Az utolsó szívverés//befejezett//

Tűzben égve

Az utolsó szívverés
52. Tűzben égve

Karácsony.

Az embereknek erről a szóról a boldogság, a család, a szeretet, és a békesség jut az eszükbe. Mikor a család összes tagja körbe veszi a karácsonyfát, együtt elénekelnek valami szívhez szóló karácsonyi dalt, és közösen bontják ki az ajándékokat. Közben persze hálát mondanak minden egyes fenti embernek, és imádkozva kérnek egy újabb csodás évet. De mi van akkor, ha karácsonykor ezek közül egy sincs meg? Ha az ember a sötét szobában gubbaszt és várja, hogy maguktól megoldódjanak a problémái?

Egy évvel ezelőtt ilyenkor minden más volt. Boldogan díszítettem a fát Victoriával, a családom velem volt, és mosolyogva vártam, hogy végre kibontsák a szeretteim a nekik vett ajándékaimat. Otthon voltam, élveztem a családom társaságát, volt egy barátom akivel tökéletes volt minden, bálba mentem. Igaz, hogy akkor tudtam meg, hogy én vagyok Ormina leszármazottja és egyben a tizedik unoka is, és Draco azon a bálon jelentette be, hogy együtt vagyunk, majd anyu megpofozott, de akkor is szép volt. Az volt az utolsó boldog karácsonyom.

Én volnék az, aki a sötét szobában gubbaszt és várja, hogy maguktól megoldódjanak a problémái. Igazából én magam sem tudom, hogy mit akarok. Este volt időm gondolkozni, és rájöttem, hogy ha visszamegyek a Roxfortba, akkor nem lesz már olyan mint régen. A barátaim háromnegyedére haragszok, Draco nem lesz velem... már csak az hiányozna, ha Astoria rávetetné magát Dracora. Mit tettem, hogy ez a sorsom? Mégis mi rosszat tettem? Megőrülök.

Állítólag ma jönnek anyuék. Kíváncsi leszek, hogy milyen válaszokat fognak nekünk adni, mert igenis kérdezősködni fogok, ugyanis semmi normális választ nem kaptunk, és amióta elküldtek ide minket, még csak írni sem írtak egy árva szót se. Rájuk is haragszok, mert csak úgy eltűntek. Ilyen nincs, ilyet nem csinálhatnak. Felfokozódtak az érzelmeim, a hormonok harcba rendültek. Mindenkire és mindenre is haragszok.

- Mindent elpakoltatok?- fordult vissza az ajtóból Arthur, már vagy huszadjára.

Tessy néninél csak egy éjszakát töltöttünk, ma már megyünk vissza, és csinálják a többiek a fát. Azt hiszem én most ebből kimaradok, de majd azért a kanapéról nézem, ahogyan csinálják a Weasley fát. Hátha attól jobb kedvem lesz. Azt hiszem kezdek begolyózni.

- Igen, apa. Menjünk már.- nyögött fel Fred. Hajnal óta nem beszéltünk, mert nem igazán volt rá alkalmunk, és szerintem Fredet ez egy cseppet sem zavarja, de engem igen.

- Merlinre mondom, ez a táska olyan nehéz, hogy leszakad a karom.- fogta meg Ginny a telepakolt, húsz kilós táskáját.

- Egyetlen éjszakára jöttünk, minek hoztad el a fél szekrényedet?- állt meg a lány mellett Ron.

- Képzeld, nem hoztam el a fél szekrényemet, de én nem csak egy szakadt felsőt használok.- forgatta meg a szemét Ginny.

- Hanem két szakadt felsőt, ugye?- karolta át a lányt George, én meg elmosolyodtam a mondatán.

- Nagyon viccesek vagytok.- fújtatott Ginny.

Amíg a vörösök egymással vívták a kemény szócsatát, addig én a táskám cipzárjával kínlódtam, ugyanis nem tudtam összehúzni, William pedig átesett a kanapén, szóval ő most a földön fetrengve jajgat, hogy eltörte a gerincét.

- Hagyd, segítek.- lökte el a kezemet Charlie, és próbálta megjavítani a cipzárt, amit összesen két másodperc alatt tönkretettem. Ilyen az én formám. Hozzányúlok valamihez és egyből tönkremegy.

- Köszönöm.- mosolyogva vettem át a táskámat a kezéből miután sikeresen felhúzta a cipzárt.

- Ugyan, nincs mit.- mosolygott, majd kiment az ajtón.