𝕊𝕖𝕘𝕚̂𝕥𝕤𝕖́𝕘 𝕞𝕖𝕝𝕖𝕘 𝕍𝕒𝕘𝕪𝕠𝕜 |𝐘𝐨𝐨𝐧𝐦𝐢𝐧 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶.]

3. rész

Jimin a helyén ült és a fülhallgatót fülébe tette. Egy gombóc ott éktelenkedett szegény fiú torkában és még nyelni is nehezére esett. Nem akarta elsírni magát, így próbált nagy mély levegőket venni, mibe néha, néha beleremegett.

Yoongi pedig ezalatt végig őt nézte. Nézte azt a szegény fiút, akit napi szinten érnek ilyen sérelmek, így már az ember azt hinné, hogy megszokta... Igazság szerint Jimin is azt, hitte, hogy már megszokta ezt a bánásmódot, és igaz, már nem esett volna olyan rosszul neki normál esetben, viszont most az új fiú előtt nem így akart bemutatkozni. Úgy érezte, hogy teljesen megalázták és hogy Yoongi így fog rá emlékezni innentől. Egy esetlen, gyenge fiúnak fogja tartani most már ő is...

A tanár bejött és elkezdődött az óra. Ezután az órák egymás után mentek el, amit szinte észre sem lehetett venni, olyan gyorsan elteltek.

Jimin örült is annak, hogy vége a napnak és a többiek mára már végre békén hagyják, de tévedett...

Éppen hazafelé tartott és már az iskola udvarán járt az iskola fala mellett sétálva egy vékony úton, hogy kijusson hátul az épület területéről, mikor meghallotta hogy legalább 5 pár láb követi. Jimin a lépteit megszaporázva sietett, hogy minél hamarabb lerázza az őt követőket, de nem sikerült neki.

-Jiminieee! Ne siess már annyiraaaa! -mondta az egyik fiú, aki mondata után utol is érte és fellökte Jimint, aki ennek hatására nagy sebességgel csapódott az aszfaltra.

-Ahhhh...-mondta fájdalmasan a kis szöszi, majd kezén megtámaszkodva nézett fel az őt körülvevő fiúkra.

-Tegnap nem kaphattál eleget, mert az igazgató meglátott a túl hangos segítségkérésed miatt, és miattad még büntetést is kaptunk. Apám kinyír, ha kicsapnak, úgyhogy ezt most megkeserülöd! És nehogy merészelj megint segítségért kiáltozni, különben holnap is megkapod a magadét, te kis buzi!!-köpte a szavakat a fiú, és már intett is a barátainak, hogy kezdjék.

Mind köré gyűltek és ütötték, vágták, ahol csak tudták. Gyomorszájon, arcon, háton, oldalon, lábon, ahol érték, ott ütötték. Jimin természetesen nem akarta, hogy minden nap kapjon, így összehúzta magát, amennyire csak tudta és takarta amiét csak tudta.

-Ahhh...mmmh.-próbálta visszafojtani a fájdalmas kiáltásait. Már minden egyes porcikája sajgott, szeméből a könny kicsordult. Szemét összeszorította és minél halkabban tűrte az ütéseket és rúgásokat.

-Ezt neked te kis buzi! -rúgott még egy utolsó óriásit Jiminbe a fiúk vezetője, majd szőke haját megmarkolva felemelte fejét, hogy szemébe nézhessen. -Jegyezd meg a leckét te undorító buzi mocsadék és tűnj el ebből az iskolából örökre! Csak rontod az összképet. -mondta a fiú, szinte köpve szavait, majd Jimin fejét még utoljára a betonnak csapta, és eltűnt a másik néggyel együtt.

Jiminnek iszonyatosan fájt a feje az utolsó földhöz csapástól. Érezte, hogy fejéből folyni kezd meleg vére. Minden egyes porcikája egyfolytában fájt a veréstől. Nagyon fáradtnak érezte magát és úgy érezte, hogy ott azonnal el tudna aludni, de tudta, hogy akkor már fel sem kelne.

Végül erőt vett magán és megpróbált feltápászkodni, azonban amikor két lábára emelkedett, iszonyatosan szédülni kezdett. A látása egyre homályosodott és mintha pillái ólom súlyúak lettek volna. A levegőt nem bírta rendesen venni és a gyomra is annyira fájt, hogy muszáj volt behajolni picit és sebes kezeit rászorítani hasára. A lábai pedig remegtek, mint a kocsonya. A vér egyfolytában fojt lábából és egyszerűen nem tudott normálisan előre lépni. Csak próbálta húzni lábait előre a földön, nem túl sok sikerrel.

A szédülés még mindig nem akart alább hagyni és úgy érezte nem bírja tovább.

-Jimin!!-hallotta meg tompán a háta mögül nevét. Valaki szólította. Őt szólította.

Jimin meg akart fordulni, hogy ki hívja, de nem tudott. Egyszerűen nem bírta. A szemei elnehezedtek és a szédülés is uralmat vett rajta. A lábai nem bírták már tovább és összeroskadt a földön.

-Jimin! -hallotta ismét az aggódó hangot, de már mellett volt. Ekkor két erős kezet érzett maga körül, aki ölébe veszi. Valaki rátalált... Jimin kicsit lenyugodott, hogy már biztonságban van valaki karjai között, viszont félelem is társult öröméhez. Félt hogy talán nem megbízható kezekben van, és megint bántani akarják. Végtére is az iskolában nem volt senkivel jóban. Bár máshol sem.

Meg akarta nézni, hogy kinek az ölében fekszik éppen, de nem bírta kinyitni szemeit. Ehelyett csak mégjobban összeszorította azt, ugyanis óriási fájdalom nyilalt ismét az egyik végtagjába.

-Mmmmhh. -feszült meg egész teste a nyilaló fájó érzésre.

-Ssshh. Semmi baj. Ígérem segítek, csak maradj még egy kicsit ébren, rendben? -mondta az ismeretlen hang. Jimin nem bírt bólintani, így csak hallgatással válaszolt.

-Oké, akkor most felemellek, jó? -kérdezte a hang, mire Jimin megerőltette magát és bólintott egy halványat. Az ismeretlen óvatosan csúsztatta Jimin térdhajlata alá egyik kezét, majd helyezte másikat a szenvedő fiú hátához, majd ebben a menyasszonypózban óvatosan felemelte Jimint a földről.

Jimin viszont még mindig nagyon szédült és forgott vele a világ, hiába volt behunyva szeme, így az ismeretlen ruhájába markolt amilyen erősen csak tudott jelenlegi helyzetében és rászorított.

-Nagyon szédülsz? -tett fel újabb kérdést ismét az ismeret, mire Jimin ismét igenlően válaszolt.

-Akkor csak döntsd fejedet nekem, rendben? Elviszlek a suliorvoshoz. -mondta az ismeretlen, nyugodt mély hangján.

-Ne...-mondta halkan Jimin, miközben fejét a fiúnak döntötte. Tényleg jobb volt így számára.

A gyenge fiút tartó akaratlanul is elmosolyodott a kisebb látványára, de a tekintete még mindig aggódó volt.

-Miért ne? De hisz az van legközelebb. Le kell kezelni a sebeidet. Nagyon vérzik a fejed... -mondta az ismeretlen, de nem kapott választ. -Jimin. Jimin, hallasz? Jimin, ne most veszítsd el az eszméletedet, kérlek. Kelj fel. Csak nyisd ki a szemed kérlek. Jimin. -próbálta ébresztgetni, de hiába. Jiminen túl nőtt a fáradság és már elment minden ereje. Erőtlen volt és még ahhoz is gyenge, hogy ébren maradjon. Elvesztette ugyan megmentője karjai között eszméletét, de így legalább már nem érezte az a sok elviselhetetlen fájdalmat, amit eddig tűrnie kellett.

-Jimin, kérlek...-keseredett el a megmentő. Nem tudta, hogy mit csináljon. A nővér szoba volt a legközelebb, viszont Jimin azt mondta, hogy ne vigye oda, viszont most eszméletlenül fekszik elernyedt testével a karjaiban. Szöszi fejét mellkasán pihenteti. A levegőt nehezen ugyan, de egyenletesen veszi, szempillái még csak meg sem remegnek. Teljesen nyugodt.

A fiú így úgy döntött, hogy a kis sebesültnek hallgat kérésére és tényleg nem a suli orvosához viszi, viszont így felmerült benne egy újabb kérdés. Mégis hova vegye?

Yoongi kétségbe esve és tehetetlenül állt karjaiban az eszméletlen Jiminnel.