I'm straight, but I like HIM |Taegi ff.|🔞✅

3. évad 9. rész

Bang Chan pov
  -Szóval a fél életem hazugság volt, ha nem az egész.-mormogta maga elé Jeongin miután elmondtam neki mindent az anyjáról.

  -A te érdekedben tettem.-próbáltam mentni a menthető, mert láttam, hogy a fiam szemében már most csillognak a harag perzselő villámai.-Kicsi voltál még... Sérülékeny.

  -Kurva jó.-csapott az asztalra idegesen, mire felhördültem.

  -Vigyázza a szádra!!-csattantam fel én is, miközben Taehyung némán kapkodta köztünk a fejét.

  -Ja, majd vigyázok.-pattant fel a kisebb az asztaltól és azzal a lendülettel felrobogott a szobájába. Percekig én is és Taehyung is csak bámultunk után teljese némán, mintha a szavait próbálnánk megemészteni. Hallatszott, hogy Jeongin ajtaja talán a vakolatot is leverve becsapódik, majd a dacosan puffogó lépései egészen az ágyáig vezetnek. A levegőt szaggatottan kifújva hátratúrtam a hajam, hosszan elidőzve a tincsek között. Ez elkúrtam.

  -Nem kúrtad el.-szólalt meg a gondolatommal teljesen egyszerre a nagyobbik fiam, miközben azokkal az átható sötétbarna szemeivel engem fürkészett.-Lehet nem ez volt a legmegfelelőbb felvezetés, de majd megoldom.-azzal ő is felállt és tett két lépést előre, aztán kis gondolkozás után a kezébe kapta a Nutellás üveget meg 2 kanalat, majd azokkal indult ő is az öccse példájára felfelé a lépcsőn.

  3 kopogás hasított a ház kínosan nehéz csendjébe, pár másodperccel később pedig Tae mély hangja.

  -Jeongin engedj be!

  -Nem!-az ellenkezés tompán érkezett  issza a sok köztük lévő réteg miatt.

  -Ha kell rádrúgom az ajtót, emiatt ne izgulj.-jelentette ki a nagyobb közönyösen, azonban a szavai hatására fordult a kulcs a zárba és a fiam szobája kapuit kitárni látszott. De csak pont annyi időre, hogy Taehyung be tudjon csusszani a kis résen.

  Hallottam az elfojtott mormogásukat, azonban szavakat nem tudtam kivenni az egybefolyó hangmasszából. Ez ment vagy másfél órán keresztül, addig én idegességenben megettem az összes asztalra halmozott palacsintát vastagon nyakon öntve juharsziruppal, szóval a tészta konkrétan tocsogott a magas cukortartalmú öntetben. Fogalmam sem volt miről beszélhetnek, viszont hála Istennek a végére már csak nevetés szűrődött le, aminek apaként természetesen örültem.

  Miután végignéztem a tányérokon és realizáltam, hogy már semmilyen ehető nincs előttem nagyot sóhajtva feltápászkodtam, majd felbattyogtam az emeletre. Jeongin szobája előtt megtorpantam, miközben a kezemet a kilincsre csúsztattam. Újabb nevetés bentről. Elszántam magam és talán kicsit nagyobb lendülettel a kelleténél benyitottam, mire mindkét fiú, akik az ágyon ücsörögve kanalazták üvegből a Nutellát kérdőn rám pislogott.

  -Khm...csak annyit akartam tudni, hogy minden rendben van-e...-feszengtem a vizslató tekintetük célkeresztjében. Taehyung jelentősségteljesen oldalra biccentett fejjel mért végig, minek köszönhetően észbekaptam.-Sajnálom Jeonginnie, hogy nem mondtam el korábban. Mostmár tudom, hogy hiba volt.-horgasztottam le bűnbánóan a kobakom.

  -Majd még kitalálom mivel engesztelj ki, viszont akad ennél fontosabb dolgunk. Yoongi.-nőtt fel egy pillanat alatt az én pici fiam.

  A következő néhány hetünk tervezéssel, csapat építéssel és felkészüléssek telt, ugyanis a Dantés eset igazi megtalálóját elnyelte a föld, így muszáj volt erőszakkal mennünk a Got7 ellen. Ők meg enyhén szólva nem a legkisebb halak az akváriumban. Oké... Kábé a fehércápa szintjén vannak.

  Aztán elérkezett a nap. Amikor a maffia által megadott időkeret lejár, ami Yoongi végét jelenti. Meglepetésemre a Got7 egyáltalán nem számított semmiféle támadásra. A hely egyből a mienk volt. Viszont az utolsó szobában ott volt Mark és nem más használt élőpajzsként, mint azt, akiért ezt az egészet folytattuk.

  -Engedd el, Mark!-próbáltam utolsóként érkezve lecsillapítani a kedélyeket, hogy a szükségesnél több embernek ne essen baja, főleg ne Yoonginak, mert az Taehyung soha nem bocsájtja meg nekem. A Got7 tag már kezdett volna valami elmebajos magyarázatba, de tőlünk valaki nem várta meg a végét, hanem célzott és mielőtt bárki megnyikkanhatott volna a golyó a túsz nyaka mellett fél miliméterrel elsüvítve kilyukasztotta a a fogva tartó bőrét.

Min Yoongi pov
  Az ölelés nem tartott sokáig bármennyire is szerettem volna tovább magamhoz szorítani AZT a személyt, mivel a hirtelenjében előkerülő Hyunjin kirántott a karjai közül és inkább az övéit fonta körém. Nem láttam, mert az arcom a 'barátom' vállában volt, de éreztem, hogy a megmentőm feláll, majd elindul a társai felé.

  "Nem hagyhatod elmenni!"parancsolt rám Yoongs szinte üvöltve az idegtől, mire a szőkét magamtól sűrű bocsánatkérések közepette eltoltam, hogy a sötét alak után tudjam vetni magam. Igazából a fegyveresek közül mindegyik ugyanúgy nézett ki, azonban én a megmentőm tarkójára tapasztottam a tekintetem, nehogy elszalasszam, miközben ő csaknem rohanvást kerülgette a szembejövőket. Aztán valaki véletlenül velem egyszerre fordult ki azon a sarkon, amin én be akartam, emiatt a földön kötöttem ki.

  -Bocsánat, elnézést...-pattantam fel, mintha rugó lennék, a padló pedig trambulin, ami visszalökött állóhelyzetbe. Az üldözöttem még mindig megvolt, sőt már a tempóján is lassított, ezért pár futólépéssel beértem, majd a kapucniját hátrulról lerántottam róla, ami megállásra késztette.-Tae...-akadtam el a szó közepén, mert egy teljesen ismeretlen férfi fordult velem szembe, aki a barna szemeim kívül egy négyzetmiliméterben nem hasonlított a magas fiúra.

  -Lee Minho vagyok, nem Tae vagy ki.-nyújtott kezet udvariasan, de lehetetlen volt nem észrevenni az ajkain játszó jókedvű mosolyt.

  -Min Yoongi.-habogtam teljesen zavarba jőve, miközben kábé csak az újonnan megismert mozdgatta a pár pillanat erejéig összefűzött ujjainkat.

  -Ohhh... Akit meg kellett mentenünk.-kapcsolt gyorsan Minho egy kacsintás kíséretében.

  -Te lőtted le a mögöttem állót...-motyogtam összezavarodva.

  -Én aztán nem.-tette fel a kezét azonnal.-Asszem a főnök fia volt.

  -Hogy hívják?-tudakoltam egyből.

  -Jeongin... Asszem...-vont vállat Minho, azzal sok szerencsét kívánva otthagyott.

  A kommandós egység Hyunjint hozzájuk, engem pedig Namjoonékhoz fuvarozott haza olyan 2 óra után, mert addig leültettek minket egy szobába és azt mondták várjunk. Komolyan azt hittem ennek már sosem lesz vége...

  Ahogy az ajtó előtt álltam és a csengő gombja előtt lebegett az ujjam felsejlett előttem annak az éjszakának az emléke, amikor utoljára itt jártam. Megint bekönnyeztem. A forrócseppek a szememből kibuggyanva folytak le a bőrömön, majd a lábtörlőn leltek végleges otthonukra.

  -Szedd már össze magad te fasz!!!-motyogtam magam elé és durván ökölbe szorítottam a kezem. Annyira felhergeltem magam a gyengeségemen, hogy már csakazért is, dacból becsengettem. Az ajtónyitásra nem kellett sokat várnom, viszont arra, hogy utána levegőt kapjak már annál többet, mivel a küszöbön egy túl jól ismert fiú állt.

  -Deja vu...-pillantottam fel félénken Taehyungra.

Aaa nem vagyok STAY aaa neeeeem.