Törpök királynéja (Hobbit/Thorin fanfiction) (Befejezet)

25. fejezet

 – Üres hordók elszállítása az erdei királyságból, csakhogy – bökött a hordóinkra. – ezek nem üresek. Igaz, Bard? Ha nem csal az emlékezetem, neked révészkedésre van engedélyed, nem pedig – emelt fel egy halat az egyik hordóról. – halászásra.

Tudtam, hogy Bard megoldja az egészet, mégis minden porcikám azért kiáltott, hogy beszóljak Alfridnak és behúzzak egyet neki.

− Ehhez semmi közöd – felelte Bard higgadtan.

− Tévedsz – vigyorgott önelégülten a férfi. – A város urára tartózik, így bizony közöm van hozzá.

− Kérem – szólaltam meg először, amire meglepetten rám kapta a fejét. Sötét szemével végigmért, amitől kirázott a hideg még ennél is jobban. Láttam, ahogy lopva megigazítja a köpenyét, én pedig máris tudtam, hogy érdeklődik irántam. Akármennyire is undorodtam tőle, rámosolyogtam. – Igazán hideg van itt, és mint látja, nem igazán vagyok melegen felöltözve – simítottam végig az oldalamon, amit Alfrid éhes tekintettel követett. Elhúztam a számat, de amikor a férfi pillantása visszatért az arcomra, azonnal felvettem a bájos arcomat. – Nem lehetne, hogy továbbengednek minket, mi pedig odaadjuk a város lakóinak a halat a város urának nevében? – kérdeztem reménykedő hangon. – Biztosan mindenki hálás lenne neki és természetesen – vetettem egy ragyogó mosolyt Alfridra. – Önnek is – nyomtam meg az ön szót. – Elvégre részben maga engedte meg, hogy bevigyük a halakat.

Alfrid elbambulva meredt a mellkasomra, amitől felforrósodott az arcom. Erőnek erejével fogtam vissza magamat, hogy ne tegyem keresztbe a mellem előtt a karomat. Nem tetszett az a vágy, amit felém tanúsított. Azonban, muszáj volt kihasználnom a helyzetet.

Ha Thorin ezt látná, valószínűleg a férfi már a halak között aludna.

− No, nem bánnom – mondta úgy, mintha hatalmas szívességet tenne nekünk. – Egy ilyen csinos hölgynek nem lehet ellentmondani.

Én illendően felkuncogtam és megköszöntem neki a kedvességét, de ahogy felhúzódott a kapu és mi tovább mentünk, leolvadt az arcomról a mosoly és a bőrömet dörzsölve igyekeztem eltűntetni Alfrid undorító pillantásának nyomát.

Amint kikötöttünk, Bard kiborított néhány hordót, míg a maradékból maguk másztak ki a törpök. Bard lefizetett egy embert, mi pedig elindultunk. Vagyis csak indultunk volna, ha Thorin nem ragadja meg a könyökömet és ránt vissza.

− Mégis mi volt ez az egész a kapunál azzal a férfivel? – nézett rám dühösen.

− Mégis mi lett volna? – vontam fel a szemöldökömet mogorván. – Bejutattam magunkat.

− Úgy, hogy más férfiaknak kelleted magadat? – morogta a törp és a szemébe undor költözött, ami mélységesen megbántott.

− Ha azt hiszed, hogy azok után, ami a tömlöcben történt velem, képes vagyok más férfiak előtt kelletni magamat, akkor nagyon tévedsz – rántottam ki a könyökömet dühösen. – És, ha azt hiszed, hogy képes lennék téged megcsalni, akkor mindent elmondtál arról, hogy mennyire bízol bennem.

Vetettem rá még egy keserű pillantást, majd a többiek után indultam. 

**********

Éppen a piacon vágtunk át, amikor utánunk kiáltottak.

− A Tóváros urának nevében megállni!

− Gyerünk, futás! – mondta halkan Thorin.

− Futás? – kérdeztem vissza, mert még a séta is nehezen ment. Nem hiszem, hogy pont futni tudnék. De nem volt más választásom, mert Bofur megragadta a kezemet és maga után rántott.

Emberek között rohantunk el, de a katonák bekerítettek minket. A törpök persze könnyen leverték őket.

Volt egy, amelyik felém közeledett, míg én bájosan mosolyogva hátráltam.

− Hello – intettem neki, amire ő csúfondárosan elvigyorodott. – Mi lenne, ha elengedne? Nem szeretném bántani.

A férfi jóízűen felnevetett. Nem hitte, hogy képes lennék legyőzni. Hát, miután felemeltem a lábamat és közelebbi ismertséget köttettem az orrával és az egyik oszloppal, már nem vigyorgott.

− Én figyelmeztettem.

A férfi nyöszörögve próbált felkelni, de ekkor Thorin érkezett mellénk és rúgta fejbe, amitől végleg kiterült.

− Próbálj csak az én jegyesemhez hozzányúlni – morogta az ájult férfinak.

− Nem kérted meg a kezem, ennél fogva nem vagyok a jegyesed – vágtam csípőre a kezemet dühösen.

− Ne morogj, amrâlimê – rántott magához és gyengéden végigsimított az arcomon. – Árt a szépségednek.

− Te csak ne nyugtatgass engem, te törpök szégyene – csaptam a mellkasára, de máris megenyhülten iránta. Ő is látta, hogy már kevésbé haragszom rá, mint mikor kikötöttünk, mert elmosolyodott és gyors csókot nyomot az ajkamra.

Azonnal lehunytam a szemem és többet akartam. Ijesztő volt, hogy mennyire az irányítása alá tud vonni egyetlen érintésével.

Thorin mindentudóan nézett fel rám, amire elhúztam a számat és ellöktem magamtól. Pont időben, mert ekkor újabb katonák érkeztek. Mi azonnal fedezékbe bújtunk, míg a bámészkodó emberek, mintha misem történt volna, folytatták a dolgukat.

− Mégis mi folyik itt? – szólalt meg a parancsnok. – Mindenki itt marad! Nem mehet el senki!

A törpök már készültek lecsapni rájuk, de ekkor Bard lépett eléjük.

− Bragan – köszöntötte a férfit.

− Te! – mordult fel Bragan. – Mire készülsz, Bard?

− Én? – kérdezett vissza ártatlanul a férfi. – Semmire. Egyáltalán semmire.

Az egyik közelben lévő árus portékái közül egy cserepes virág leesett. Nem láttam, kire, de a film miatt pontosan tudtam, miért is esett le az a cserép. Felcsuklottam, a visszafojtott nevetéstől.

− Igen – lökte odébb mindentudóan Bragan Bardot. A férfi benézett az egyik sorba, ahol ájultan hevertek az emberei, de az árusok valamilyen oknál fogva, pont eléjük tették a dolgaikat, elfedve így a parancsnok elől őket.

− Ez jól állna a feleségednek – emelt fel Bard egy alsóruhát, amikor a férfi visszafordult felé.

− Mit tudsz te az asszonyról? – kérdezte értetlenül a katona.

Bard enyhén megvonta a vállát és ártatlanul kijelentette.

− Amit a város többi férfije is.

Bragan dühösen eldobta a férfi kezében tartott alsóruhát és a többi emberével együtt elvonult. Bard mélyet sóhajtott, belőlem pedig kitört a nevetés.

− Szép mentés volt, uram – böktem meg a könyökömmel a férfit. Bard fáradtan rám nézett, majd intett, hogy kövessük.

Nem sokat haladhattunk, amikor Bard fia érkezett elénk és figyelmeztette az apját, hogy megfigyelik a házukat.

− Ne légy mérges – hajoltam Thorinhoz, amire a törp értetlen tekintettel válaszolt. Én csak vetettem rá egy csíntalan pillantást és arcon csókoltam. – A házban találkozunk!