Törpök királynéja (Hobbit/Thorin fanfiction) (Befejezet)

31. fejezet

A nyíl élesen pattan a király szarvasának patája előtt, ezzel megállásra késztetve mindkettejüket.

- A következőt a szemeid közé küldöm – illesztett újabb nyilat a húrra Thorin. Szavait hangos nevetés követte a törpök felöl, de csak addig, amíg Thranduil lejjebb nem biccentette a fejét, és ezzel seregnyi íj szegeződött rájuk. Akkor az összes törp fedezékbe húzódott, kivéve Thorint.

Néhány idegőrlő pillanat múlva a tünde jelzésére letették az íjakat.

- Azért jöttünk, hogy elmondjuk az adóságod megváltását felajánlották és elfogadtuk – szólt Thranduil.

- Megváltás? – kérdezte Thorin mély hangon. A hideg rázott ettől a hangnemtől. Ő nem az a törp volt, akit én ismertem. – Én nem adtam semmit! Nincs neked semmid!

A tünde már csak az arcával sugallta, hogy a másik téved. Elég volt egyetlen pillantás Bardra, hogy a halász tudja, mit kell tennie. Az Arken-kő fényesen ragyogott a kezében.

- Nálunk van ez – emelte a magasba.

Thorin lélegzetelakadva eresztette le a még mindig tartogatott íját.

- Náluk az Arken-kő – szólt hitetlenkedve Kili. – Tolvajok! Hogy került hozzátok a mi családunk öröksége?! Az a kő a királyt illeti.

- A király megkaphatja. Jó akaratunkból – felelte Bard, és a zsebébe süllyesztette a követ. – De előbb meg kell tartania a szavát.

- Bolondnak néznek minket – rázta a fejét enyhén a törp. – Ez valami csel, mocskos hazugság. Az Arken-kő itt van bent a hegyben! – kiáltotta. – Ez egy csel!

- Ne...ne...nem az – szólt közbe Bilbó. – A kő valódi. Én adtam nekik.

Hallottam, ahogy Thorin agya elborul. Túl messze voltam ahhoz, hogy lássam, de tudtam, mikor le akarta dobni Bilbót a bástyáról. Gandalf szerencsére még időben érkezett és mentette meg a hobbitot. Aztán ahogy Bilbó lemászott a mágushoz, Bard ismét visszaterelte a szót.

- Megállapodtunk? Visszaadjuk az Arken-követ a jussunkért cserébe?

- Miért vásárolnám vissza azt, ami jog szerint az enyém?

Thorin dühösen mászkált a falon.

- Akkor talán ezért átgondolod a dolgokat – szólt Thranduil apró mosollyal az ajkán. Felemelte a karját, mire az egyik sor szétvált és két tünde vált ki...közöttük velem.

Nem tudtam beszélni. Menni is alig tudtam a kötelektől. Thranduil mocskos módon megkötözött és csalétekként próbál felhasználni Thorin ellen bármennyire is ellenkeztem.

Thorin lemerevedett menés közbe és tágra nyílt szemmel meredt ránk. Tekintetünk azonnal összekapcsolódott.

- Avery! – kiáltották felénk a törpök.

- Nos? – kérdezte a tünde felvont szemöldökkel. – A mennyasszonyod már elég indok lesz, hogy megad, ami nekünk jár?

Az egyik fogvatartóm tört szegezett a nyakamhoz, amire összerezzentem.

- Megöllek! Mindnyájatokat megöllek, esküszöm! – kiáltotta dühösen Thorin.

- Az esküd nem jelent semmit! – vágott vissza Thranduil. – Dönts! Vagy a hitvesed, vagy a jussunk! Az én türelmem is véges.

A kést jobban a nyakamhoz szorították, de én csak Thorint néztem. Aprót ráztam a fejemen, amire az ő keze ökölbe szorult.

- Rajta halljuk a válaszod! – sürgette Bard a törpöt. - Mit akarsz? Békét? Vagy háborút?