Törpök királynéja (Hobbit/Thorin fanfiction) (Befejezet)

14. fejezet

A törpöknek nem kellett több. Azonnal mind szedelőzködni kezdtek és nem sokára már erdőkön és mezőkön keresztül rohantunk. A nyakunkba ott lihegtek az orkok és egy alakváltó is.

Már majdnem a háznál voltunk, mikor feltűnt az óriási medve. Bombur lefagyva bámulta, míg a többiek elrohantak mellette. Én halkan kuncogva figyeltem, ahogy Thorin a szakállánál fogva rántja maga után.

Ezután már nem kellett több noszogatás a törpnek. Olyan gyorsan elszelelt mellettünk, hogy ő volt az első, aki odaért a házhoz.

A törpök ész nélkül vetődtek az ajtónak és még csak arra sem gondoltak, hogy felnézzenek.

− Komolyan ezt is el kellett volna mondanom – morogtam, miközben előre nyomultam és kinyitottam a reteszt. Mindannyian betódultunk és azonnal nekifeszültünk az ajtónak, hogy visszanyomjuk a medvét.

− Mond, mi ez? – fordult hátra Ori Gandalfhoz, mikor már biztonságban voltunk.

− Ő a vendéglátónk.

A törpök úgy néztek rá, mint akinek elment az esze. Én halkan felkuncogtam.

− Ne aggódjatok, kedves törpök, nem lesz semmi baj – nyugtattam őket, de nem úgy tűnt, mintha sikerült volna.

− A neve Beorn és ő egy bőrváltó – ragadta magához ismét a szót Gandalf. – Néha hatalmas fekete medve, néha nagy és erős ember. A medve kiszámíthatatlan – fordult vissza a mágus.

− De az emberrel szót lehet érteni – fejeztem be én. – Habár – húztam csíntalan mosolyra az ajkamat. – nem igazán kedveli a törpöket.

Azok ijedten pillantottak egymásra.

− Azt javaslom, hogy mindenki feküdjön le aludni – mondta Gandalf. – Ma éjszakára biztonságban leszünk.

Tudtam, hogy Gandalf is bizonytalan a dologban, de én biztatóan biccentettem felé, amire megkönnyebbültem haladt tovább, hogy kényelmes helyet találjon magának.

Én is azonnal ledobtam a cuccomat az első kényelmesnek tűnő helyre. Igyekeztem nem nagyon nézelődni, mivel nagyon jól tudtam, hogy mennyi rágcsáló is van ezen a helyen.

Nem sokkal később Thorin tűnt fel mellettem és tette le mellém a csomagját. Felmosolyogtam rá, aztán az oldalamra fordulva vártam, hogy ő is elhelyezkedjen. A törp felém fordulva terítette ránk a köpenyét, amire újból elmosolyodtam.

A sasok fészke óta Thorin minden éjjel mellettem aludt és betakart a köpenyével. Már természetesnek tűnt, hogy ő kitárja felém a karját és én az oldalának simulok, aztán egy kicsit még beszélgetünk, mielőtt mindketten elaludnánk. Ilyenkor Thorin mindig a hajammal játszik, míg én néha apró alakzatokat rajzolok a mellkasára az ujjammal.

Ezen pillanatokkor szoktam úgy érezni, mintha jóval többet éreznék a törp iránt. A szívem mindig olyan boldogan dobogott, mikor békésen mellette feküdhettem és hallgathattam a hangját. Nem tudtam és nem is mertem beismerni, hogy mit éreztem iránta, de talán így nem is ronthattam el semmit.

A reggelem, nos, nem igazán indult jól. Arra ébredtem fel, hogy valami mászik rajtam. Félve nyitottam ki a szemem, remélve, hogy nem az, amire gondolok, de ahogy az apró, hófehér egérre néztem, ami a mellkasomon nézett velem farkasszemet, már mindegy volt. Olyan hangosan és ijedten sikítottam fel, amit még utunk során egyszer sem hallottak tőlem a többiek. Így, hát, nem csoda, hogy mindegyikük fegyverrel a kezében rohant hozzám.

− Mi történt? – kérdezte Dwalin. – Megtámadtak minket?

Én azonban ijedten felugrottam és szegény Dori mögé rohantam. Úgy szorítottam a kezét, hogy felszisszent.