Az utolsó szívverés//befejezett//

Illatok

Az utolsó szívverés
44. Illatok

Reggel mikor felébredtünk egyből mentünk az órára, mert elaludtunk, így a reggelire már nem volt időnk. Az első óránk Bájitaltan de most nem Piton professzorral, hanem Lumpsluckkal, aki ha jól tudom akkor már tanított itt egészen régen.

- Hol van Draco?- kérdeztem a fiúktól, mire meghallottam egy ismerős hangot a hátunk mögül. Ez a mondat ha nem hagyta el a számat mostanában vagy ötvenszer, akkor egyszer sem.

- Itt.- biccentett a fejével. Mosolyogva bevártam és megfogtam a kezét.

- Hol voltál?- kérdeztem.

- Kerestem a talárom.- vonta meg a vállát, aztán megfogta az arcomat és azt hittem, hogy megcsókol, de helyette csak megpuszilta az arcomat.

- Utoljára mondom, Parkinson, hogy nem tudom hol van a hajcsatod. Miért tettem volna el? Ne idegesíts már, Merlin szerelmére.- forgatta meg a szemét Theo.

Pansy és Theo kapcsolta egy kicsit sem változott, sőt, szerintem még rosszabb mint volt. Folyton marják egymást és rettentően idegesítők, azonban Monával nem hagytunk fel a ,,hozzuk össze őket" hadművelettel. Tegnap este mikor Pansy elment fürdeni, mi kitaláltuk, hogy, hogy fogjuk őket összehozni. Mona szerint jó lenne ha bezárnánk őket egy terembe vagy a szobába, ahol ketten tudnak beszélni. Jó ötletnek tartom, mert lehet, hogy ha ketten lesznek egy kicsit akkor megtudják beszélni azt, mit köztünk nem tudnak. Ha ez sem jönne be, kitalálunk valami mást. Nem adjuk fel. Nekik együtt kell lenniük.

A terembe beérve egyből mentünk hátra a szokásos helyünkhöz, és halkan beszélgettünk. A tanár már bent volt, az előtte levő asztalon pedig rengeteg üst, meg apró fiolák voltak. Amíg a többiek mosolyogva beszélgettek, én Dracot néztem, aki ma felettébb csöndes, és távolságtartó. Nem tudom mi van vele.

- Most akkor ő is a Mardekár házvezetője?- kérdezte Oliver, aki teljesen elveszett a sok új információk között, de nem hibáztatom érte, mert ha jön egy új információ, biztos, hogy én is összezavarodok.

- Hát, igen.- mondta Mona.  - Piton mellett.- mondta.  - Gondolom.- tette hozzá, aztán ránk nézett.

- Igen.- bólogattam, aztán a kezemet rá raktam Draco kezére ami az asztalon pihent. Keze még hidegebb mint amilyen szokott lenni, szóval most ideges.

- Mi az?- emelte fel a fejét és rám nézett. Kíváncsian fürkésztem az arcát és próbáltam levenni, hogy vajon mi baja lehet, de semmi. Az arcán és a szemében semmi érzelmet nem láttam.

- Semmi.- ráztam a fejem, aztán el is fordultam. Megöl a kíváncsiság, és nem értem miért nem mond valamit, mikor szabad szemmel látható, hogy valami nincs rendben.

- Min töprengsz?- kérdezte nyugodt hangon, aztán megragadta a derekamat és közelebb húzott magához.  - Szépségem.- mondta, aztán belepuszilt a hajamba.

- Várok.- ennyit mondtam, ő pedig elhajolt és kérdően nézett rám.

- Mire vársz?- kérdezte.

- Hogy elmond mi a baj.- mondtam, aztán visszafordultam, mert bejött a tanár.

Már egy ideje beszélt, mikor megjelent az ajtóban Harry és Ron. Az első mosolyogva, az utóbbi fintorogva nézett a tanárra.

- Áh, kedves fiam már kezdtem aggódni, és nem is egyedül jöttél, mit látok.- mondta Lumpsluck.

- Ron Weasley vagyok, de tudja tanár úr, nincs érzékem a bájitaltanhoz, szóval nem is...- próbálkozott volna Ron, de Harry hátba verte.

- Ugyan, majd bele jössz.- legyintett Lumpsluck.