Az Én Történetem! [Szünetel]

Naruto döntése

Kakashi-sensei mindent elmondott arról, hogy hogyan találta meg Naruto-t és mit talált még mellette.
-Egy, a falu áthúzott jelképével ellátott fejpántot. Elképzelhető, hogy Sasuke hagyta maga után.
-S-sasuke-kun- sírt Sakura és Ino. Minato-sama Kushina-sant vigasztalta, miközben mindenki arra várt, hogy kiderüljön végre valami Naruto állapotáról. Az a fél óra éveknek tűnt. Viszont elegendő idő volt arra, hogy mélyen magamba szálljak és elgondolkozzam a jövőmön. Hogy választ kapjak azon kérdéseimre, amik folyamatosan a fejembe kattogtak és nem hagytak nyugton. Sasuke miért tette azt, amit tett? Hol van a húgom? Hogy van? [...] Naruto-nak nem lett semmilyen komolyabb baja- csak félig be van kötve az egész teste- így  mindenki megkönnyebbült egy kicsit. Kushina-san sírva ölelte magához Naruto-t, Minato-sama meg az ágyon ülve kérdezte fiát a történtekről. Mivel Tsunade-sama az ötödik hokage, ezért csak sokkal később látogatta meg őt, mint szerette volna. Én és a többiek beültünk a kedvenc éttermünkbe és ott beszéltük át a nap fáradalmait. Naruto három hét alatt felépült. Kikerülése után küldött egy körlevelet mindenkinek, amiben csak az ált, hogy fontos bejelenteni valója van ezért az egyes gyakorló pályán jelenjen meg mindenki napnyugta előtt. Nem tudom mit talált ki megint, de remélem, hogy tényleg valami fontosat.  A magán életemet próbálom helyre álltani, de szerencsére vannak emberek, akik segítenek mindenben és mellettem állnak, hiszen tizenkét évesen az ember még nem igazán tudja mi az az élet, így minden kedves személy, aki jelenleg is közel áll hozzám, mindenben segít és támogat. Bízom abban, hogy egy napon megkapok minden olyat amire csak vágyom, hiszen az élet megvert már nem egyszer és nem is kicsit. [...] Napnyugta előtt ott voltam a megbeszélt helyen, ahol nem voltam egyedül. Naruto már régen ott volt és fel-alá járkált.
-Szia Naruto! Minden rendben?
-Szia Amaye!-állt meg egy pillanatra. Mit sem foglalkozva kérdésemmel elindult újra.
-Minden rendben?-tettem fel újra kérdésemet.
-Persze! Minden, csak egy kicsit izgulok, hogy mit fogtok hozzá szólni. Nem mintha a véleményetek bármit is változtatna csak még is érdekel.
-Ha nem változtat semmin, akkor minek érdekel?-ültem le egy fa árnyékába.
-Nem tudom csak érdekel. És te hogy állsz a döntés hozatallal?-ült le mellém.
-A mivel?
-Tudod az ANBU-s dolog.
-Ja, hogy azzal! Igazából sehogy. Lehet, hogy igen lehet, hogy nem.
-Sokat vesztenél vele.
-Mit? Mit tudnék még elveszíteni?
-Az életed.
-Azt már így is elvesztettem. Az élet nyert én meg vesztesként szorulok háttérbe.
-Dehogy vesztetted el!
-Naruto-sóhajtottam- Elvesztettem a szüleimet, a húgomat elrabolták és fogalmam sincs merre lehet vagy, hogy egyáltalán él e még, Sasuke, aki számomra a plusz testvért töltötte be a nehéz időkben elhagyta a falut.
-Ai biztos, hogy él még! Erős lány!
-Bárcsak én is ilyen pozitívan láthatnám a dolgokat, mint te!-sóhajtottam fel fájdalmasan. Kezdtem homályosan látni, de eleinte nem esett le, hogy miért.
-Amaye ne sírj! Minden rendben lesz!-karolt át Naruto.
-Csak legyen igazad!-temettem tenyereimbe arcom, miközben egész testem a sírástól rázkódott. Naruto gyengéden megölelt, ami nem tagadom baromi jól esett. Lassan, de megnyugodtam. Megtöröltem a szemeimet és, mintha mi sem történt volna az előbb, úgy vártuk a többieket, akik nem sokára meg is érkeztek. Leültek körém vagy neki támaszkodtak a fának, attól függ kinek, hogy volt kényelmes. Naruto felállt és elénk állt.
-Köszi srácok, hogy eljöttetek mindannyian sokat jelent!-vakarta meg Naruto zavartan a tarkóját.
-Szóra sem érdemes.-vonta meg a vállát Shikamaru.
-Nem lopom a ti időtöket, de még az enyémet sem, így rögtön a tárgyra térnék. Jiraiya-sama felajánlott nekem egy remek lehetőséget, amit ki is használok, mert szerintem nekem csak előnyöm születne belőle. Szóval a lényeg amiért ide hívtalak titeket az nem más, minthogy elmondjam nektek ezt a valamit. A Perverz Remete elvállalta, hogy edz velem, új technikákat tanít majd meg a falun kívül.-társaságunkra hatalmas csend telepedett. Mindenki egymásra nézet, majd egyszerre Naruto felé és újra más felé.
-Wow!-szólalt meg elsőnek Kiba.
-Szerintem ez tök király.
-És mennyi ideig tartana az edzés? Vagyis meddig leszel távol... a falutól?-néztem rá félve.
-3 évet. Holnap hajnalban indulok a kapu elől.
Mindenki a hallottakon gondolkozott és valami máson. Sejtettem, hogy min és láss csodát igazam is lett. Reggel az órám hangos hangjára keltem. Reggel négy óra volt, ami csak annyit jelentett, hogy Naruto egy óra múlva indult. Tegnap sötétedésig beszéltünk és örültünk a dolognak.  Lementem reggelizni, elmentem tusolni és fogat mosni, majd felöltöztem és háromnegyed ötkor az ajtóm előtt találkoztam a többiekkel. Mindenki ide jött, mivel eléggé közel lakom a nagy kapuhoz, így azt beszéltük meg, hogy itt nálam fogunk találkozni.
-Nem akarom tudni, hogy mikor keltetek.-néztem rájuk.
-Nem hinném, hogy én is tudni akarom a tiédet, mert az csak nagyobb szenvedés lenne és a fáradság győzne, ami nem lenne most a legjobb dolog.-nézett rám Shikamaru. Köz tudott, hogy nem csak lusta, hanem ő lakik tőlem a legmesszebb. Halkan felnevettünk mindannyian, majd elkezdtünk sietve sétálni, hogy biztosan odaérjünk. Még pont időben értünk oda.
-T-ti mit kerestek itt?-nézett ránk Naruto döbbenten.
-Jöttünk elköszönni.-mondta ki Neji nemes egyszerűséggel. Mindenki elköszönt tőle már csak én maradtam.
-Sok sikert Naruto!-léptem elé. Naruto megköszönte és már léptek is ki a kapun, amikor visszafordult, odaszaladt hozzám és szorosan megölelt.
-Köszönök mindent Amaye! Három év múlva nem csak Sasuke-t fogom visszahozni a faluba, hanem a húgodat is.-suttogta, hogy csak én halljam, miközben viszonoztam ölelését. Egy kis idő elteltével elengedett és a szemeimbe nézett.
-Arigatou Amaye!
-Arigatou Naruto!
Naruto visszasietett Jiraiya-sama mellé.
-Sok sikert Naruto!-üvöltötték a többiek ahogyan csak a torkukon kifért, én pedig néztem egyre távolodó alakját...