𝕊𝕖𝕘𝕚̂𝕥𝕤𝕖́𝕘 𝕞𝕖𝕝𝕖𝕘 𝕍𝕒𝕘𝕪𝕠𝕜 |𝐘𝐨𝐨𝐧𝐦𝐢𝐧 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶.]

16.rész

-Az a baj, hogy eláztak? Simán vehetünk újat. -jelenti ki az idősebb, de Jimin remegve a sírástól hevesen rázta meg fejét.

-Nem. Nem. Nem... Nem lehet. -sírta a kis szöszi.

-Miért? -kérdezi furcsálva Yoongi és nem esett le neki, hogy Jimin nem azért szereti ezeket a tárgyakat, mert rajzolhat belé, vagy zenét hallgathat benne.
Jiminnek az volt fontos, akitől kapta őket, de tudta, hogy azoktól a személyektől már nem kaphat semmi ilyet.

A füzetkét még alsósként kapta édesanyjától, mikor még nem tudta, hogy meleg, sem ő, sem az anyja.
Akkor még jóban voltak és Jimin azóta is hiányolta azt az anyát. Azt a szerető nőt, így füzetkéjét nagy becsben tartotta és azért is abba rajzolt.

A fülhallgató pedig a gyerekkori barátjáé volt.
Az egyetlen barátja, aki valaha volt neki, de öt évvel ezelőtt elhunyt.
Fiatal volt még ugyan. Csak 11 esztendős, de beteges és egyikbe belehalt.
Jiminnek csak ez a fülhallgató maradt meg tőle és az üres hideg sírkő, amit minden vasárnapján célja.

Jimin így hát zokogott. Már keservesen sírt és csak ölelte magához a két kis tárgyat, Yoongi pedig nem tudta, hogy mégis mit kellene tennie.

-Jimin, nyugodj meg. Talán még meg tudjuk menteni őket. Vagy így elázva se rossz. Ugyan úgy a füledbe tudod tenni a fülhallgatót, csak már nem fog szólni. -próbálta nyugtatni Yoongi, nem éppen a legjobb módon.

-Nem érted. Nem jók! Már ezek sincsenek meg! Csak ezt hagyta itt nekem! -kiabálta sírva a kisebb a fülhallgatót felemelve, amiről beszélt.

-Ki? Mégis ki? -értetlenkedett Yoongi.

-HoSeok... -sírja Jimin, de a név kimondása közben elcsuklik hangja.

-Az meg ki? -értetlenkedik még mindig az idősebb.

-Az egyetlen barátom... Az egyetlen akit szerettem... -suttogja maga elé Jimin. Már nem ordít és nem is zokog. A könnyei még folynak, de mintha megnyugodott volna, pedig benne óriási vihar dúlt és égett mellkasa.

-Biztos ad még neked, ha kérsz. Biztos nem fog haragudni rád, hogy elázott. Megérti, ha elmondod neki a történteket. -próbálta még mindig vigasztalni Jimint.

-Nem érted?!...Te kurvára nem érted! Nem tudok már kérni tőle, nem tudom már elmondani neki, oké?! -ordította ismét Jimin, mire Yoongi meghökken. Nem érti a kisebb kirohanását.

-De miért? -kérdezi halkan a menta hajú.

-Mert halott! Mert meghalt!!! Itt hagyott! Csak ezt hagyta, de már ez is elbaszódott! Csak ez maradt utána! -ordította a kisebb, majd felpattant, beszaladt az egyik fülkébe és bezárkózott.

Az ajtónak dőlt háttal és úgy ült a földön sírva. Lábát felhúzta, karjával pedig átölelte. A HoSeokkal közös emlékei csak úgy törtek fel benne, és akkor olyan boldog volt, de miután meghalt, tényleg minden elromlott számára. Egy pár hónapig csak a sötét szobájába zárkózva próbálta túltenni magát volt barátján, majd inni kezdett és bulikba járt és egyszer egy fiúval is lefeküdt, az meg anyja pont rájuk nyitott, innen is tudta meg, hogy meleg. Ezután pedig már minden magától jött. Apja iszákossága, anyja elkülönülése, a pszichológus és persze a sulis gondok is, hisz kiszivárgott az az egyszeri egyéjszakás buli esemény.

Jiminben minden érzelem egyszerre kavargott, és a könnyei megállíthatatlanul folytak. Egyszerre érzett fájdalmat és keserűséget egy kis dühvel keveredve.

-Jimin. Jimin nyisd ki az ajtót. Sajnálom. Nem tudtam. Hallod? Kérlek nyisd ki az ajtót. -szakítja ki Jimint Yoongi dörömbölése, de hiába. Jimin nem nyitja ki neki a falapot és nem is tervezi.