Törpök királynéja (Hobbit/Thorin fanfiction) (Befejezet)

5. fejezet

Miután ezt a számot is befejeztem, visszaadtam Kilinek a hegedűjét, a törpök legnagyobb elégedetlenségükre.

− Azt hiszem, megyek, járok egyet – emelkedtem fel az ágyamról.

− Várj, veled megyek! – kiáltott utánam Bilbó és sietve mellém futott. Őt már kevésbé tűrték meg, mint engem, ami miatt megértem, miért szabadulna egy picit a hobbit. Persze, majd később minden más lesz, de most még igencsak feszélyezve és rosszul érzi magát a társaságban. Így hát, én csak mosolyogva bólintottam a hobbit felé.

Együtt fedeztük fel Völgyzugoly minden kis szegletét, miközben hosszasan beszélgettünk. Bilbó elmesélte, mennyire honvágya van, és hogy milyen haszontalannak érzi magát. Én természetesen megnyugtattam és biztattam, hogy ne adja fel. Meséltem neki a saját félelmeimről, valamint arról, hogy mit éreztem amiatt, hogy leszúrtam valamit. Még ha az a valami egy gonosz teremtmény is volt.

Az éjszaka már jócskán előre szaladt, mikor visszatértünk a többiekhez, de nem bántuk, mert legalább jobban megismerhettük egymást.

A törpök már aludtak, így igyekeztünk mi is hangtalanul lefeküdni.

Nos, az első éjszakám a törpökkel borzalmas volt. Némelyikük olyan hangosan horkolt, hogy ha lett volna ablak a teremben, akkor még az is beleremegett volna. Forgolódva próbáltam aludni, de csak magamat húztam fel, így inkább mérgesen ledobtam magamról a takarómat és szemmel veréssel próbáltam elhallgattatni a zajos törpöket.

− Aludnod kellene – szólalt meg váratlanul egy hang, amitől ijedten megugrottam. Próbáltam kivenni a sötétben, hogy melyik törp is volt ébren, de csak azután jöttem rá, hogy mindenki mást kilőttem.

− Borzalmasan hangosak – intettem körbe, miközben igyekeztem Thorin szemébe nézni, azonban a sötétben ez igencsak lehetetlennek tűnt.

− Jobb lesz, ha hozzászoksz – morrant fel a törp.

− Igen, tudom – bólintottam és nekidöntöttem a hátamat a falnak. Nem beszéltünk Thorinnal, viszont tudtam, hogy ő ugyanúgy engem figyel, mint ahogy én őt. Hosszúra nyúlt az éjszaka, amíg mi csak egymást néztük. Aztán, ahogy elkezdett szürkülni, egyszerűen nem bírtam tovább, és akármennyire is zavart a sok horkolás, egyszerűen elszundítottam.

Dél környékén ébredtem fel arra, hogy Bilbó szöszmötöl mellettem. Érdekes módon be voltam takarva, pedig tisztán emlékeztem, hogy a falnak dőlve aludtam el. Álmosan elmosolyodtam, ahogy rájöttem, hogy valaki betakart.

− Avery – sóhajtott fel megkönnyebbülten a hobbit. – Jó, hogy felébredtél. Te talán tudsz hatni a törpökre.

Összevontam a szemöldökömet és gyanakvóan körbenéztem. Egyedül Bilbó volt a szobánkban, a többiek eltűntek, ami nem jelenthetett valami jót.

− Mit műveltek? – löktem le magamról a takarómat és keltem fel.

− Odakint fürdenek az egyik szökőkútban – felelte kínosan a hobbit. Az én szemem elkerekedett. Arcom azonnal elvörösödött, azonban nem tudtam, hogy attól, hogy a törpök odakint meztelenül fürdenek úgy, hogy mindenki láthatja őket, vagy attól, hogy ennyire ne legyenek tekintettel más kultúrájára. Talán mindkettőtől. Azonban közben haragudtam rájuk, hogy ennyire tiszteletlenek a vendéglátóinkkal szemben. Így sietős léptekkel indultam meg kifelé, míg Bilbó sietve loholt utánam.

Nem kellett sokat keresnem őket, elég volt csak a hangzavar után mennem. A törpök egy belsőudvar szökőkútjában pancsoltak, miközben a körülöttük lévő épületekről, hol bíráló, hol piruló arcok néztek le rájuk. Igen, az utóbbi a nőktől származott.