Törpök királynéja (Hobbit/Thorin fanfiction) (Befejezet)

11. rész

Jóval a kijárat alatt álltunk csak meg. Mindannyian lihegtek.

Thorin óvatosan letett, én pedig kábán pislogtam. Az összes törp körénk állt és aggodva figyelt engem.

− Jól vagyok – motyogtam, és megpróbáltam felállni, de Thorin azonnal visszanyomott.

− Nem vagy jól – felelte erősen. – Szétmarcangolták a hátadat! Óin – intette maga mellé a törpöt.

− Nem – húzódtam el, mikor az felém közelített. – Nincs időnk. Mennünk kell!

− Ne butáskodj – fortyant fel Thorin. – A sérülésedet el kell látni, asszony!

Halvány mosolyra húztam az ajkamat, ahogy többszöri figyelmeztetésem ellenére is még mindig asszonynak hív.

− Mennünk kell, jönnek – morogtam, és végre sikerült feltápászkodnom.

− Ez csak tizennégy – mormogta saját magának Gandalf. – És Bilbó? – kérdezte aztán hangosabban. – Hol van a hobbitunk?

A törpök forgolódva keresni kezdték, de egyikük sem lelte.

− Lemaradt, de mindjárt itt lesz – szólaltam meg, miközben belekapaszkodtam Nori karjába, hogy meg is tudjak állni. Fogalmam sem volt, hogyan fogok rohanni hamarosan, de nem volt más választásom.

− Szerintem Zsákos úr meglátta az esélyt és elszökött – szólt indulatosan Thorin, cseppet sem foglalkozva azzal, amit mondtam. – Csak a puha ágya, meg a meleg otthona járt az eszében, amióta csak kilépett az ajtaján. Nem látjuk viszont többet a hobbitunkat. Rég messze jár!

− Ne beszélj így róla – emeltem fel a hangomat és összeszorított foggal Thorin elé tántorogtam. – Bilbó itt lesz, és lehet, hogy te nem bízol benne, de az a hobbit sokkal többet fog tenni ezért a társaságért, mint hinnéd.

A törp makacsul nézett a szemembe, de mikor megszédültem, olyan gyengéden ragadta meg a karomat, mintha porcelánból lennék. Ekkor csendült fel Bilbó hangja is mögülünk, amire mindannyian felé fordultunk.

− Itt vagyok – mondta a hobbit.

− Zsákos Bilbó – szólt megkönnyebbülten Gandalf. – Még az életben nem örültem ennyire senkinek.

Bilbó közelebb sétált a társasághoz és közben megpaskoltam a szélén álló Balin vállát.

− Bilbó. – Kili is örömtelien ejtette ki a hobbit nevét. Most látszott csak igazán, hogy annak ellenére, mennyire úgy tűnt, hogy nem kedvelik Bilbót, mégis törődtek és számítottak rá.

− Hogy jutottál át a koboldokon? – kérdezte értetlenül Fili.

− Tényleg, hogyan? – kérdezte Dwalin is.

− Egyszerű – szóltam közbe és Bilbóra mosolyogtam. – A hobbitok szaga ismeretlen volt a koboldok számára, ráadásul, ahogy már Gandalf is említette – pillantottam a mágusra. – a hobbitok igencsak könnyűléptűek. Nem volt nehéz dolga, amikor minden kobold minket üldözött.

A törpök mind egyetértően morogtak, míg Bilbó hálás pillantást vetett rám.

− Tudni akarom, miért jöttél vissza! – szólt ekkor Thorin mogorván.

− Kételkedsz bennem – kezdte Bilbó. Én a legszívesebben leültem volna, de akkor félő lett volna, hogy nem tudok majd felkelni, amikor futnunk kell majd. – Tudom, kezdettől fogva. És igen gyakran gondolok Zsáklakra – vágott egy fintort a hobbit. – Hiányoznak a könyvek. A karosszékem, a kertem. Mert én oda tartozom – intett aprót a kezével, szemléltetésként. – Az az otthonom. Ezért jöttem vissza, mert nektek nincsen ilyen. Elvették tőletek, de ha tudok, segítek visszavenni.