Az utolsó szívverés//befejezett//

Névnapi köszöntés

Az utolsó szívverés
17.Névnapi köszöntés

Holnap kora reggel indulok vissza az iskolába, mert véget ért a móka. Vége a téli szünetnek, ahogyan a télnek is. Vagyis így volt. A téli szünetnek ugyan vége van, de a tél még javában tombol. A hó még esik, a szél fúj, és olyan hideg van, hogy tegnap este mikor eljöttünk a Weasley családtól, három kabátban is fáztam. A bőröndömben már tornyosulnak a zöld ruhák és készen állok, de valami még hiányzik.

- Anyu, nem láttad a talárom?- kiabáltam le az emeletről anyunak, aki odalent nézte a tévét apuval.

- Fogalmam sincs, hogy hova raktad.- kiabálta vissza. Hogy, hogy nem tudja hova raktam? Ő anyu, aki mindent tud. Most mi változott?

Az orrom alatt eldünnyögtem egy ,,nagyszerű"-t, aztán feltúrtam a szobámat. Fél óra múlva kipirosodva, és idegesen ültem le az ágyam szélére, és magamban szidtam saját magamat, amiért mindig elhagyok valamit. Végül aztán beleuntam a keresgélésbe, és le mentem tévézni. Majd holnap veszek az Abszol úton egy másikat.

Másnap reggel kipattantak a szemeim. Mármint nem azért mert ennyire vártam az indulást, hanem azért mert az ébresztőm a fülem mellett teljes hangerővel kezdett el sipákolni. Álmosan másztam ki az ágyamból és igyekeztem elhagyni a szobámat, hogy az ágyam még véletlenül se csalogasson vissza. Össze szedtem magam aztán miután bedobtam egy pár falatot apuval, aki már másodjára reggelizett. Beültünk mindannyian a kocsiba, és indulunk a King's Cross pályaudvarra. Az odafele úton már azért kezdtem izgulni. Azóta az este óta nem találkoztam vele. Tegnap este elalvás előtt elhatároztam, hogy kerülni fogom Dracot. Egyszerűen nem akarok vele találkozni, nem akarom látni, és nem akarom hallani a hangját sem. Beszélni meg aztán egyáltalán nem akarok vele. Minek? Hogy hallgassam a sok hazugságokat amikkel le vesz a lábamról? Nem. Én erre már nem vagyok vevő!

Amint odaértünk kiszálltunk a kocsiból és átmentünk a falon. Egyből kerestem az ismerős arcokat, mert Mona és Pany meg a többiek már hiányoztak. Azóta velük sem találkoztam. Az emberek tolakodtak a kilenc és háromnegyed vágánynál. Mindenki a vonatra várt, és hangosan beszélgettek. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha a Londoni bevásárlóközpontban lennék a zaj miatt. Mindenki mosolyogva, boldogan fordult oda a másikhoz, és láthatólagosan várták már, hogy vissza mehessünk az iskolába. A tömegben egyből kiszúrtam Mona fekete haját, és Pansy idegesítő fejdíszét. Miután elvettem anyuéktól a csomagomat és elköszöntem tőlük, szaladtam a lányokhoz. Mona egyből hátra fordult, majd egy kicsit később Pansy is.

- Úgy hiányoztatok.- öleltem meg őket szorosan.

- Te is nekünk, gyerek.- mosolygott Pansy. 

- Gyertek, a fiúk már fent vannak.- intett a kezével Mona. Fiúk. Remélem Malfoy nincs ott. Mondjuk miket beszélek..? Többnyire egy a baráti társaságunk, szóval nehezebb lesz elkerülni őt mint ahogy én azt hittem.

Felmentünk a vonatra, még egy ideig integettem az ablakból anyuéknak, aztán mikor William hátba vert, hogy menjek már előre és ne tartsam fel a sort, elindultam. Köszöntem a Griffendéles barátaimnak, aztán a lányokkal megkerestük a fiúkat. Ott ült az egyik kabinban a barátaival. Fekete öltöny, fekete ing, fekete nadrág, és fekete nyakkendő. Haja hanyagul lógott bele a szemébe, de tökéletesen állt neki. Hirtelen a gyomrom egy golf labda méretűre zsugorodott, a lábaim meg megdermedtek. Az egyik kabinon keresztül figyeltem ahogyan mosolyog, és nevet Zabini viccein. Olyan ártatlannak tűnik. Viszont belül.. belül valószínű, hogy egy nagy feketeség van. Mona biztosan észre vette, hogy ledermedve bámulom őt, ezért óvatosan, de biztatóan megsimogatta a karomat, aztán mikor rá néztem akkor mosolyogva bólintott. Ha nem tudom kerülni, amiben szinte biztos vagyok, akkor legalább próbálok úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. Pansy bekopogott és megkérdezte, hogy leülhetünk-e. Deja vu. Fél évvel ezelőtt ugyan így kezdtük. Pany kopogott, megkérdezte leülhetünk-e, aztán Malfoy bunkó volt.