Az utolsó szívverés
67. Boldogabbak
Valamiért ideges.
- Neked teljesen elment az eszed?- kérdezte egyből amint becsuktam magam mögött az ajtót. Nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen viselkedést és a hangnemet sem, ezért csak álltam ott előtte és kérdően, összehúzott szemöldökökkel néztem rá.
- Tessék?- kérdeztem vissza. Draco pár méterrel előttem állt, és az íróasztalánál támaszkodott, miközben én az ajtónál maradtam.
- Miért kell így viselkedned? Miért nem tudod egyszer befogni a szád és csak tenni azt amire kérnek?- kérdezte idegesen, nekem pedig leesett, hogy miről beszél.
- Mondjuk azért, mert nem kérik hanem parancsolják. Én nem fogom bajba sodorni a barátaimat.- ráztam a fejem, ő pedig felnevetett és közelebb jött hozzám.
- Barátaid? Milyen barátok? Csak azért tartották veled a kapcsolatot mert William húga vagy. Egyébként meg le sem szartak! Egyszer nem mentek oda hozzád csak úgy, hogy beszélgessetek, mert valamit mindig kiakartak belőled szedni, te meg naiv vagy és ezt nem veszed észre!- mondta az arcomba, én meg el sem akartam hinni, hogy most tényleg így viselkedik.
- Ez nem volt szép.- ráztam a fejem.
- Az igazság mindig fáj.- vonta meg a vállát majd hátat fordított.
- Elmondanád, hogy mi bajod van?- kérdeztem ingerülten.
- Ezer örömmel.- fordult vissza. - Soha senki nem tanította meg neked, hogy vannak helyzetek mikor be kéne fogni a szádat, és tenni amit mondanak.- mondta idegesen. - Nem fogok meghalni csak azért mert te nem tudsz csöndben maradni.- rázta a fejét.
- Miért halnál meg?- kérdeztem vissza, hiszen semmi értelme sincs annak amit mond.
- Azért, mert a viselkedésed miatt eléred, hogy egyszer elege legyen belőlünk mindenkinek. Téged nem ölnek meg, mert a Nagyúrnak fontos vagy. Na és én?- kérdezte szinte kiabálva.
- Nagyúr.- néztem végig Dracon. - Sosem esel ki a szerepből.- forgattam meg a szemem.
- Milyen szerep? Azt hiszed nekem könnyű? Hogy vidáman megyek be és ülök le ahhoz az asztalhoz? Hogy élvezem, hogy ilyen az életem? Ki a franc akar magának ilyen életet? Te meg aztán egy cseppet sem segítesz, inkább csak teszel még rá egy lapáttal.- kiabálta.
- Attól, hogy fontos vagyok neki, az még nem azt jelenti, hogy nem bánthatnak!- kiabáltam vissza.
- Bántás? Azt sem tudod, hogy az mit jelent! Téged nem vernek gyerekkorod óta!- üvöltötte, én pedig azonnal megsajnáltam mert hallottam már, hogy Lucius verte őt, de nem voltam képes soha megkérdezni tőle, mert arra gondoltam, hogy ha elakarja mondani akkor majd elmondja. Nem mondta, most pedig haragszok rá.
- Ne vetítsd ki a gyerekkori sérelmeidet, légyszíves.- ráztam a fejem.
- Nem vetítem.- vonta meg a vállát. - Csak elmondtam, hogy számodra sokkal könnyebb élni mint nekem.- tette hozzá.
- Szerintem is könnyű.- bólintottam. - Mert, ugye nem kényszerítettek, hogy legyek Halálfaló és akkor nem bántják anyát. Nem gondolok sírva az anyukámra, mert még mindig él. Nem fenyítenek le minden nap, és nem teszik a vállamra a terhet, hogy ha hibázok akkor meghal a barátom, akivel igazából már rég nem olyan semmi mint régen.- néztem a szemeibe és majdnem elsírtam magam, de visszatartottam.
- Várj, mi?- nézett rám kérdően. - Milyen teher, és miért nem olyan mint régen?- kérdezte rendes hangnemen.
- Semmi.- ráztam a fejem, mert rájöttem, hogy elmondtam valamit amit nem kellett volna. A francba! Szerettem volna kimenni az ajtón, de Draco megfogta a kezemet.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Az utolsó szívverés//befejezett//
Romantizm- Azért nem működött Freddel a dolog, mert egész végig valaki mást szerettem.- mondtam ki egész halkan, de még sem olyan halkan amennyire szerettem volna mondani, ugyanis Draco rám nézett. - Piszok szerencsés lehet az a srác.- nézett rám, én meg el...
