Törpök királynéja (Hobbit/Thorin fanfiction) (Befejezet)

3. fejezet

− Ez farkas volt? – kérdezte ijedten Bilbó. – Vannak erre farkasok?

− Ó, nem, ez annál nagyobb – mondtam enyhe idegességgel a hangomban. Megragadtam Thorin karját és a megfelelő irányba fordítottam, pontosan akkor, mikor a warg megtámadott minket.

A törp azonnal levágta, míg a másikat Kili lőtte le.

− Warg járőrök – rántotta ki a kardját a tetemből Thorin. – Tehát orkhordák vannak a közelben.

− Kinek szóltál még a küldetésről a törpökön kívül? – lépett elő idegesen Gandalf.

− Senkinek – felelte a törp.

− Kinek mondtad el? – emelte fel a hangját a mágus, amire Thorin is emelt hanggal válaszolt.

− Senkinek, esküszöm!

Gandalf megerősítésképpen rám nézett, én pedig biccentettem. A mágus kifújta a benntartott levegőjét és elfordult.

− Mennünk kellene – szólaltam meg halkan.

− Nem tudunk, nincsenek pónijaink! – szólt közbe ijedten Ori. – Elfutottak!

Bilbó idegesen felsóhajtott, míg Radagast nagy komolyan megszólalt.

− Én elterelem őket!

Halkan felkuncogtam, amire újabb hitetlenkedő tekinteteket kaptam. A törpök nem akarták elhinni, hogy ilyen helyzetben is képes vagyok nevetni. Pedig, ha tudták volna, mennyire félek.

− Ezek gundabadi wargok – fordult hátra Gandalf. – Lehagynak téged!

− Ezek meg rhosgobeli nyulak - mutatott a cuki nyuszikra a másik mágus. – Hadd lássam, ki a gyorsabb!

− Ez jó lesz – vigyorogtam, amivel beszereztem néhány újabb pillantást, ami azt súggalta felém, hogy megőrültem.

A csapat hamar összerendeződött és Thorin vezetésével futásnak indultunk. Én Dwalin és Bifur közé szorultam.

Ha valamit, hát, azt elmondhattam, hogy nagyon utáltam futni. Középsuliban is mindig próbáltam inkább elmismásolni. Most viszont bántam, hogy nem szenvedtem végig inkább a köröket. A törpök termetüknél fogva nem tudtak olyan gyorsan futni, azonban én hiába voltam valamennyivel magasabb náluk, mikor olyan gyenge volt az állóképességem, hogy még Bilbó is könnyűszerrel lehagyott volna.

A gyaloglással nem volt bajom, sőt, az ugrálással sem, de a futás... Na, az a végzetem. Pedig, ha a törpökkel maradok, akkor kénytelen leszek hamar megedződni, vagy inkább kiszállni, hacsak nem akarok meghalni.

Így hát most úgy kapkodtam a lábamat, mintha az életem múlna rajta. És ezzel igazat is mondtam, hiszen orkok voltak a nyomunkban, akik meg akartak minket ölni. És hiába tudtam, hogy a törpök megmenekülnek, ha az én sorsomról semmit sem tudtam.

Tartottam az iramot a többiekkel, hiába szorult be a levegőm körülbelül az első húsz lépésnél. Néha láttam Radagast, ahogy szánjával elsuhan a közelünkben, máskor egészen messze tűnt fel. Azonban tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy minket is felfedezzenek.

Éppen az egyik szikla mellett futottunk fel, mikor Radagast ismét feltűnt nyomában az orkokkal. Thorin még időben állt meg, de Nori a lendület miatt elrohant mellette. A másik törpnek kellett visszarántania, hogy ne fedezzenek fel minket.

Gandalf vezetésével haladtunk tovább egészen egy újabb szikláig, ahol meglapultunk. Tudtam, hogy most jött el az a pillanat, mikor hamarosan harcba fogunk bocsátkozni. Megragadtam a kardomat és felpillantottam. A mellettem lévő két törp követte pillantásomat a felettünk lévő warg járőrre.