Törpök királynéja (Hobbit/Thorin fanfiction) (Befejezet)

29. fejezet

Az emberekkel együtt meneteltünk. A betegségem miatt képtelen voltam a megszokott gyorsaságommal menni. Pedig a törpök mellett eléggé megedződtem.

Legolas végig mellettem maradt, miközben rengeteget beszéltünk. Igyekeztem minél jobban megismerni a tündét, hiszen az, hogy megmentett, nem is egyszer, roppant mód hálássá tett és elgondolkodtatott, miért is tette. Hiszen nem kellene, hogy legyen rá oka. Alig ismertük egymást, én csak egy ember voltam, aki tizenhárom törppel utazott, hogy visszaszerezzük az otthonukat. Az ellenségének kellene, hogy tekintsen.

- Miért mentettél meg? – kérdeztem halkan. – Miért vagy most mellettem? Semmi okot nem adtam, hogy úgy érezd, segítened kelljen.

- Sosem értettem, mit keresel a törpök mellett – pillantott rám a tünde. – Túl kedves, túl tiszta vagy hozzájuk.

- Nem rossz teremtések ők – mosolyodtam el enyhén, ahogy rájuk gondoltam. Legolas kétkedve nézett rám. – Lehet, hogy nem olyan makulátlan a megjelenésük, mint a tündéknek, de találkoztam a te néped közül olyannal, aki bár oly tisztának tűnt, mint te, mégis belül az orkoknál is romlottabb volt. - A tünde mellettem lehajtotta a fejét egy pillanatra. – Igen, néha mogorvák és tiszteletlenek, de ne mond nekem, hogy csak a törpök okozták ezt a mély gyűlöletet, amivel illetitek egymást.

- A vérünkbe ivódott már az ellenségeskedés.

- Nos, én tudok egy törpöt, aki a jövőben a barátod lesz és sok mindenen fogtok közösen átmenni. Ha nektek sikerül majd félre tenni a gyűlöletet, akkor másnak is sikerülni fog – néztem Legolasra a szemem sarkából.

- Értem, hogyan lophattad be magad a törpök szívébe – mosolyodott el a férfi. Kérdő pillantásomra folytatta. – Mindenkiben a legjobbat látod, és sosem felejtesz el segíteni a bajbajutottaknak. Talán te képes leszel áthidalni a tündék és törpök közötti szakadékot.

- Kedves, hogy ilyeneket gondolsz rólam, Legolas, de fogalmam sincs mi lesz, ha mindennek vége lesz. Oly sok minden vár még ránk, hogy egyetlen rossz mozdulat, és minden megváltozhat – mondtam gondterhelten, hiszen féltem a jövőtől. Féltem, hogy nem leszek képes változtatni rajta. A szeretteim elvesztésének gondolata mázsás súllyal nehezedett a vállamra.

- Tisztellek, amiért ekkora teherrel a válladon képes vagy küzdeni és felhőtlenül mosolyogni. A mosolyod, ami annyi erőt ad mindenkinek. A pillantásod, amivel még a legrosszabb helyzetekben is tovább küzdésre buzdítasz minket.

Meghatottan hallgattam a tündét. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire ki fogom vívni a tiszteletét. Felbecsülhetetlennek tűnt a véleménye, hiszen ő is egy volt a példaképeim közül.

- Mikor olyanokkal vagy körülvéve, akik a barátaid és kölcsönösen támogatjátok egymást, minden könnyebbnek tűnik – mosolyogtam rá Legolasra.

*********

Mire elértük a várost, addigra teljesen elfáradtam. Nem volt erőm másra csak, hogy a többi sérült emberrel együtt leüljek valamelyik fal tövében.

- Jól vagy, Edhelür? – guggolt le elé aggódva Legolas.

Bágyadtan felpislogtam a tündére és megpróbáltam halvány mosolyt vetni rá.

- Ne aggódj, Legolas, rosszabbat is túléltem már.

A tünde nem éppen úgy nézett rám, mint aki el is hiszi, amit mondtam, de nem ellenkezett velem. Helyette felállt és közölte, hogy élelem után néz. Legközelebb már Tildával és Sigriddel tért vissza. Az idősebb lány kezében egy pokróc, míg a fiatalabbéban egy tál forró leves volt. Tilda letérdelt mellém és a kezembe adta a levest.

- Jót fog tenni – mosolygott rám bíztatóan.

- Köszönöm – pillantottam hálásan a két lányra.

Az étel után nem sok kellett, hogy elnyomjon az álom. Legközelebb már arra ébredtem fel, hogy Percy magyaráz Bardnak arról, hogy nem lesz elég élelem.

A falnak támaszkodva feltornáztam magam és Bard után indultam, aki akkor lépett ki Alfridhoz.

- Jó reggelt, Alfrid! Mi volt az őrségben?

Apró mosolyra húztam az ajkamat, ahogy már előre láttam a dolgokat. Elhaladtam Alfrid mellett és megálltam Bard oldalán.

- Nyugalom, uram – ásított a férfi. – Nincs mit jelentenem. Minden neszre figyeltem – jött utánunk.

Én a lépcső korlátjának támaszkodva néztem végig az előttünk sorakozó tündéken, majd a meghökkent halászon.

- Kivéve egy seregnyi tündére, úgy tűnik – jegyezte meg Bard.

- Lehet szólnom kellett volna, hogy ne őt állítsák őrségbe? – morfondíroztam hangosan. Bard vetett rám egy ,,előbb nem tudtad volna mondani" pillantást, aztán megindult a tündék között.

Nem kellett követnem, hogy tudjam, mi fog történni, így továbbra is a lépcsőnél támaszkodva bámészkodtam. Szemem a Magányos Hegyre tévedt, ami előtt most tűz lobogott. Szomorú mosollyal gondoltam arra, hogy Thorint mostanra teljesen hatalmába keríthette az őrület.

- Kérlek, várjatok! – kiáltotta Bard, ami visszarántott. Pillantásomat ismét a két férfire szegeztem. – Háborút kezdenél egy maréknyi drágakő miatt?

- Népem örökségéről nem mondok le egykönnyen – felelte Thranduil rá sem nézve a másikra.

- Ez minket is érint! Az én népem is részt követel a Hegyben rejlő kincsekből! Hadd beszéljek Thorinnal!

Ekkor végre a tünde ránézett.

- Megpróbálnád meggyőzni a törpöt? – kérdezte enyhe lenézéssel a hangjában.

- A háború helyett? – kérdezett vissza Bard. – Igen.

Szavai után hátrafordult felém. Az ő tekintetét követte Thranduil is. Ahogy meglátott felvonta a szemöldökét. Szemében ott lappangtak a ki nem mondott kérdések, amik őt is érdekelték, de túl megalázónak érezte volna, ha meg is kérdezi tőlem. Ezen mosolyognom kellett, amit ő gúnyolódásnak vett, és gyorsan tovább is lépdelt. Megforgattam a szemem a makacsságán és büszkeségén.

- Segítened kell! – lépett mellém Bard. – Nem hagyhatod, hogy háborúba kezdjenek.

- Abban a háborúban te és a néped is ott lesz – villant meg a szemem, ahogy rá néztem. – Egy maréknyi kőért marakodtok, mint valami ostoba tyúkok! Nem csak ti és a tündék akarjátok azt az aranyat.

- Akkor mégis mit kellene tennünk? – csattant fel a férfi. – Ha nem vetted volna észre a sárkány porig rombolta az otthonainkat!

- Pontosan jól tudom, hogy mi történt. Mindig is tudtam, mi fog történni – vágtam rá élesen.

- Még sem tettél semmit! Megmenthettél volna minket!

- Most sokan meghaltak, de Smaug is halott – feleltem hidegen. – Ha életben marad, egy olyan sötét erő szolgálatába áll, aki az egész világot leigázná. Hát, adj hálát, amiért így történtek a dolgok, mert másképpen az emberek ideje korán leáldozna. – Megindultam lefelé, de még egy pillanatra hátranéztem rá. – És ne merj többször azzal vádolni, hogy nem teszek semmit! Nélkülem a gyerekeid rég halottak lennének. Eredetileg nem én lettem volna, akinek vigyáznia kellett volna rájuk!

Bard szeme elkerekedett, a szája is enyhén elnyílt, és mire összeszedte magát, addigra én már messze jártam.