Törpök királynéja (Hobbit/Thorin fanfiction) (Befejezet)

12. fejezet

A törpök sorban ugrottak lefelé az ő hátasukról, de én képtelen voltam megmozdulni. Nori ugrott fel mellém és emelt le, ahol Bifur vett át tőle és fektetett le a földre. Hálásan megszorítottam a kezét és igyekeztem ülésbe tornázni magamat. Végül Bifur támasztott meg, ahogy ne dőljek ismételten hátra.

Figyeltem, ahogy a legtöbben Thorin köré gyűlnek, és Gandalf valami varázsigét mormog a törp felett.

− A félszerzet? – Ez volt az első szava, mikor kinyitotta a szemét.

− Semmi baj – nyugtatta a mágus. – Bilbó is itt van, épségben.

Dwalin és Kili segített felállni Thorinnak, aki komoran tekintett Bilbóra. Ajkamra elfojtott mosoly került, ahogy néztem Bilbó ijedt szemét.

− Te! – kezdte csak igen mérges hangon a törp. – Mit műveltél? Majdnem megöletted magad. Nem azt mondtam, hogy csak kolonc leszel? Hogy sosem éled túl a vadont? – sétált egyre közelebb a hobbithoz. – Hogy semmi helyed nincs közöttünk? Ekkorát még nem tévedtem – karolta át hirtelen Bilbót Thorin. – Soha életemben.

A hobbit meglepetten kapta fel a fejét, míg a többiek felnevettek.

− Sajnálom, hogy nem bíztam meg benned – kért elnézést a törp.

−Nem, én is kételkedtem volna – rázta a fejét Bilbó. – Nem vagyok se hős, se harcos, sőt betörő sem.

Mosolyogva néztem Bifur mellől a jelenetet, míg nem a mellettem lévő törp odaszólt valamit a többieknek. Azok azonnal felénk fordultak, és mikor megláttak, homlokukra aggódó ránc szökött.

Óin azonnal mellém sietett és megnézte a hátamat. Felszisszenve rázta a fejét, ami semmi jót nem jelenthetett.

− Össze kell varrni – mondta.

− Hogy mi? – kiáltottam fel. – Nem!

Azonnal elhúzódtam, de ekkor beleütköztem egy másik törpbe. Ijedten néztem fel Thorinra, aki megnyugtató tekintettel fogta meg mindkét karomat.

− Hadd, hogy segítsünk, Gimlelul* – mormogta mélyen a szemembe nézve.

− Nem, én... nem – ráztam a fejemet összeszedetlenül.

Thorin keze lecsúszott az én kezemre és még mindig türelmesen figyelt. Az ő nyugalma kezdett lassan rám is átragadni, de még mindig nem akartam, hogy csakúgy mindenfajta érzéstelenítő nélkül összefoltozzák a hátamat, ami így is sajgott.

− Gyere ide, Kurdu** – tárta szét a karját a törp, miközben leült. Hátát az egyik sziklának vetette, míg engemet óvatosan lefektetett. Arcom a combján pihent. Thorin egyik kezével az enyémet fogta, míg a másikkal a hajamat cirógatta. Az érintése egészen megnyugtatott és elandalított. Már félálomban voltam, mikor megéreztem egy erős szúrást a hátamba. Fájdalmasan felkiáltottam, kezemmel görcsösen kapaszkodtam Thorinéba.

− Semmi baj – mormogta a fülembe a törp. Hagyta, hogy olyan erővel szorítsam a kezét, hogy teljesen elfehéredtek az ujjai.

Thorin végig apró bíztató dolgokat suttogott a fülembe, míg én a könnyeimet nyelve kényszerítettem a testemet a maradásra.

A többiek aggódva álltak vagy ültek körülöttünk. Egyikük sem vette le rólunk a pillantását.

− Nincs semmi baj – simogatta meg a hajamat Thorin. – Ha majd haza érünk, ez csak egy rossz emlék lesz. Megmutatom majd neked a hatalmas tárnáinkat, amikhez hozzáfoghatott még sosem láttál és nem is fogsz. Elvezetlek majd őseim csarnokába és megnézheted majd a tróntermet is.