𝕊𝕖𝕘𝕚̂𝕥𝕤𝕖́𝕘 𝕞𝕖𝕝𝕖𝕘 𝕍𝕒𝕘𝕪𝕠𝕜 |𝐘𝐨𝐨𝐧𝐦𝐢𝐧 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶.]

41.rész

"-Ha én vagyok neked a legfontosabb, akkor gyere velem és meneküljünk el! Bizonyítsd be, hogy szeretsz! -sírja Jimin."

-Nem tehetem. -ellenkezik tovább Yoongi. Kijelentésére Jimin arca kisimult, könnyei immár halkan csorogtak bőrén. Látszatra olyan lehetett, mintha megbékélt volna a döntéssel, de belülről ezer meg egyszáz kérdés és gondolat darabolta cafatokra szívét.

Azt mondta szeret, akkor miért nem? Tényleg olyan mint a többi! Sosem szeretett és sosem tenné azt, amit én akarok! Nem is akar velem lenni! Inkább dutyiba megy ki tudja hány évre, minthogy együtt legyen velem! -gondolatai alatt hitetlenkedve rázta meg fejét, majd rohant el a fürdőszobába, minek ajtaját magára zárta, hogy a hideg csempén összekuporodva tudjon tovább gondolkozni.

Mit is akadok ki ezen? Hisz ki akarna velem lenni? Ki akarna egy olyan szerencsétlen és törékeny ember mellett lenni? Még én is undorodom saját magamtól! Annyira idióta vagyok! Annyira de annyira akartam, hogy végre valaki, legalább egy valaki szeressen. Csak engem szeressen, hogy elhittem van ilyen ember. Elhittem, hogy Yoongi engem választ, de nem ezt tette! Megértem a döntését. Mintha egy töketlen, gyáva nyúllal lenne együtt. Annyira de annyira utálom. Mi a faszért voltam mindig áldozat? Miért nem szóltam vissza legalább egyszer Chinnek? Miért nem álltam a sarkamra és miért kellett megmentenie? Miért szorulok egyfolytában Yoongira? Miért? Miért vagyok ennyire életképtelen? Egyáltalán miért is csinálom ezt még mindig? Miért folytatom? Nincs is értelme.

-Jimin kérlek nyisd ki az ajtót! -dörömböl Yoongi a fa lap túloldalán, így kiszakítva Jimint gondolatmenetéből, mikor már pont a csap feletti polcra vezette tekintetét, majd a kádra.

Szinte villámcsapásként érzékelhető váratlanságban csörren meg a kapucsengő. Először egy rövidet, majd hosszabban is. Valaki, pontosabban valakik nagyon türelmetlenek odakint.

-Mr Yunki, odabent van? Nem akarunk bajt. Jöjjön ki a házból felemelt kezekkel, különben behatolunk. -zeng az egész házban, a hangosbemondóba mondott szöveg.

Yoongi már várt rájuk és ha más helyzetben lennének, ki is menne feladni magát, azonban most azonnal Jiminnel akar beszélni. El akarja intézi a nézeteltérésüket, mielőtt beviszik, hisz iszonyatosan aggódik, hogy tenne valamit magával a szöszi, míg ő a dutyiban rohad.

-Mr Yunki. Nem akarunk bajt. Jöjjön ki a házból felemelt kezekkel, különben behatolunk. -ismétlődik ugyan az a szöveg, pontosan ugyan akkora hangerővel, mint az első alkalommal.

-Jimin kérlek nyisd ki. Itt van a rendőrség, már nincs sok időnk, hallod? Árvaházba fognak téged zárni, ha nem tűnsz el. Kérlek! -kérleli Yoongi még mindig a másikat, de érzi, hogy ezekre a szavakra nem fog engedelmeskedni. -Minie, tudom, hogy odabent vagy. Attól még, hogy csöndben maradsz, nem versz át. Ugye tudod, hogy simán fel tudom törni a zárat, ha? Bármikor bemehetek, ha te nem jössz ki hozzám. Na? Mi legyen? Elbújtathatlak a szekrénybe, mint a szerelmes filmekben. -próbálkozik minden félével, de hiába.

-Mr Yunki. Utolsó figyelmeztetés. Ha nem jön ki a házból felemelt kezekkel, behatolunk! -szólal még harmadjára is a bemondó, majd fegyveres rendőrök törik be Yoongi házának bejárati ajtaját.

-Na fasza. Már csak ez hiányzott. Javíthatok ajtót. -húzza el a száját a menta hajú.

-Fel a kezekkel! -kiáltanak a beöltözött igazságszolgáltatók.

-Hát a kéz felemeléssel van egy kis gond, ugyanis beállt a vállam. Ha esetleg van önkéntes, vagy erre emberük, nem bánnék egy jó masszázst. -magyarázza Yoongi halál nyugodtan.