I'm straight, but I like HIM |Taegi ff.|🔞✅

3. évad 13. rész

  Ez volt 2 hete. Azóta Taehyunggal érsze sem vesszük egymást, mintha a másik láthatatlan lenne. Szegény többiek azt se tudtáj hol a fejük, mert Hobi és Hyunjin velem lógnak, Namjoon viszont, ahogy Jungkook meg Jimin is választás elé került, ami végül nem hoztak meg, ezért folyamatosan ingáznak közzöttem és Taehyung meg az őt körülvevő ribancok között.

  Ja, igen, mert a kis Kim már nem is igyekszik lerázni magáról a basic kurvákat, akik tőle fél centire csorgatják rá a nyálukat, sőt minta élvezné a társaságukat. Nem mondom, hogy nem idegesített a sok picsa legyeskedése, de úgysem tehettem semmit. Mit csináljak? Menjek oda, jól olvassak be nekik, hogy kocc le Taeről, miközben nekem barátom van, ő pedig ignorál és valószínűleg utál is? Nem köszönöm, inkább beharapom a szám, felszívom magam és csendben tűrök mindent.

  Ma is ugyanez volt: Hobival meg Hyunjinnel ácsorogtam az udvaron, megjegyzem az utóbb említett úgy kapaszkodott a kezembe, mintha az lenne a mentőöv, ő pedig a fulldokló. Néha kicsit idegesít, hogy kicsit túlságosan ragaszkodó. Jó, nem kicsit, hanem nagyon. Konkrétan egy nyugodt pillanatom nincs nélküle, mindent meglát, mindent meghall, mindenhol ott liheg a hátam mögött, mint valami pincsi. Úgy érzem neki már nincs is élete nélkülem, hiszen nincs olyan, hogy én elmegyek valahova egyedül, vagy ő. Dehogy van, miről is álmodok. Mindenhova minimum ketten kell mennünk, mert, ahogy Hyunjin kábé minden második mondatában hangoztatja egybe tartozunk. Azonban vele nem olyan, mint Taevel, amikor az egész kapcsolat nem egy teher volt a vállamon, nem kellett agyalnom semmin, hogy mivel bántom meg a másikat. Egyszerűen csak természetesen jött az egész magától.

  Most persze a kisebbik Kim le se szart. Hiába jöttek el onnan Namék, akikkel eddig dumált még csak felénk sem fordította a fejét, sőt kicsit talán kényszeresen nézett el a másik irányba.

  -Na, mi volt?-próbáltam megütni egy viszonylag semleges hangszínt, amivel nem árulom el, hogy mennyire érdekel valójában a téma. Viszont a mellettem ácsorgó Hyunjin már erre megfeszült.

  -Nagyon semmi.-vont vállat Joonie és visszapillantott az öccsére a válla fölött.-Elvan az élettel.

  "Hát ez fantasztikus..." morogolódtam magamban, amíg a többiek jóval derűsebb vizekre terelték a témát.

  -A járványra való tekintettel az idei szalagavató-bál sajnálatos módon elmarad, köszönjük a megértéseteket és mégegyszer elnézést kérünk a végzős diákoktól.-szólalt meg recsegve a hangosbemondó pontosan a fejünk fölött.

  Márcsak komolyan ez hiányzott, hogy a bált is lenondják, amire annyira vártam és készültem. Mondjuk gondolhattam volna, hogy a faszom covid ezt is tönkrebassza. Én kis naiv Min Yoongi, hogy hihettem azt, hogy valami össze fog jönni amire vágyok?? Nem baj... Majd ezen is túl leszek idővel. Pont mint Taen. Hozzá még jó sok idő kell, talán egy egész élet.

  -Sajnálom, Yoongs...-veregette meg a vállam nagy bociszemekkel Jimin.-Tudom mennyit jelentett volna, majd bebaszunk helyette, jó?

  -Ühüm...-motyogtam kedvtelenül és a suli épülete felé vettem az irányt, ahova Hyunjin-pincsi természetesen szinte a sarkamra lépve követett. A bejutáshoz azonban el kellett haladnom Tae és a háreme mellett, amire most a legkevésbé sem vágytam. Miközben elsétáltam melletük a szemem sarkából a középen álló fiút lestem, aki 2 hete csaknem először végigmért. A tekintete végigfutott a görnyedt hátamon, a bánatosan előre ejtett vállaimon, majd megállapodott az oldalprofilomon, eközben az arcára valamiféle, aggodalomhoz hasonló érzelem kúszott fel és egy pillanatra ellökte magát a faltól, mintha el akarna indulni, de egy másodperc alatt meggondolta magát, amit egy gúnyos, magamnak szánt biccentéssel vettem tudomásul.

  Egész nap ténferegtem ide-oda, át az éppen aktuális tanterembe, mosdóba vagy éppen a menzára. Semmihez nem volt kedvem, még az emberekhez sem és, hogy ezt mások tudtára is adjam a felhúzott kapucni mellé egy max hangerőm üvöltő fülhallgatót párosítottam. Hyunjin az elején még próbálta adni a szokásos formáját, azaz, hogy non stop valami új randihelyszínről beszél, de aztán ő is feladta és csak csendben üldögélt mellettem. Kicsit bunkóságnak éreztem a viselkedésem, hogy egyenesen az arcába ignorálom, viszont jólesett végre az oly' régóta várt csend.

  A 8. óra végeztével komótosan slattyogtam kifelé a suliból. Igen, slattyogtam. Ez a szó írja le talán a legjobban azt a mozgáskultúrát, amivel a kijárat felé haladtam. A lábamat lusta voltam emelni, így surrogva, helyenként nyikorogva találkozott össze a cipőm talpa a padlóval, a térdeimben éppen annyi erő volt, hogy elbírjanak, de plusz terhelésre már nem vállalkoztak és a karjaim ide-oda csapódtak a lépéseim ritmusára, mintha nem is lenne bennük izom, csak valami zselé szerű anyag.

  -Hé, hé, hé!-érintette meg a vállam egy első pillantásra kilencedikesnek tűnő csajszi. Lehet már egy ideje kiabált utánam, csak a füles nem engedte át magán a hangját.

  -Mit akarsz?-mordultam rá nem valami kedvesen, de jelenleg nemigazán érdekelt a lány lelki állapota.

  -Megkérték, hogy ezt adjam oda neked. Na csók, seggfej!-azzal a haját lazán átdobva a válla fölött hosszú léptekkel elviharzott a folyosó másik vége felé. Szemforgatva nyitottam ki a négybe hajtott papírt, amin mindössze pár mondat árválkodott, viszont azok is a kétszeresére emelték a pulzusom.

"Elbasztam.
Holnap 17 órakor legyél a suli hátsó kijáratánál.
Sajnálom."