Törpök királynéja (Hobbit/Thorin fanfiction) (Befejezet)

20. fejezet

Felsikoltottam. Szememből sorban hullottak a könnyek.

− Harcias egy nő vagy – morogta a tünde, ahogy ráült a csípőmre. – Nem állt szándékomban komolyan bántani, ezt magadnak köszönheted.

Elhomályosult tekintettel néztem a tenyeremből kiálló tőrre. A másik kezemmel megpróbáltam odanyúlni, hogy kihúzzam belőle, de a férfi elkapta és azt is a földhöz szegezte.

A tünde közelebb hajolt és letörölte az arcomon lévő könnyeket.

− Ne aggódj, óvatos leszek – suttogta az ajkamra, mielőtt rövid csókot lehelt volna rá.

Én haragosan haraptam rá az ajkára, ameddig meg nem éreztem a vér ízét a számban. A férfi elrántotta a fejét és bosszúból megrántotta a kezemben lévő tőrt, amitől újabb sikoly hagyta el a szám.

Kapkodva kezdte el lehúzni a nadrágját fél kézzel, én pedig a fájdalom ellenére is fészkelődtem.

− Segítség! – kiabáltam folyamatosan. A tünde lekevert még egy pofont, amitől oldalra bicsaklott a fejem. – Segítség – zokogtam.

A férfi súlya hirtelen eltűnt rólam. A hűvös levegő megcsapta a felsőtestemet, én pedig oldalra fordulva húztam össze magam.

− Edhelür* – érintett meg valaki finoman. Megrándultam. – Edhelür, már senki sem bánhat – nyugtatgatott a hang, ami Legolashoz tartozott. Éreztem, ahogy egy puha anyagot terítenek rám, de én továbbra is a földön feküdtem. – Fel tudsz kelni?

Én csak a fejemet ráztam és odébb mozdultam, hogy meglássák a kezemet. Legolas szeme elkerekedett, ahogy meglátta a tenyeremből kiálló tőrt. Mellém guggolt és gyengéden végigsimított az arcomon.

− Ki fogom húzni, jó?

Én összepréselt szájjal biccentettem. Legolasnak nem kellett több, egy hirtelen mozdulattal kihúzta a tőrt a kezemből. Számítottam a fájdalomra, de még így is felnyögtem. Azonnal felültem és a fal mellé húzódva húztam össze magamon a pokrócot, amit rám terítettek. Szememmel azt a férfit kerestem, aki megtámadott, de ő sehol sem volt. Csak Legolas és még két őr volt bent.

A herceg sajnálkozva nézett rám, de én nem foglalkoztam vele. Hallottam, hogy odakint még mindig hatalmas a hangzavar. Ebben a hangzavarban érkezett egy újabb tünde a cellámba. Ezúttal egy nő.

Legolas azonnal félre állt az útjából. A nő mosolyogva térdelt le elém.

− Idhreniel vagyok – szólalt meg lágy hangon. – Azért vagyok itt, hogy segítsek neked. Megengeded, hogy megnézzem a kezedet?

Mogyoróbarna szemével olyan kedvesen és biztatóan nézett rám, hogy képtelen voltam nem bízni benne. Hagytam, hogy a tündenő megvizsgálja a tenyeremet, bekenje valamivel, majd be is kötözze.

Időközben az egyik őr egy tiszta inggel tért vissza, amit felém nyújtottak. Idhreniel segített felhúzni, majd elköszönt. Már csak Legolas és én maradtunk. A tünde csendesen figyelte, ahogy magamba roskadva ülök az egyik sarokban. Aztán egy mély sóhajt hallatott.

− Gyere velem!

A hangjára felkaptam a fejemet. Legolas nem várta meg a reakciómat, elfordult és megindult kifelé. Maga mögött nyitva hagyta az ajtót. Félve indultam meg utána. Ahogy átléptem a cella küszöbét a hangzavar egy pillanatra abbamaradt.

− Avery! – kiáltotta egyszerre több törp is izgatottan. Magamat átölelve néztem körbe. A szemem újból könnybe lábadt, ahogy megláttam a sok aggódó tekintetet. Aztán a pillantásom megakadt egy meggyötört, kék szempáron és én zokogva hozzárohantam.

Nem érdekelt, hogy mit tett. Hogy mi mindent titkolt előlem. Most csak az számított, hogy mellette biztonságban érezhettem magamat. Hogy tudtam, hogy ő majd megnyugtat.

− Thorin. – A hangom elcsuklott, ahogy a homlokomat a férfiének döntöttem. Kezemet az ő kezére tettem, amik a rácsokat szorongatták.

− Itt vagyok, amrâlimê** – mormolta lágyan. – Erős vagy, legyőzted.

− Nem – ráztam a fejemet. -, tőrt állított a kezembe. Ha Legolas nem ér oda időben, akkor ő... – levegő után kaptam, de nem bírtam befejezni a mondatot. Thorin keze megfeszült az enyém alatt, de aztán gyengéden letörölte a könnyeimet.

− Már nincs baj – mondta. – És amikor kijutunk innen, a saját két kezemmel fogom megölni, amiért bántani mert – esküdött a törp.

− Engedj oda, Edhelür – szólalt meg halkan Legolas.

Thorin nem akart elereszteni, de én odébb álltam és hagytam, hogy Legolas a cella ajtajához lépjen és kinyissa azt. Amint nyitva volt az ajtó, Thorin megindult felém, de az őrök és Legolas is megállította. A tünde rám nézett, én pedig remegő ajkakkal indultam meg befelé.

− Köszönöm – suttogtam hálásan, amikor elhaladtam mellette.

Ahogy átléptem a cella küszöbét, Thorin magához rántott és szorosan átölelt. Tompán hallottam, ahogy becsukódik mögöttünk az ajtó, de csak az érdekelt, hogy Thorin karja védelmezően körém fonódik.

A törp hátrébb húzódott és kutakodva végigmért. Ahogy kisimította a hajamat az arcomból, elkomorult a tekintete. 

Lesütött szemmel hagytam, hogy végig simítson a foltokon a nyakamon egészen az ingem szegélyéig.

− Meg fogom ölni – morogta indulatosan.

Halkan szipogni kezdtem, amire azonnal újra magához húzott. Leültünk a fal mellé, ő pedig végig szorosan ölelt. Nem nyúlt a hajamhoz, ami hiába tudtam, hogy mit jelentett nekik, engem most kimondottan zavart. Mindig megnyugtatott, ha a hajamat simogatta. Arcomat mélyen a férfi nyakhajlatába temettem, miközben ép kezemmel szorosan kapaszkodtam az ingjébe.

Thorin khuzdul mormogott a fülembe. Hiába nem érettem a szavakat, a mély tónusú hanghordozása elüldözte komor gondolataimat. A könnyeim lassan felszáradtak és nem maradt más csak a tompa sajgás a mellkasomban.

− Megcsókolt – szólaltam meg először, mióta beléptem a cellába. Thorin alattam megmerevedett, majd ismét ellazult. Ölelése szorosabbá vált körülöttem. – Cserébe lehet, leharaptam az alsóajkát.

− Jól tetted, Men daor – simított végig a hátamon.

− Miért nem mondtad el, mit jelent nálatok az, ha megengedem, hogy hozzáérj a hajamhoz? – néztem fel vörös szemmel a törpre.

Edhelür: Avery tünde neve 

Amrâlimê: szerelmem