I'm straight, but I like HIM |Taegi ff.|🔞✅

3. évad 10. rész

  -Deja vu...-pillantottam fel félénken Taehyungra. Nem mondott semmit, csak végigmért azokkal a fagyos szemeivel a fejem búbjától indulva egészen a cipőm talpáig, majd visszafelé is. Azt hittem beleőrülök a várakozásba, amíg ez itt ezt leművelte és a végén valami reakcióra vártam volna, mint 'jól vagy?' vagy 'mi újság?' esetleg 'kerülj beljebb mindjárt elmesélem merre jártam addig, amíg mindenki betegre aggódta magát értem!', de nem. Semmi ilyesmi.

  -Nam, itt van!-kiáltott hátra a válla fölött teljesen semleges hangszínnel. Azzal félreállt az ajtóból, hogy be tudjak lépni, de rögtön a küszöb átlépése után már tűnt is el a szobája irányába, nemhogy köszönt volna. Leesett állal figyeltem, ahogy a folyosóra vezető sarkon befordulva eltűnik a szemem elől. Rideg volt, mintha nem is ismerne, csak a bátyja idióta haverja lennék. Mint az a bizonyos nyár előtt...

  -Szia!-ölelt át szorosan Joonie, aki az öccse hívására időközben megérkezett. Aztán kicsit eltolt magától, hogy alaposabban is szemügyre tudjon venni.-Szarul nézel ki.-és ez volt az a pont, amikor kitört belőlem a zokogás. Fájtak az ütések helyei, a karom ott, ahol Mark megragadott, a fejem, de a legeslegjobban a szívem sajgott. A fájdalom mérge szétterjedt az ereimben. Nem értettem miért viselkedik így, hiszen valószínűleg tudta, hogy mennyire darabokra szed vele, mert én balfasz még mindig szerettem, annak ellenére, hogy szilánkokra törte a szívem bármiféle érzelem nélkül.
  Ha Nam nem kap el, akkor kiterülök a padlón, mivel a térdeim remegve feladták a harcot.

  -Semmi baj. Semmi baj.-suttogta a fülembe az égimeszelő, miközben a zokogástól, alig jutottam levegőhöz. Azt hittem a mellkasom ott fog kiszakadni a helyéről véget vetve a szánalmas életemnek. De nem volt ilyen szerencsém. Egyszerűen csak fájt, ahogy szaggatottan kapkodtam oxigén után, mintha egy vihar közepén sodródnék a tengerben és a hullámok időnként maguk alá temetnének. Joonie a hónom alá nyúlva eltámogatott a szobájáig, ahol lefektetett az ágyára, majd ellentmondást nemtűrően nyakig betakart.

  -Kö-Köszönöm.-szipogtam két fulldoklás között.

  -Aludj, okés? Holnap beszélünk ma már késő van.-simította meg a homlokom, azzal a villanyt lekapcsolva kiment a szobából.

  Nem kellett sok idő, hogy álomba sírjam magam, hiszen a sok történés teljesen leszívott, így lehunytam a szemem és perceken belül már aludtam is.

  Az álom által fenn tartott békés állapot nem tartott sokáig, hiszen kis idő után arra riadtam fel, hogy valaki ül mellettem az ágyon. Elsőre megijedtem, de aztán a félhomályban beazonosítottam a sötét alakot. Tae...
  -Shhh...-mosolygott rám kedvesen és kisöpörte a tincseket a homlokomból.-Aludj vissza.
  -Mi...? Mit csinálsz te itt?-motyogtam belefordulva a kézfejébe, amit az arcom oldalán felejtett. A bőre olyan meleg volt, mint régen, mikor ugyanígy simogatott addig, amíg el nem aludtam mellette.
  -Csak meg akartam nézni jó vagy-e?-suttogta lágyan, ami ismét elálmosított. Ezt pedig egy hatalmas ásítás formájában adtam a világ tudtára.
  -Jól vagyok.-motyogtam, mire fel is állt, azonban még az utolsó pillanagban elkaptam a karját.-Maradj kérlek. Utálom, ha nem vagy itt.-az ujjait visszavezettem az arcomra, amivel Taet is közelebb vontam magamhoz. Félig megint a matracon volt, de nem ült le.
  -Megvárom, amíg visszaalszol.-állt neki apró cirógatásokkal altatgatni. Az illata felkúszott az orromba. Imádtam, hogy megint a menta illata ölel körbe, mint régen.
  -Hiányoztál...-mormogtam nagyon halkan még pont az álomba merülés előtt.
  -Te is nekem...

  Felébredtem. Ismét. Csak ezúttal a valóságban, nem a tudatalattim egyik téveszméjében. Ehhez kellett egy kis idő, hogy rájöjjek, ugyanis a körülöttem lévő menta illat rendesen összezavart.

  Talán azért, hogy valami bizonyosságot vegyek kimásztam az ágyból és a folyosóra kiosonva Tae szobája felé vettem az irányt. Pontosan tudtam, hogy résnyire nyitott ajtóval szeret aludni, azonban a falap most csukva magasodott elém. Mély levegőt vettem. Aztán mégegyet és kábé a tizedik környékén rá is tudtam szánni magam, hogy lenyomjam a kilincset.

  Bent sötétség uralkodott és elképesztő hideg, mire a kezeimet egyből magam köré fontam vagy különben összekoccannak a fogaim a nagy didergés közben.

  "Mi a jóéletet csinál Taehyung mínusz tíz fokban?"kutattam emberalakú formák után a vaksötétben, miközben tyúklépésben araszoltam előre, egészen amíg a sípcsontom fájdalmasan össze nem találkozott az ágy keretével. Mivel Min Yoongi vagyok és hiperszerencsétlen, ezért természetesen lendületből bedőltem a szeretett illatú matracra, ami jelen pillanatban esküszöm jobban hasonlított egy 2 méterszer 2 méteres futóhomok-veremre, mint bármi másra.

  Onnan fektemből viszont megpillantottam a keresett személyt, aki nekem háttal az ablakpárkányra támaszkodva szippantott éppen egy emberes adagot a kezében tartott cigiből. Figyeltem, ahogy az utcailámpa vékony sugarában a szürkésfehér füst gomolyogva elhagyja azokat a telt ajkait, majd az ég felé szállva enyésszenek el teljesen.

  -Barátod van Yoongi. Mit csinálsz másnak az ágyában?-szólalt meg Tae hirtelen, amitől ijedten összerezzentem. Ezek szerint meghallotta a halk nyekkenésemet, amivel berepültem a fekhelyére.

Csak velem volt már olyan, hogy álmomban elaludtam és ott is álmodtam??