruto egyre szorosabban ölelt magához, ami nagyon meglepett.
-Amaye-suttogott fülembe-Majd beszélünk valamiről. Rendben?-óvatosan biccentettem, hogy ő érezze, de senki más ne lássa. Egy szerencsém van, hogy ez alatt a három év alatt elsajátítottam azt a mozgást, amit csak az a személy érez vagy lát, akinek szánva van. Azt viszont be kell vallanom, hogy nem kicsit "rémültem meg". Vajon miről szeretne beszélni, hogy ennyire komolyan mondta?  Eltolt magától, majd szemeimbe nézve elmosolyodott.
-Jó látni, hogy nem vagy már annyira szürke.-mosolygott még mindig.
-Ez mindenkinek nagy öröm.-mosolygott kedvesen Kushina-san.
-Az bizony!-helyeselt Sakura és Minato-sama. Gyorsan elterelve magamról a szót Naruto gyenge pontját dobtam be.
-Tudod Naruto...
-Igen?-nézett rám kíváncsian.
-Valami nem változott.
-Mi? Mi? Mond már!
-Az Ichiraku még mindig nagyon finom.-fordultam felé összehúzott szemekkel. Semmit nem reagálva kezdett el szaladni az említett "büfé" felé. Utána ment Kushina-san, Minato-sama és Jiraiya-sama.
-Egy valami nem változott benne.-sétált mellém Sakura.
-Ugyan az a gyerek maradt.-indultunk el mi is utánuk.