Somebody To You (BTS ff - HUN)

the "rude" girl's company

-Szerintem szerezd meg magadnak. Totál szenvedsz - tűnődött Linda. 

-Mi? Nem, azt nem tehetem! Nem is tudnám...hiszen Blanca a legjobb barátnőm! 

-Bla bla bla. Akkor mihez kezdesz? Sírsz az örökkévalóságig és szótlanul bámulod, amíg ezek ketten összeházasodnak? - vonta fel a szemöldökét kérdőn. 

-Auch - morogtam. 

-Ez van - vont vállat. -Én csak elmondom, mik a lehetőségek. 

-Kicsit talán lehetnél kevésbé...kemény. 

-Tőlem ezt ne kérd - vágta rá. 

-Szerinted tényleg össze fognak házasodni? - suttogtam letörten. 

-Te egy reménytelenül béna eset vagy - közölte Linda szárazon. 

-Oké, tudom, nem kell mondanod... - sóhajtottam fel. 

-Segíts magadon, és az Isten is megsegít. Hallottad már a mondást, nem? Na, tűnés - állt fel hirtelen, én meg összezavarodva hagytam, hogy kitoljon a szobából. 

-Ne paterolj ki! - panaszkodtam. 

-Aludni akarok. És különben is, most már jobb a kedved. Ez volt a célom. Jó éjt - hadarta, majd becsukta az ajtót. Egyedül maradtam a folyosón.

-Neked is - mormogtam, aztán sóhajtva beléptem a saját szobámba. 

Jungkook Blanca mellett aludt. 

-Oh, a fenébe... - suttogtam a sírás szélén. Miért nem mellettem aludt? Elképzeltem, hogy karjával engem ölel át esténként és engem csókol meg üdvözlésképp. A pillangók felébredtek a gyomromban a gondolatra, de egyben le is lohadtak, amint Blancára néztem. 

Egyelőre képtelen voltam tisztán látni a dolgokat. Annyira zavarodott érzések kavarogtak bennem, hogy nem tudtam volna döntésre jutni. Egy bátrabbik, önzőbb énem meg akarta szerezni magának Jungkookot. A másik, racionálisabb és műveltebb énem azonban Blanca mellett állt. Soha, soha nem akarnék szomorúságot okozni ennek a lánynak. Blancában csakis jó érzés volt, ő senkinek nem akart ártani és mindenkit kedvelt. A legönzetlenebb, legkedvesebb lánynak tartottam, aki csakis boldogságot érdemel. És ő Jungkookban találta meg ezt a boldogságot, amivel meg kellett birkóznom. 

De most, ahogy néztem őket, amint összeölelkezve, békésen aludtak, sokadszorra elöntött a szomorúság és a fájdalom. Egyszerűen nem bírtam elviselni. 

Magamhoz vettem a fogkefémet, halkan kiléptem az ajtón és bekopogtam Lindához. A lány néhány pillanat múlva ki is nyitotta. 

-Mi az? - ráncolta a homlokát. 

-Bejöhetek? - kérdeztem elcsukló hangon. Linda láthatta, hogy most nem viccelek, ezért némán bólintott és hanyagul a volt szobatársa ágyára mutatott, jelezve, hogy aludhatok ott. 

-Köszönöm - suttogtam. Linda is bemászott az ágyába, én egy gyors fogmosás után a másikba, ami szembe volt az övével, így egy ideig egymást néztük a Hold fényében. 

-Holnap jobb lesz - mondta. 

-Remélem - motyogtam, és hagytam, hogy álomba sírjam magam...

*

-Baszki, kikapcsolnád azt a rohadt mobilt? - hallottam meg Linda morgó hangját. Pedig nem szoktam ébresztőt állítani, csak akkor, ha korábban van órám...

De hamar rájöttem, hogy nem az ébresztőm volt, hanem üzeneteim jöttek. Folyamatosan. 

-Mi a... - ültem fel félálomban, hogy megnézzem az értesítéseimet. Egyből eltűnt az álmosság a szememből és riadtan felálltam.