Az utolsó szívverés//befejezett//

Kezdet

Az utolsó szívverés
1. Kezdet

Egy remek családból származom. A szüleim mindent megtesznek annak érdekében, hogy normális életet élhessek a testvéremmel együtt. Londonban lakunk, azonban nem vagyunk Muglik. Egyszerűen csak tetszik a szüleimnek ez a környezet, ezért költözünk ide. A Weasley családdal egy nagyon szoros kötelék van köztünk. Minden ünnepet szinte együtt töltünk, és hajnalokig beszélgetünk, meg nevetünk. Ők egy kicsit sokan vannak, összesen kilencen, a szülőkkel együtt. A házuk valami elképesztő, olyan mint egy labirintus. Ha nem tévedtem el benne vagy százszor, akkor egyszer sem. Nagyon jól kijövök a Weasley gyerekekkel, főleg Freddel. Ennek is megvan az oka. Fred és köztem valami mindig is volt, de sosem beszéltünk erről. Hogyan is beszélhetnénk erről vele, mikor még én magam sem tudom, hogy mi ez. Mindenesetre jól érzem magam a közelében, és mindig mosolygok ha meglátom. Lehet, hogy több mint barátság, de azt hiszem kevesebb mint szerelem. Bonyolult dolgok ezek a tini érzések.

- Utoljára mondom el, Amelia Murphy, azonnal gyere le a testvéreddel együtt!- sipákolt lentről anya. A naplóírás közben el is felejtettem, hogy indulok a Roxfortba. A negyedik évemet kezdem el Mardekárosként. Össze csaptam a naplómat, felkaptam a kabátomat, és már rohantam is le a lépcsőn.

- Ne haragudj anya, naplót írtam.- kapkodtam a levegőt, aztán be mentem a konyhába. A konyhába apa volt, aki tömte magába a sült csirkét.

- Anyádnak el ne mond.- súgta, én meg felnevettem. Apa annyit eszik mint mi hárman összesen, mégsem duci. Nincs rajta egy kiló felesleg sem.

- Hallottam, James.- mondta anya, aztán közelebb jött, és megnézte mit művel apa.  - Nem hiszem el, most ettünk. Komolyan mondom, nézesd meg magad! Ez nem normális dolog.- rázta a fejét anya, aztán rám nézett.  - Hol van William?-

- Nem tudom.- vontam meg a vállam.

- Elizabeth.- fordult egyet apa anya után.  - Most megyünk a Weasley családhoz?- kérdezte apa, aztán a zsebébe belerakott három darab fasírtot.

- Nem, mert erre már nincs időnk. Majd a vonat előtt találkozunk velük ha utol érjük. Negyedóra múlva indul a vonat, és William még sehol sincs.- csapkodott anya össze vissza a kezével, aztán a lépcsőről csigalassúsággal sétált le a testvérem, William. Ő most kezdi az ötödik évét a Griffendél háznál. Sosem értettem, hogy ha ő a Griffendélbe tartozik, akkor nekem miért kellett a Mardekárba kerülnöm?

- Hova sietsz anya?- kapta fel a kabátját William. Williamról tudni kell, hogy irtó laza. Bő ruhákban jár, a gördeszkázás a mindene annak ellenére is, hogy mugli dolog. A hajára ráférne egy vágás, ugyanis már belelóg a szemébe, és a fülét sem lehet már teljesen látni.

- Na jó, gyerekek. Mostmár tényleg menjünk.- mondta apa, aztán varázslattal kinyitotta a kocsinak a csomagtartóját.  - Meg kell tanulnom, hogy, hogy nyílik.- rázta a fejét, aztán mindannyian kimentünk a házból.

Szóval ez a családom. Én Amelia Murphy vagyok, tizenöt éves. Szalajtottam egy évet a testvéremmel együtt, ezért én a negyedik évemet tizenöt, William pedig az ötödik évét kezdi tizenhat évesen. Teljesen átlagos vagyok, semmivel sem tűnök ki a tömegből kinézet alapján. Egy hosszú, hullámos, barna hajú, zöld szemű, százhatvanhat centis átlagos lány vagyok. Ez van sajnos, el kell fogadnom. Viszont a belsőm teljesen más. Egy kicsit sem hasonlítok a Mardekáros társaimhoz. A kapcsolatom Williammal teljesen jó. Igazából vele beszélek meg mindent. Ő a támaszom és akármi van, rá számíthatok. Nem is tudom, hogy mit kezdenék nélküle.