Törpök királynéja (Hobbit/Thorin fanfiction) (Befejezet)

24. fejezet

Megingattam a fejemet és előrébb dőlve Thorin arcára nyomtam az ajkamat. Olyan természetesen jött a mozdulat, hogy el sem gondolkoztam, mit jelenthet ez a törpnek. Ám, ahogy felnyitottam a szemem, egy teljesen lefagyott törp guggolt előttem.

− Nem kellett volna? – kérdeztem összeráncolt homlokkal, értetlenül. – Nálatok ez mást jelent, mert akkor saj...

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert Thorin olyan gyorsan dőlt előre, hogy időm sem volt felfogni a helyzetet, de ő már megcsókolt. Igen, tényleg megcsókolt. Nem az arcomra, vagy a fejem tetejére adott egy apró puszit, hanem szájon csókolt.

Lágyan, szeretetteljesen csókolt, ami minden képzeletemet felülmúlta. Ahogy az ajka az enyémet cirógatta, tudtam, hogy megtaláltam azt, akivel képes lennék leélni az életemet. Soha egyetlen férfi csókja sem váltott ki belőlem ennyi érzelmet, mint az övé. A vérem a fülembe dobbant, nem éreztem mást csak a fém jellegzetes illatát, ami mindig körbelengte őt.

És amikor nyelvével kérlelően bejutást kért a számba, azt hiszem végleg elvesztem. Hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Hagytam, hogy a nyelve felfedezzen, és lusta táncba hívja az enyémet.

Remegő kezemmel átkaroltam a törp nyakát és beletúrtam a hajába. Thorin halkan felmordult és enyhén beleharapott az alsóajkamba, ahogy visszahúzódott.

Kába tekintettel, megduzzadt ajkakkal néztem fel rá. Az ő szemében elégedettség villogott a mély szeretett mellett.

− Men lananubukhs menu* – mormogta halkan, hogy csak én halljam. Értetlenül néztem fel rá.

− Ez mit jelent? – kérdeztem, de ő csak elmosolyodott és újra megcsókolt.

*********

Azt hiszem, kezdek belázasodni. Folyton ráz a hideg és hiába ölel körül Thorin melege, akkor sem tudok felmelegedni. A törp is érezte, hogy nem vagyok jól, mert egyre aggódóbb pillantásokkal illetett, és ha tehette volna, akkor magába olvaszt, hogy ne vacogjak.

Le, lecsukódó szemmel figyeltem, ahogy Balin a pénzt számolja, amit Bardnak kell fizetnünk.

− Gyerünk, fiúk – mondta az idős törp. – Zsebeket kifordítani!

− Honnan tudjuk, hogy nem árul el? – morogta bizalmatlanul Thorinnak Dwalin.

Thorin nem felelt, de éreztem a pillantását magamon. Felnyitottam a szemem és halványan rámosolyogtam.

− Minden rendben lesz – mondtam halkan. A két törp beleegyezően biccentett.

− Van itt egy hangyányi kis gond – hallottam Balin hangját újra. – Még tíz érme kéne.

Thorin Glóinra nézett és mindentudóan megszólalt.

− Glóin!

− Mi van? – morgolódott a törp, amire halkan felkuncogtam.

− Gyerünk! – parancsolta Thorin. – Ide azzal, amid van!

− Én rám ne nézettek – védekezett Glóin felemelt ujjal. – Ráment ingem, gatyám erre a küldetésre. És mi hasznot láttam a befektetésemből? – A törp csak mondta a magáét, de a többiek már régen nem rá figyeltek. Valamit megláttak elől és mindannyian felálltak. Thorin is felkelt és magával húzott. A bárka elején álltunk, miközben csendben figyeltük az előttünk magasló hegyet. A törp szorosan átkarolt, miközben a fülembe suttogott.

− Hazaértünk. Hamarosan visszafoglaljuk azt, ami a miénk!

Felnéztem rá és beleegyezően bólintottam. Vissza fogjuk foglalni a Magányos hegyet!

− A bozontos szakállamra – mondta Glóin. – Tessék – nyújtott át egy erszényt Balinnak. – Fogd az összest!

−A pénzt hamar, adjátok ide! – Bard hangja halk volt, tele feszültséggel.

− Majd fizetünk, ha megkaptuk, amit akarunk – felelte Thorin, amire oldalba böktem.

− Ne legyél mufurc, adjátok oda neki a pénz. Nem fog minket átverni – böktem oldalba a törpöt, amire az enyhén sértett arccal nézett le rám, de végül odaadták a pénz.

Nem sokkal később az összes törp és Bilbó visszabújt a hordókba. Én reszketve kint maradtam, hiszen megegyeztem Barddal, hogy inkább a rokona leszek, mintsem haltetemek között bujkáljak, majd az illemhelyiségéből másszak elő.

− Mit csinál ez? – hallottam tompán Dwalin morgolódó hangját.

− Bejuttat minket – feleltem alig mozgó ajkakkal. A dereglye oldalának támaszkodtam, különben máshogy nem biztos, hogy megálltam volna. Most már biztos voltam benne, hogy belázasodtam. – Ne morogjatok annyit, árt az egészségeteknek!

− Te könnyen beszélsz – vágta rá Óin. – Neked nem kell itt bujkálnod!

− Ha nem lennék itt, ti akkor is ezen az úton mennétek végig – feleltem és vetettem egy metsző pillantást arra a hordóra, amiben a törpöt sejtettem.

Hirtelen egy csomó hal zúdult a többiek nyakába, én pedig fáradtan elmosolyodtam. Bard visszatért hozzánk és máris tovább indultunk. Persze, a törpök hangját még a halak sem nyomhatták el. . Erre Bard belerúgott a legközelebbi hordóba.

− Csöndet – mondta. – Közeledünk a várkapuhoz!

A kapunál megállítottak minket, és egy férfi jött ki ellenőrizni minket.

− Jó reggelt, Percy – köszöntötte a férfit Bard.

− Van vámolni valód? – kérdezte Percy, de hangja már kedvesen csengett, nem olyan mogorván, mint a legelején. Tudtam, hogy felnéznek Bardra és szeretik is, de már itt kezdett megmutatkozni, hogy mennyire.

− Semmi, csak átfáztam és fáradt vagyok. Hazamennék már – felelte Bard, miközben átnyújtotta a kért papírt.

− Én is így vagyok vele – mondta a férfi, és picit odébb vonult, hogy megnézze a papírokat. – Ki ez a szépség veled? – kérdezte, amikor észrevett. Nem éreztem tolakodónak, mert a pillantásában nem volt semmi hátsószándék, csupán valóban szépnek talált. Ami jelenleg távol állhatott az igazságtól, mert úgy éreztem magamat, mintha egy warg megrágott és utána kiköpött volna. Fáradt voltam, csupa víz, a ruháim valószínűleg rám fagytak és minden kétség nélkül állíthatom, hogy egy tüdőgyulladást is összeszedtem.

− Ő az unokahúgom Gondorból – pislantott rám Bard.

Percy lepecsételte a papírt, majd mosolyogva visszaadta.

− Meg is van, minden rendben. Köszöntelek Tóvárosban, hölgyem – nézett még rám, amire egy halovány mosollyal feleltem.

Bard éppen elvette volna a papírját, de ekkor egy másik férfi jelent meg és kikapta Percy kezéből. Végignéztem a férfin, aki teljesen feketébe volt öltözve. Rövid bubifrizurát viselt, ami olyan volt, mintha egy fazekat tettek volna a fejére és az alapján vágták volna körbe a haját. A szemöldöke összenőtt, fogai sárgán villantak elől az ajkai közül, amikor megszólalt.

− Ne olyan sebtiben – mondta, engem pedig elfogott az undor.

Men lananubukhs menu: szeretlek