Törpök királynéja (Hobbit/Thorin fanfiction) (Befejezet)

16. fejezet

Thorin volt a következő, aki mellénk ért. Én azzal a lendülettel elé is perdültem és szikrázó tekintettel meredtem rá.

− Ti a fületeken ültök? – morrantam rá, és napok óta most szóltam hozzá először. Azonban a törp nem úgy festett, mintha értené, amit mondok, mert még csak rám sem nézett, hanem egy pontot figyelt a hátam mögött. Kezében már ott pihent az íja, amit lassan felhúzott.

− Menj az utamból – mondta nekem.

− Nem fogod lelőni a szarvast – feleltem oda se pillantva, mert pontosan tudtam, mi van mögöttünk. – Amúgy sem találnád el, szóval tedd el a...

Nem tudtam befejezni a mondatomat, mert Thorin félre lökött és kilőtte a nyilát, ami persze célt tévesztett. Én azonban teljesen elveszetten néztem fel a törpre. Ő nem hajolt le, hogy felsegítsen, elnézést sem kért, sőt, rám sem nézett. Úgy lépett el mellettem, mintha nem is léteznék.

Fájt ez a bánásmód. A könnyeimet törölve hagytam Bilbónak, hogy felsegítsen, majd utána rögtön a többi törp felé fordultam, akik akkor húzták ki az ájult Bomburt a patakból. Óin megpróbálta magához téríteni, de semmi sem használt. Végül négy törp cipelte, míg én a sor végén kullogtam.

− Mostanában igen szomorú vagy – maradt le mellém Balin. Az idős törp mindentudó tekintettel nézett rám.

− Jól vagyok, Balin – mosolyogtam rá bágyadtan.

− Szerintem nem – rázta a fejét a törp, majd előre pillantott. – És Thorin sem. Mostanában nem mellette alszol.

− Miért kellene mellette aludnom? – vontam fel a szemöldökömet teljesen értetlenül. Igaz, hogy sokszor aludtunk egymás mellett, de ez nem jelenti azt, hogy más mellett nem is feküdhetnénk.

Balin összeráncolt homlokkal tekintett rám.

− Hisz megengedted Thorinnak, hogy a hajaddal játsszon – mondta.

− Igen, és? – kérdeztem.

− Én azt hittem, hogy tudod ez mit jelent – felelte a törp enyhe bosszúsággal a hangjában, amit nem tudtam mire vélni. – Mond csak, Avery, mit tudsz a törpök szokásairól?

− Őszintén? – pillantottam a másikra. – Szinte semmit.

Balin mélyet sóhajtva paskolta meg a vállamat, aztán előrébb ment.

− Azt hiszem, beszélnem kell Thorinnal – mormolta még az orra alatt. Én teljesen tanácstalanul néztem utána, ahogy hamarosan halk, de heves beszédbe keveredik Thorinnal.

*********

Elvesztettük az ösvényt.

A törpök eszeveszetten keresni kezdték, míg én teljes nyugalommal üldögéltem az egyik fa gyökerén. Persze, kaptam néhány mogorva megjegyzést, de nem igazán érdekelt.

Végül megelégelve a dolgokat ragadtam meg Bilbó karját és zavartam fel az egyik fára. Miután a hobbit eltűnt, kivontam a kardomat és vártam. Nem hittem, hogy sok mindent fogok tudni tenni, de azért próbálkozni szabad.

Thorin felfigyelt merev testtartásomra és a kezemben lévő kardra is. Azonnal elcsitította a többieket, de akkor már késő volt. Egy szúrást éreztem, majd minden elsötétült előttem.

Legközelebb, mikor magamhoz tértem egy csomó pókhálóba voltam tekerve és alig láttam valamit. Nem sokkal messzebb tőlem egy törp hevert, akit körbevettek a pókok. Tudtam, hogy azon vitatkoznak, hogy megegyék-e.

Borsódzott a hátam ezektől a lényektől. Nem volt bajom a pókokkal, otthon is mindig inkább odébb tessékeltem őket ahelyett, hogy leporszívóztam volna őket. Azonban, ha ilyen dögök lettek volna a lakásomban, biztosan nagyobb porszívót kellett volna beszereznem.

Hirtelen valami távolabb megrezdült, amire a pókok arra vették az irányt, otthagyva a törpöt. Tudtam, hogy Bilbó jött értünk, amiért igencsak hálás voltam. Miután levágta a törpöt, hozzám lépett és engem is kiszabadított.

− Köszönöm Bilbó – mosolyogtam rá hálásan. A hobbit viszonozta a mosolyomat és máris továbblépett a következő taghoz a társaságból. Én is elővettem a kardomat és segítettem neki.

Éppen fordultam volna vissza Bilbóhoz, hogy segítsek neki a rátámadó pókkal szemben, csakhogy egy másik olyan hirtelen bukkant fel előttem, hogy még én is ijedten felsikkantottam és hátráltam egy lépést, mielőtt lecsaptam volna a kardommal. Mire újból Bilbó felé néztem, addigra ő már sehol sem volt.

A törpökhöz csapódva kezdtem harcolni a pókok ellen. Az elején még nem is volt baj, könnyen elintéztük a ránk támadókat, de ahogy telt az idő, egyre többen lettek és már nem volt elég egy személy a legyőzésükhöz.

Ide-oda ugráltam a törpök között és ott segítettem, ahol csak tudtam. Mikor Bomburra rávetette egy magát, én is ott álltam és húztam a pók lábát olyan erősen amennyire csak tudtam, és ahogy azok kiszakadtak a helyükről, erőnek erejével kellett visszatartanom a felkívánkozó csekély élelmemet, amit tegnap ettem.

Tovább vagdalkoztam a nyolclábúakkal. Éreztem, hogy kezdek elfáradni. A hátam még mindig nem gyógyult meg és ez az átkozott erdő sem tett valami jót nekem.

Aztán, mikor egy picit fellélegezhettünk, sorba rendeződtünk és Thorin vezetésével futásnak eredtünk. Azonban egy újabb pók ereszkedett elénk. De ez más volt. Éreztem, hogy itt az idő. Most jönnek a tündék.

Igazamat bebizonyítva egy apró folt közeledett felénk, amit ámultan követtem a szememmel. Legolas olyan kecsesen ereszkedett le, miközben még néhány pókot is megölt, hogy csak bámultam. Ha nekem fele ilyen egyensúlyérzékem lenne, már elmehetnék kötéltáncosnak.

Amikor a tündék nyilat szegeztek ránk, nem mozdultam. Nem tettem el a kardomat, de nem is emeltem fel fenyegetően, mint a többiek.

− Ne hidd, hogy nem öllek meg, törp – szólalt meg a tünde. – Kedvemre lenne.

Egyre többen vettek minket körül, és én már csak egy valamire vártam. Kilire.

Amikor felhangzott ijedt kiáltása, megrezzent a kezemben a kard, de kényszerítettem magamat, hogy ne mozduljak. Tudtam, hogy Tauriel megmenti, de az ösztönöknek nehéz volt ellentmondani.

Fili mellettem rettegve kiabált az öccsének, de ő sem mozdult. Azonban tudtam, hogy ő a rászegeződő nyilak miatt nem indul meg.

Vártam, hogy Tauriel felbukkanjon és közben a lábammal idegesen doboltam a földön. Azonban a tündenő késett. A tündék nem úgy tűntek, mint akiket érdekelne Kili sorsa. Egyre idegesebben vártam, de mikor a pók már felágaskodott, hogy ledöfje a törpöt, nem bírtam tovább. Ha jön a tündenő, ha nem, én akkor sem fogok tovább itt álldogálni.

Kitéptem magamat a törpök gyűrűjéből és nem törődve a felém szálló kiáltásokkal, sem azzal, hogy valamelyikük megpróbált visszarántani, elrohantam. Tudtam, hogy bármikor belém ereszthetnek egy nyilat, de hátra sem fordulva haladtam Kili felé.

Kili hadakozva próbálta távol tartani magától a pókot, de hát nyolc lábbal szemben nem sok esélye volt. A pók felágaskodott és a lábánál fogva felemelte a törpöt. Én ezt kihasználva elcsúsztam Kili alatt és közé meg a pók közé érkezve felemelkedtem, hogy aztán kardomat a pók fejébe bökhessem.

A pók vinnyogó hangot kiadva tántorodott hátra, elejtve Kilit. A törp hangos puffanással esett a földre, én pedig azonnal felé fordultam.