Az utolsó szívverés//befejezett//

Szőke mumus

Az utolsó szívverés
40. Szőke mumus

Van, hogy az ember nem gondol a következményekre, csak cselekszik. Talán megakar védeni valakit, vagy valamit. Ilyenkor nem számít, hogy mi lesz az után. Ha biztonságban van az a személy akiért mindent feladnál, akkor jöhet bármi, te megbirkózol vele. Talán ezért is olyan rejtélyes a jövő. Nem tudhatod, hogy mi fog történni veled. Napról napra élsz, és természetesnek veszed, hogy a ma után jön a holnap. De mi van, ha nem jön? Mi van, ha többet nem jön és te ezt nem tudtad? Nem tudtál elbúcsúzni senkitől, nem tudtál elég időt tölteni azzal akit mindennél jobban szeretsz. Ilyenkor mi van? Meg kell becsülni, és úgy kell megélni minden egyes napot, mintha az lenne az utolsó.

*Draco szemszöge*
A karjaimban vittem fel őt a szobámba, mert apám ráfújt valami port amitől elájult. Ennek nem így kellett volna történnie. El se kellett volna neki oda mennie, de sokkal fontosabbak a barátai mint a saját biztonsága. Nekem se kellett volna ott lennem. Viszont nekem meg fontosabb az ő biztonsága. El kellett volna hoznom onnan hamarabb, és akkor nem hallotta volna, hogy Nott az anyjának szólítja az egyik Halálfalót, apám pedig nem fújta volna le azzal a porral.

Halálfalók. Tönkre teszik mindenki életét. Már lassan egy éve használják a kúriánkat Halálfaló tanyának. Nem tudok rendesen aludni, enni, vagy akár csak beszélgetni az anyámmal, mert ők mindenhol ott vannak. Sosem fognak innen elmenni. Olyan mintha százan laknánk együtt, és nem lenne egy szabad percem se. És most mégis idehoztam őt, mert a saját otthonába nem vihettem. Tegnap este mindent elrontottunk a jelenlétünkkel, és biztos, hogy ezért megfogunk fizetni.

Szépen lassan letettem a szobámba lévő ágyra a lányt, aztán kopogtak a szobába.

- Draco, apád hívat.- mondta anya. Óvatosan bólintottam egyet, aztán betakartam Liát. - Rossz döntés volt idehoznod őt.- rázta a fejét anya.

- Nem vihettem máshová.- mondtam, aztán anya bólintott majd együtt mentünk le a nappaliba.

*Amelia szemszöge*
Mikor kinyitottam a szememet, Draco szobájában találtam magam, azonban ő nem volt itt. Hol lehet? A tegnap estéről az emlékek folyamatosan bevillannak, és megfájdul tőlük a fejem. Willaim, Sirius, Bellatrix, és Draco. Nem tudom elhinni, hogy Willaim valóban meghalt volna, ha nem használom az erőmet amivel megmentettem. Tudom, hogy nem lett volna szabad használnom, de ha nem tettem volna, most nem Sirius temetését intéznék, hanem a testvéremét. És az százszor rosszabb lenne. Harry most biztos nagyon maga alatt van, hiszen meghalt az egyetlen rokona. Mostmár senkije sincs. Nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet neki árvaként. De nem is akarom.

A fejemet fogva álltam fel az ágyról, és nyitottam ki a szoba ajtaját. A tegnapi ruhámban vagyok, a hajam kócos, a torkomon pedig van egy piros folt, ugyanis Bellatrix a tudtomra adta, hogy nem igazán kedvel. Mikor odaértem a lépcsőhöz, meghallottam, hogy Draco és a szülei beszélgetnek.

- Nem értitek? El kellett őt onnan hoznom. Nem hagyhattam ott.- mondta Draco.

- De ide? Tudod, hogy nemsokára jönnek. Hogy lehetsz ilyen felelőtlen?- hallottam meg Lucius hangját, amitől automatikusan kirázott a hideg. Kik jönnek? - Ha nem tud megmaradni a valagán, és valaki észreveszi, hogy itt van, te oldod meg. Világos voltam?- kérdezte idegesen.

- Igen.- mondta egyből Draco.

- Mikor jön már meg az eszed? Mikor veszed már észre, hogy ő csak bajt hoz ránk? Hogyan vakította meg anyád testvérét?- kérdezte Lucius, de Draco nem válaszolt. - Kérdeztem valamit.- üvöltötte.