𝕊𝕖𝕘𝕚̂𝕥𝕤𝕖́𝕘 𝕞𝕖𝕝𝕖𝕘 𝕍𝕒𝕘𝕪𝕠𝕜 |𝐘𝐨𝐨𝐧𝐦𝐢𝐧 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶.]

8. rész

Jimint reggel az ébresztőórája keltette, amit fáradtan nyomott le és ezzel a lendülettel fel is ült az ágyban.

Egy újabb nap tele lehetőségekkel. Lehetőség arra, hogy minden normális legyen. Szerzek valami melót, lesz pénzem és amin elég összegyűlt, elköltözök innen és végre saját magam irányíthatom magam. Messze megyek. Átmegyek egy másik suliba, ahol üres lappal kezdhetek. Az anyám és az apám sem lesz már ott és önmagam lehetek. Talán megtalálom a nagy Őt is. -gondolkozott el Jimin, mint minden reggelen, hogy inspirálja magát és kimásszon az ágyból. Így történt ez ma is.

Lassan kikelt a puha és meleg ágyból és indult, hogy elvégezze reggeli rutinját. Miután végzett vele, már indult is a bejárati ajtó felé.

-Hova, hova, Jiminie? -kérdezte apja a konyha ajtajában állva úgy, mintha fia valami rosszban sántikálna.

-Suliba. -válaszolta a fiú egyszerűen és már fel is vette cipőjét.

-Aha. Értem. És nem tudsz valamit a tésztáról, ami a hűtőben volt? -kérdezte karba font kézzel a férfi.

Ez most komoly? Pont ilyenkor nem az ital a reggelije? -dühöngött magában Jimin.

-Tehát? -kérdezte ismét az apja, mikor fiától nem akaródzott jönni a válasz.

-Tegnap megettem, mivel csak annyi kaja volt és nekem is kellett ennem valamit. Gondolhattál volna a fiadra is, amikor 6-ból 5-öt megeszel egyszerre és azt az egyet is magadnak hagyod. -mondta Jimin őszintén.

-Hogy merészelsz így beszélni az apáddal? Ha láttad, hogy nem marad étel, akkor el kellett volna menned venni! Nehogy már engem hibáztass! -ordította dühösen és gyors léptekkel indult meg az ajtóban álló fia felé.

-De nem adtál rá pénzt. Miből vettem volna bármit is? -kérdezte Jimin lehunyva szemét és összehúzva magát ezzel felkészülve az ütésre, ami csak nem érkezett.

Lassan kinyitotta szemét és ekkor látta meg, hogy apja kezében ott egy levél, ami az imént lett becsúsztatva az ajtó alatt. Ezek szerint a postás megmentette.

A férfi csillogó szemekkel tépte fel a borítékot és vette ki belőle a köteg pénzt.

-Igeeen. Pont idejében. -mondta nagy mosollyal a pénzt számolva.

-Tessék fiam ebből vegyél kaját ami elég lesz kettőnknek egy hétre. Ha marad, azt megtarthatod. -mondta Jiminnek, majd kezébe nyomott 19170 won-t (5000ft).

Jimin meghajol apja előtt köszönés képen, majd zsebre dugta a pénzt és megindult a suliba, bár az apja ebből semmit sem látott, mert csak a pénzt számolta, nézte, forgatta és azon járt az esze, hogy ebből mégis mennyi italt vehet.

Jimin az iskolába menet elgondolkozott, hogy milyen ételt vehetne ennyi pénzből ami kitart egy hétig napi kétszeri étkezéssel úgy, hogy mindkettőjüknek elegendő legyen.

Úgy tűnik ezen a héten is Nissin Soba lesz a fő menü... -gondolta magában Jimin.

Az a féle instant tészta ugyanis 1337 won (349ft) volt, ami azt jelentette, hogy pontosan 14db-ot tud venni a kapott pénzből, ami elég egy hétre kettejüknek, ha az apja nem kezdi felfalni az ő adagját is, mivel ha ez megtörténik, akkor Jiminnek megint ki kell hagynia a reggeliket.

Annyi vigasztalta a kis szöszit, hogy így marad 1369 won-ja (357ft) amiből egy nap vehet valami ételt, ha az apja megeszi őket, vagy félre teheti és ez is mehet az álomház perselyébe. Kevés pénz lehet, amiből egy ebédre futja csak, de ha mindig tud ennyit spórolni, akkor pár év alatt összegyűlhet a kellő összeg.

Jimin gondolataiba veszve érkezett meg az iskolához és ment végig a folyosókon egészen az osztályterméig.
Feltűnés mentesen akart a helyére érni, viszont ez ahogyan betette a lábát a terembe, tönkrement.

-Lám. Lám, kit látnak szemeim? Csak nem a híres buzi haverunkat? Mesélj már te kis radiátor, hogy hogy még ide jössz? A cuccodért jöttél, mert ugye kiiratkozol, nem? -kérdezte húnyosan. Ugyan az a srác volt, aki tegnap előtt a megverését vezette.
Ho Chin-nek hívják és egy óriási barom.

-N-nem megyek el az iskolából. -hajtotta le a fejét Jimin és a hejére indult, viszont amikor odaért, nem az a látvány fogadta, mint amire várt.
Azt hitte a normális helyére fog vissza érni, ami egy asztalból és egy székből állt, de nagyot tévedett.
Legalább is az a két dolog ott volt, ahol kellett lennie, de szeméttel volt beborítva az egész hely és még a környéke is, az asztalra pedig angolul volt ráírva egy felirat.

"Fuck You" -díszelgett a fekete festékkel felírt szöveg.

Jimin nagyot nyelt, majd pár szemetet arrébb seperve leült a székébe.
Nem akarta kimutatni azt, hogy ez zavarta volna vagy ilyesmi, hisz azzal csak felbátorítaná a többieket.
Inkább csak bedugta a fülesét fülébe és unottan néztett ki az ablakon.

Szeretett az ablak mellett ülni.
Kinézhetett a semmibe.
Nézhette a kék eget, vagy a fákat és épületeket.
Az embereket nem nézte csak nagyon ritkán. Úgy volt vele, hogy felesleges megfigyelnie az embereket, hiszen éppen elég van vele egy teremben. Inkább a tájat figyelte, de azt nagyon szerette megfigyelni.

Jimin ugyan nem látta, de Yoongi is a teremben volt és őt nézte.
Őt nézte attól a pillanattól kezdve, amikor Chin 'kedvesen' jelezte, hogy megérkezett.

Yoongi tekintete végig a szőke fiún volt és egy percre se vette le róla.
Valahogy úgy érezte, hogy ha látja azt a fiút, akkor melegség önti el a szívét és ha bántják, akkor szíve összeszorul a látványra.
Tenni akart valamit ellene, de nem tudta, hogy mit tehetne.
Nem volt a szavak embere és a kedves törődő énjére is ráfért még egy kis csiszolás, így inkább a helyén maradt, távol Jimintől.

Az órák elkezdődtek és mindegyik unalmasan telt eseménymentesen, ahogyan a szünetek is.

Miután elérkezett az ötödik óra vége, Jimin hangtalanul összepakolt, felállt a helyéről és elindult kifelé a teremből. Az oldala még mindig fájt egy kicsit a keddi veréstől, de próbálta figyelmen kívül hagyni és nem mutatni fájdalmát, ahogyan ezelőtt is tette.

-Hova szöksz buzikám? Még van két óránk! -szólt utána az az irritáló hang, ami Chinhez tartozott.

Jimin úgy tett, mintha meg sem hallotta volna és gyors léptekkel elsétált magában tartva a levegőt, egyenesen ki az épületből.

Mikor kért kicsit megkönnyebbült és lassított léptein, így immár normális tempóban haladhatott tovább.

A pszichopógusa nem éppen a közelben volt és gyalog kellett megtennie a félórás utat.

13:30-ra meg is érkezett a sansaengnim-éhez.

-Sansaengnim! Megjöttem. -nyitott be Jimin a lepukkant házba, minek ajtaja nyikorogva jelezte jöttét.

-Ahhh. Azt hittem már ma sem jössz el. -forgatta meg szemét a kanapéján ülve és mutatta Jiminnek, hogy menjen ő is oda, kezdik a órát.