Az utolsó szívverés//befejezett//

Édes vasárnap

Az utolsó szívverés
29. Édes vasárnap

Már egy hete, hogy Harry megkérdezte, hogy csatlakozom-e hozzájuk. Nemet mondtam, viszont tudom, hogy mit csinálnak mert William elmondta. Állítása szerint nagyon sokat tanulhatnak Harrytől és élvezi, hogy ott lehet. Ez már csak azért is fura, mert William nem szokott ilyeneket mondani. Mindenesetre jól haladnak és tényleg sokat tanulnak, viszont Umbridge sejt valamit ezért a reggelünket azzal kezdtük, hogy a sátán szobája előtt beszélgettünk csendben, hogy senki ne halljon semmit.

- Ms.Murphy, örülök a találkozásnak. Gondolom tudja, hogy miért hivattam ide az összes diákot, szóval nem is vesztegetem az idejét.- mondta a rózsaszínbe öltözött nő miután behívott engem is a szobája. Szépen helyet foglaltam a széken ami olyan volt mintha az a szék lenne a végzetem. Amíg az asztalánál volt elfoglalva, én szét néztem a szobájában. Mindenhol rózsaszín van, nincs olyan felület ami ne árulná el, hogy ez Umbridge szobája. Tele van a fal kicsi tányérokkal amiben macskák vannak...

A szobája előtt a diákok egy hosszú libasorba álltak és várták, hogy Umbridge behívja őket. Volt amelyik remegett mert nem tudta, hogy mégis mit akarhat a professzor, de voltak olyanok akik lazán álltak és teljesen el is feledkeztek arról, hogy miért is vannak ott. Azok a diákok akik remegtek, azoknak a kilencven százaléka már kapott büntetést Umbridgetől, ezért érthető, hogy félnek tőle. Azok az emberek akik meg csak lazán álltak ott, azok vagy nem kaptak még büntetést, vagy csak azt próbálják beadni, hogy őket nem érdekli semmi. És általában ezek az emberek szokták meg szívni. De nagyon.

- Miről lenne szó?- kérdeztem, bár tudtam, hogy mit akar, hiszen nem vagyok bolond. Tudom, hogy tudja, hogy Harryék mit csinálnak és tudom, hogy azt is tudja, hogy én is tudom. Viszont nem tud ellene tenni semmit mert bizonyítéka nincs, én meg nem fogok köpni. Ahogyan senki más sem. Ezért is fölösleges az amit most csinál.

- Kér egy teát?- kérdezte, aztán felém nyújtotta a csészét. Nem szeretem amikor anyu nyáron is tanít, de az ilyen esetekben azért mégis csak jól jön, ha az ember ki van képezve, mert amint beleszagoltam a csészébe, megéreztem a Veritaserum illatát. Hiába próbálta elnyomni a méz és a tea filter illatával a Veritaserumot, aki tudja milyen az illata, az fel fogja ismerni.

- Nem kérek, köszönöm.- toltam el udvariasan előlem a csészét, amit végül Umbridge lerakott az asztalára.

- Rendben, nos, ugye tudja, hogy betiltottam, hogy ebben az iskolában bármiféle csoport kialakuljon.- emlékeztetett az egy héttel ezelőtt behozott szabályára amiben valóban arról van szó, hogy nem lehet csoportokban sétálni, ülni, vagy akár délutáni tevékenységet sem lehet csoportokban csinálni.

- Igen, tudom.- bólintottam.

- Nagyszerű.- csapta össze a tenyerét amitől hirtelen összehúztam magam. - Úgy érzem, hogy a szabály ellenére is vannak olyan diákok, akik csoportokban működnek. Maga mit tud erről?- nézett rám nagy szemekkel, én pedig előadtam a szokásost. Degenerált vagyok.

- Semmit, erről most hallok először.- ráztam a fejem és úgy néztem rá mint aki valóban nem tud semmiről. Pedig tudtam, de nem mondtam. Nem mondhatom.

- Ugye tudja, hogy aki hazudik egy professzornak, annak nagyobb lesz a büntetése mint ahogyan azt képzelné?- hajolt hozzám közelebb. Nyeltem egy nagyot és úgy gondoltam, hogy mindegy, hazudok tovább.

- Persze, hogy tudom, viszont nem hallottam semmi csoportos foglalkozásról.- ráztam a fejem ismét, a professzor meg hunyorogva nézett rám. - De, ha megtudok valamit akkor szólni fogok.- mondtam, ettől pedig meglazultak az arcizmai, és mosolyogva nézett vissza rám.