Törpök királynéja (Hobbit/Thorin fanfiction) (Befejezet)

28. fejezet

Hangos kiáltások hangoztak fel mindenfelé. Az emberek csónakokon próbáltak minél előbb elmenekülni, de hirtelen olyan sokan lettek, hogy mozdulni sem tudtak.

Aztán megérkezett az első lángcsóva. Házak kaptak lángra, emberek váltak porrá. A pánik egyre nagyobb lett, és az emberek egymáson keresztül taposva próbáltak menekülni.

Hanyatt fekve, lehunyt szemmel próbáltam kizárni a sikolyokat az elmémből. Tudtam, hogy ez lesz. Tudtam, hogy nem segíthetek rajtuk, a jelenlegi állapotomban nem is tudnék nekik, mégis fájt.

A gyerekek mellettem reszketve bújtak össze, míg Fili betakart egy öreg pokróccal, amit még a házból hozott magával. Nem volt rá szűkségem, hiszen a sárkány tüze mindent felhevített, és úgy sem védene meg, ha esetleg én is lángra kapnék, de értékeltem, hogy a törp még ilyenkor is gondol rám.

Az térített magamhoz, hogy a hajónk nekiütközött valaminek, mi pedig majdnem felborultunk. Ahogy felnyitottam a szemem a város urát és Alfridot láttam meg először, amint a kincsekkel megpakolt hajójukon mentik az irhájukat. Alig hagytak el minket, amikor az úr a vízbe lökte Alfridot, ő maga pedig egy pillanattal később már fent akadt Bard által kidobott rongyokon.

Tudtam, hogy Bard úton van, mégis féltem, hogy nincs elég időnk megmenekülni. A sárkány újra és újra elrepült felettünk, néha csak a szerencsén múlott, hogy nem talált el minket egy lángcsóva.

− Menj, vidd apádnak a nyilat – szóltam fojtott hangon Bard fiához, aki egy pillanatig meghökkenten nézett rám, de ahogy meglátta az apját a harangnál, azonnal megindult.

Tudtam, mi történ, hiába nem láttam. Bard eltalálta a sárkányt, az pedig házakon bucskázott át, hogy aztán a levegőbe emelkedjen és végül a vízbe zuhanjon. A csónakunk megremegett.

**********

Hajnalra értük el a túlpartot. Az emberek próbálták menteni az értékeiket és egymást. Tilda és Sigrid az apjuk után kiáltozva álltak mellettem. Én ha támolyogva is, de álltam. A törpök máris indulásra készen álltak egy csónak mellett.

− Avery! – kiáltott felém Fili.

Alig indultam meg feléjük, amikor Tilda megragadta a kezem.

− Ne menj – nézett fel rám könnyes szemekkel.

− Minden rendben lesz – mosolyogtam rá biztatóan. Megpróbáltam kiszabadulni a szorításából, de csak még kétségbeesettebben kapaszkodott belém.

− Kérlek – remegett meg az ajka. Összeszorult a szívem a kislányt látva, de tudtam, hogy jól meglesznek, nekem máshol van dolgom. Éppen fordultam volna, amikor éles veszekedés ütötte meg a fülemet.

Tudtam, mi történik és akármennyire is el akartam menni, mégis valami ott tartott.

− Menjetek, utánatok megyek! – kiáltottam oda a törpöknek. Azok értetlenül bámultak egymásra majd rám. – Mondjátok meg Thorinnak, hogy ha nem tér észhez nagyon gyorsan, akkor kitekerem a nyakát!

A törpök meghökkenten néztek rám, de tudták, hogy még egy sas sem tudott volna jelenleg elmozdítani a lányok mellől, így beletörődötten ültek be a csónakjukba.

− Thorin meg fog ölni minket, amiért egyedül hagytuk – mormogta Bofur a többieknek.

Visszafordultam a lányok felé és bíztatóan rájuk mosolyogtam.

− Gyertek, keressük meg apátokat. – Kezemet a vállukra tettem és gyengéd noszogatással a veszekedők felé tereltem őket. Tudtam, hogy ott megtaláljuk a Bardot.

−...Már nem parancsolsz nekünk, talpnyaló Alfrid – vetette oda az asszony, aki pokrócokat osztogatott.

− Hát, ebben nagyon tévedsz! – sietett a nő után a férfi. – Az úr távollétében a hivatali hatalom a helyettesére száll, mely ez esetben jómagam vagyok! Úgyhogy adj egy takarót! – Alfrid megragadta a nő kezében szorongatott pokróc egyik felét és ki akarta rántani a kezéből, de az asszony nem hagyta magát.

− Az úr helyettese? – rántotta maga felé a plédet. – Ne röhögtess! Egy sunyi tolvaj vagy inkább – ütötte meg a visszaszerzett takaróval a másikat. – Előbb haljak meg mintsem, hogy szót fogadjak neked.

− Ezt könnyen ellehet intézni. – Alfrid megragadta a nő karját és ütésre emelte a karját, de ekkor hozzájuk léptem és minden erőmet összeszedve oldalba rúgtam a férfit. Alfrid elesett és végiggurult a földön.

Végignéztem, ahogy megrázza magát és perzselő tekintettel rám mered.

− Kezet emel egy védtelen nőre? – vontam fel a szemöldökömet. – Maga aztán egy igazán bátor férfi.

A szemem sarkából láttam, ahogy Tilda és Sigrid kiáltva az apjukra vetik magukat. Hamarosan Percy lépett elő az emberek közül és kezdetét vette Bard ünneplése. Hamar odébb kellett állnom a nagy tömeg miatt, de egyáltalán nem bántam. Most, hogy a lányok újra az apjukkal voltak, ideje volt nekem is továbbállnom.

Alig tettem meg néhány lépést, mikor ismerős alakot pillantottam meg az egyik szikla mellett. Apró mosolyra húztam az ajkam és megindultam a tünde felé.

− Legolas – köszöntöttem mosolyogva.

− Edhelür – nézett rám jeges kék szemével. – Miért vagy még itt?

− Vigyáznom kellett Bard lányaira – feleltem váll vonva. Legolas összeszűkült szemmel méregetett.

− A törpökkel kellett volna menned. Ők megvédenek.

− Pontosam tudom, hogy mi fog következni, vagy elfelejtetted már? És amúgy is meg tudom magamat védeni. Viszont köszönöm, hogy segítettél Bolggal kapcsolatban.

− Az az ork nem felejtette el, mit tettél vele – felelte a tünde tudomásul sem véve előző szavaimat. – Meg fog keresni, hogy megöljön.

− Pontosan tudom, hol lesz – bólintottam. – Picit összeszedem magamat és máris esélye sem lesz – vigyorodtam el.

− Ezek más orkok, mint a többi. Olyan jelet viseltek, amit régóta nem láttam. Gundabad jelét – mondta komoran Legolas. - Gundabad...

− Igen, tudom. Egy ork erőd a Köd-hegység északi részén.

A tünde csak egy pillantásával jelezte, hogy meglepődött szavaimon, de figyelmét hamar elvonta a tünde követ, aki Thranduil üzenetét hozta.

Legolas megindult a hírhozó felé, majd megtorpant és hátranézett rám.

− Nem mehetsz egyedül a törpökhöz, veszélyes az út.

− Hidd el, Legolas, hogy megoldom – mosolyogtam rá biztatóul, pedig éreztem, hogy a hasamon lévő vágás feszül, míg a fejem újból szédelegni kezd a betegségtől.

− Mond meg apámnak, hogy elkísérem Edhelürt Ereborba – fordult vissza a tündéhez Legolas. – Utána hazatérek.

A tünde furcsálló pillantást vetett rám, de nem vitatkozott a herceggel. Fejet hajtott és elkaptatott a lovával.