𝕊𝕖𝕘𝕚̂𝕥𝕤𝕖́𝕘 𝕞𝕖𝕝𝕖𝕘 𝕍𝕒𝕘𝕪𝕠𝕜 |𝐘𝐨𝐨𝐧𝐦𝐢𝐧 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶.]

37.rész

"Egy sípoló hang, majd egy robbanás. Olyan gyorsan történt minden..."

Yoongi az utolsó pillanatban nyomta le a gombot. Még nem döntötte el, megteszi e. Reflex szerű volt csupán az egész. De megtette.

A szíve torkában dobogott, a víz leverte. A gyárig hallani lehetett a robbanást, mit okozott, az ajtó viszont kinyílt. Pont, ahogyan azt Chin megmondta. Yoongi viszont nem mozdult. Hiába volt előtte az út, ő remegő kezét nézte, mi még mindig a piros gombon pihent.

Most felrobbantottam valakit? -fordul az ajtó irányába és csak akkor veszi észre, hogy egyébként már mehetne. Nagy levegőt vesz és megindul. Egész testében remeg, de ha már megtette, tovább kell mennie. Meg akarja menteni Jimint, minél hamarabb.

-Ilyen könnyen továbbjöttél? -int az üvegen keresztül Chin. Ugyan nem látja, hogy Yoongi belépett a következő szobába, csak kamerán keresztül, viszont Yoongi látja őt és Jimint az üvegen keresztül. Olyan ez, mint a rendőri kihallgatóknál. Kívülről belátni, de bentről nem lehet kilátni. Hogy miért jó ez? Jó kérdés. Talán Chin biztosra akart menni, hogy ha Jimin fel is ébredne útközben, ne lássa meg a fal túloldalán lévőt. -Nem is érdekel kit öltél meg? -teszi fel a következő kérdését.

-Ne húzd az időt Chin. -lép Yoongi a zárral ellátott ajtó elé. Már csak ez az egy számkódos ajtó választja el Jimintől.

-Én nem húzom. Nyugodtan próbáld feltörni a zárat, de csak egy lehetőséged van. Ha elhibázod a számkódot, sosem jutsz már be ide. -ránt vállat Chin.

Mégis honnan tudnám mi a kód? Egyáltalán hány jegyű? 3? 4? Esetleg 5? Vagy annál is több? -kezd gondolataiba merülni Yoongi. Sosem voltam jó matekból. Van itt 10 szám, és még csak azt sem tudom, hogy hány jegyű, akkor mégis hány 100ezer megoldás lehet? Üssek hasra és random pötyögjek be valamit? De azzal mégis mit érek el? Egy lehetőségem van csak. Ha beütök valamit fix, hogy nem az lesz a jó. Viszont az is benne van a pakliban, hogy pont szerencsém van. De akkor is valami logikus kell. 12345? Vagy az túl egyértelmű. Várjunk csak. Chin pont azért ezt állította be, mert tudja, hogy pont egyértelmű és, hogy biztosan nem ezt fogom beütni. Akkor viszont lehet, hogy ez az. Vagy inkább 111? 333? Ahj, túl sok a szám és a kombináció! Gyerünk Yoongi, nem hibázhatod el, Jimin a tét... -lattolgatja az esélyit, és a megannyi variációt, de egy idő után kifogy az ötletekből.

-Már nekem fáj nézni, ahogyan pislogás nélkül meredten nézed azt a zárat. Olyan kétségbeesett a tekinteted. -neveti el magát második mondatánál Chin, így kizökkenti Yoongit töprengéséből.

A menta hajú felemeli tekintetét és Chinre néz. Ha szemmel ölni lehetne, fix, hogy mai napon Yoongi újabb embert ölt volna.

-Ne legyél zabos. Még azt sem hagytad elmondani, hogy kit robbantottál fel, pedig már annnnyira el akarom mondani, hogy lássam a reakciód. -ugrik ki majd saját bőréből izgalmában Chin.

Hogy mi lesz a reakcióm? Mit hadovál ez? Mégis többen voltak a lakásban? Nem. Egyes számban beszélt. Akkor csak egy ember volt, de nem lepődnék meg, ha egy nekem mit sem jelentő nevet mond. Kivétel ha ismertem. -fagy meg a vér Yoongiban és hirtelen holt sápadt lett.

-Ki is nyögöd? -próbálja tartani a "mit sem törődöm vele" hangszínt, de belül már teljesen összeroskadt, és fejében egyfolytában játssza le az emberek neveit, akiket ismer. Csak ne valamelyikőjük nevét mondja. Ne Kim Taehyungot, ne Jeon JungKookot, ne a szüleim, kérlek ne őket...

-A vezetékneve Kim. -kezdi lassan Chin, de direkt nem a teljes nevet mondja, hátha mégnagyobb feszültséget vált ki Yoongiból.

Kim? Koreában a legelterjedtebb név, de ha arról van szó, akiket ismerek, akkor csak Tae jöhet szóba. De ő nem egyedül él és nem csak otthon kuksol. Nem utálja az embereket és a többi jelző sem stimmel rá. Mással nem vagyok kapcsolatban aki Kim lenne. Vagy hazudott volna? -pörögnek ismét a gondolatok Yoongi gondolataiban.

-Na? Nem tudod ki lehet? -szólal meg ismét Chin. Még egy fél perc sem telt el, de nem bír már várni. Egy teljes napot várt, mióta kitalálta az egészet, és végig azt az arckifejezért és reakciót akarta látni, amit Yoongiból vált ki.

-Nem TaeHyung az, igaz? -próbálja meg egyetlen tippjét Yoongi.

-Az a görény gyerek aki a Jeon után lohol? -kérdi nevetve Chin. -Megnyugodhatsz, nem Kim TaeHyung házát repítetted égbe. Az áldozatod Kim...-itt hatásszünetet tartott. -SeokJin. -fejezte be a mondatát.

Kim...Seok...Jin? Az ... a Jin?...-dermed meg Yoongi. Az emlékek villámcsapásként öntik el.

Régen, mikor még fiatal volt, két legjobb barátjával járt minden nap iskolába, és egyéb helyekre. Az a két ember nem más volt, mint Kim NamJoon és Kim SeokJin. Jó pár éve volt már, azonban Yoongiban minden emlék friss maradt... Egy este bulizni mentek. Az első bulijuk volt. Yoongi nem akart menni, azonban Jin nyaggatta, így belement. Azt akarták megünnepelni, hogy SeokJin és NamJoon összejöttek. Ittak. Nem is keveset és...NamJoon hamarabb elment, Jin pedig utána indult. Yoongit is vinni akarta magával, azonban ő makacskodott. Azt mondta egyedül is hazajut, így Jin hagyta, és Nam után indult. Yoongi tisztában volt azzal, hogy részeg, mégis volán mögé ült, a hazajutás érdekében. Nem elég, hogy ittas volt, még csak jogosítványa sem volt, mégis vezetve indult haza, azonban minden, mint egy égi csapás jött össze. Nem emlékszik tisztán mindenre, de annyira igen, hogy meghallotta NamJoon kiáltását, a fékre lépett, de késő volt. Eredetileg SeokJint csapta volna el, de mivel Joon gyors volt, így ellökte onnan, és az autó...végzetes sebeket ejtett rajta. Ezután az eset után Yoongi és Seokjin sosem beszéltek többet. Yoongit emésztette a bűntudat és nem mert a másik szemébe nézni, Jinben pedig a gyász lappangott, mérhetetlen haraggal. Pont akkor jöttek össze, és elveszítette élete szerelmét.

-Tönkretetted Kim Seokjin életét. Azért, mert Te aznap szar döntést hoztál és elcsaptad a szerelmét. Azóta zárkózott el a világtól. Azért utálta az embereket...-kezdi sorolni Chin.

-Nem...

-Azóta csak instant tésztán élt, messze mindentől!

-Nem!!

-Miattad lett elutasító és goromba!

-NEM!!!-rázza a fejét Yoongi, míg már könnyeitől se lát, kezeit pedig fülére tapasztotta,

-Most pedig...Megölted, pont ahogyan Namjoont!!!

-Neeeeem!!!!

-Felrobbantottad!

-Neeheeeheeem!!!-roskad Yoongi a földre. -Nem. Nem. Nem... Jinie...Jin hyung sajnálom...-sírja, térdét átölelve.

A két szobát egy cinikus nevetés tölti be, Yoongi mégse, figyel rá.

Nem lehet. Jin...Én...Nem...nem akartam...nem akartam ezt. Nem akartam megnyomni azt a hülye gombot, nem akartam! Sajnálom! Sosem mentem oda hozzád utána...Nem mertem, mert én sem akartam magam a föld színén látni. Kérlek ne haragudj...Ha nem jöttem volna ide, vagy ha Jiminnel maradok, vagy már aznap este...ha akkor nem ülök be abba a kurva kocsiba, ha nem iszom annyit...ááááhh! Annyira idióta voltam. Annyira de annyira utálom! Utálom ezt az egészet! Ha én nem lennék, mind életben lennének! Mindannyian boldogan élnének! Hogy baszhattam el? Hogy tehettem ezeket? Hogy nézhetnék ezután Jimin...vagy akárki más szemébe? Hogy?! Nem is kéne léteznem, minek játszom itt a hős szerepét? Rosszabb vagyok mint Chin! Ő legalább nem ölt meg senkit. Nekem vér tapad a kezeimhez és minden az én hibám... Hogy gondolhattam, hogy megmentem Jimint? Hogy gondolhattam, hogy szüksége van rám? Csak elrontottam az életét, pont ahogyan Jinét és Joonét...