Somebody To You (BTS ff - HUN)

complicated

Taehyunggal visszamentünk a szobájába, ahol én leültem az íróasztalhoz, de Taehyung az ágyára ülve jelezte, hogy én is menjek oda. 

-Ez komoly? - dünnyögtem, de lassan felálltam és mellé ültem. Kinyitotta a laptopját és pötyögni kezdett rajta. Miközben jazz zenéket keresett, az én tekintetem a szemközti falra vándorolt Jungkook rajzaira. 

-Jungkook merre van? - kérdeztem. 

-Bokszedzésen - felelte Taehyung. -Milyen volt vele tegnap? Láttam, hogy szépen lerajzolt - jegyezte meg lazán. 

-Jó volt... - feleltem szűkszavúan. 

-Tényleg? - nézett rám Taehyung felvont szemöldökkel. 

-Bármit is vársz, nem mondom el neked - húztam össze a szemeimet. 

-Miért? - méltatlankodott. -Lindán kívül én tudok az egészről, és megbízhatsz bennem! - kérte ki magának, de nekem más maradt meg a mondatából. 

-Honnan tudod, hogy Linda is tudja? - akadtam ki. 

-Észrevettem múltkor a bowlingnál. Még figyelmeztetett is, hogy ne bámuld Jungkookot - magyarázta vállat vonva. Elképedve meredtem rá.

-Jimin és Hoseok is tudják? - ijedtem meg. 

-Dehogy. Csak én, nyugi. 

-Oké, de mégis hogy csinálod? Mi mást figyelsz még meg? - gyanakodtam. 

-Semmi egyebet - mosolygott rám játékosan.

-Bár ha ilyen jó megfigyelő vagy, figyelhetnéd, hogyan viselkedek Jungkook előtt - tűnődtem. Taehyung elkomolyodott. 

-Nem - mondta egyszerűen. 

-Hogy? - lepődtem meg. 

-Én nem támogatom az érzéseidet Jungkook felé. Ezt őszintén el kell mondanom. Jungkook nagyon szereti Blancát, és Blanca is őt. Ezt továbbra is így gondolom - jelentette ki magabiztosan. Megint szíven ütött a megjegyzésével, viszont ezúttal nem tudtam mérges lenni rá, mivel tényleg őszintén kimondta a véleményét. 

-Oké, megértelek...akkor mégis mihez kezdjek? - bámultam magam elé letörten, és szánalmasnak éreztem magam, amiért egy sráccal beszéltem meg a szívügyeimet. 

-Próbálj meg túllépni rajta...tudom, tudom, nem könnyű, de meg kell próbálnod - pillantott rám, aztán ismét a laptopjára szegezte a tekintetét. A szívem belesajdult a szavaiba. 

-Nem megy...annyira... - kezdtem volna, hogy "annyira odavagyok Jungkookért", de inkább nem mondtam tovább. 

-Annyira? - várta Taehyung a folytatást. 

-Semmi, hagyjuk - legyintettem lemondóan. 

Taehyung nem firtatta tovább a témát, és én is megpróbáltam inkább a zenékre koncentrálni, amiket mutatott. Különlegesnek tartottam a jazzt, abban viszont nem változott a véleményem, hogy még mindig távol állt tőlem. 

-Nemár! Ezt hogy nem lehet szeretni? Én néha csak úgy fekszem és ezeket hallgatom...csodálatos érzés - áradozott. 

-Nem tudom, nekem nincs akkora hatása - tartottam ki a véleményem mellett. Taehyung összehúzott szemekkel elfordult, mintha megsértődött volna. Én csak tehetetlenül széttártam a karomat, jelezve, hogy nincs mit tenni. 

Taehyung még nem adta fel, további jazz előadásokból mutogatott részleteket, de én hajthatatlan voltam. Elismertem a szépségét, de nem tágítottam afelől, miszerint nem hatott rám személyesen.