Somebody To You (BTS ff - HUN)

serious talks

Jungkook nagyon nagyon megilletődhetett, ugyanis teljesen lefagyott, nem mozdult, nem csókolt vissza, de nem is vártam el tőle. Csupán néhány másodpercig tartott az egész, és ekkor én is feleszméltem, majd gyorsan elhúzódtam. 

-Úristen...! - kaptam a szám elé a kezeimet ijedten. Jungkook elkerekedett szemekkel bámult rám. Láttam rajta, hogy kész, totálisan leblokkolt, egy szó sem jött ki a torkán. Én is valahogy így éreztem. Mit tettem?? Miért tettem?? 

-Te... - kezdte halk, rekedtes hangon. -Te... - motyogta, de nem tudott megszólalni. Hatalmas, ijedt szemekkel néztem rá. 

-Ne, ne kérdezz semmit. Ne haragudj, fogalmam sincs, mi ütött belém, én... - akadtam meg, mert képtelen voltam ésszerű magyarázatot adni. Jungkooknak végül megjött a hangja. 

-Te kedvelsz engem? - nyögte ki nehezen. Éreztem, hogy elönt a szégyen és a szomorúság. 

-Igen...már elég rég óta, de...de kérlek, könyörgök, ne mondj senkinek semmit! Tudom jól, hogy te Blancát szereted és nem is akartam ezen változtatni, én csak...nem tudom, miért csináltam ezt... - suttogtam egyre jobban szétesve. Szinte remegtem az imént történtektől. 

-De...miért én? És miért nem mondtad el előbb? - kérdezte halkan. 

-Miért? Mert tudtam, hogy hülyeség. Tudom, hogy barátodként kedvelsz...szólj, ha nem így van - néztem rá szomorúan. Jungkook nem mondott semmit, csak lesütötte a szemét. Éreztem, hogy az utolsó reménysugaram is kihunyt bennem. 

-Kérlek, ne haragudj rám...basszus, ezt sosem gondoltam volna, én... - temette a tenyerébe az arcát bűntudatosan, de én hevesen megráztam a fejem. 

-Ne hibáztasd magad, még véletlenül se! - kértem meg a lehető leghatározottabban. És bár belül úgy éreztem, meghasad a szívem, mégis erőt vettem magamon, hogy kimondjam a következő szavakat: -És arra is megkérlek, hogy sose legyen emiatt bűntudatod. Te és Blanca sem vagytok felelősek az én érzéseimért. És szeretném, ha ezek után nem távolodnánk el, mert hidd el, lerendezem én a saját kis problémáimat - mondtam komolyan, végig a szemébe nézve. Jungkook még mindig sokkosnak és letörtnek tűnt. 

-Az lehet, de...akkor is mérhetetlenül sajnálom és nem tudom, mit tehetnék...ha arra gondolok, mennyiszer megbánthattalak, még ha akaratlanul is, de... - motyogta halkan. 

-Nem, ilyenekre ne is gondolj. Légyszi - tettem a vállára a kezem, hogy rám nézzen. -Komolyan beszélek. Megoldom. Ne aggódj emiatt. Koncentrálj Blancára, most ő a legfontosabb. És ne haragudj rám, többé...szóval többé nem teszek ilyet, mert tudom, hogy nem helyes - mondtam határozottan. Jungkook szomorúan nézett, de végül felsóhajtott. 

-Rendben...ez maradjon köztünk - bólintott, és én is egyetértettem. Bár fájt, baromira fájt, mégis erősnek kellett lennem. Jungkook szorosan megölelt, amit visszafojtott sírással viszonoztam. 

-Ne haragudj, Karina - suttogta elcsukló hangon. Elhúzódtam tőle és gyengén elmosolyodtam. 

-Nem haragszom. Soha nem is haragudtam - feleltem, de közben nekem is elszorult a torkom. Lassan feltápászkodtam. -Megyek, mert kitúrtam Taehyungot - szóltam, megpróbálva vidámabban hozzáállni a dolgokhoz. Jungkook bólintott. 

-Jó éjt... - motyogta határozatlanul. Még egyszer rámosolyogtam.

-Neked is - intettem, azzal kiléptem az ajtón.

Elindultam vissza a szobámba, miközben folyamatosan kattogott az agyam és az érzelmek hevesen dúltak bennem. Nem tudtam, mit éreztem. Szomorú voltam, dühös is voltam (magamra, amiért megcsókoltam Jungkookot), de legfőképp...aggódtam. Aggódtam Blancáért. Alig hittem el, hogy ezek után még mindig a spanyol barátnőmet helyeztem előtérbe és ő járt a fejemben. Most csókoltam meg azt az embert, akibe bele voltam esve, és megtudtam, hogy ő nem viszonozza az érzéseimet...akár bőghettem volna...akár el is szaladhattam volna...de ehelyett erős maradtam és tudtam, hogy most Blancát kell helyreraknunk. Elsősorban ő érezte magát rosszul, na meg persze Jungkook. Úgy véltem, én megbirkózom magam is a problémáimmal. Muszáj volt. 

Halkan beléptem a szobámba, ahol Linda és Taehyung ücsörögtek. Linda az ágyamon, Taehyung pedig az íróasztalomnál. Amint megláttak, érdeklődve néztek rám. 

-Na? Hogy van Jungkook? - pattant fel Taehyung. 

-Jobban, azt hiszem... - feleltem kissé zavartan. Semmiképp sem akartam elmondani neki, hogy mi történt köztünk. -Visszamehetsz, szerintem nem akar egyedül lenni - mondtam. Taehyung bólintott és azonnal az ajtóhoz lépett. 

-Jó éjt. Holnap találkozunk - szólt, mire mindketten intettünk neki. Amint lelépett, odaültem Linda mellé és a tenyerembe temettem az arcomat. 

-Mi van? - hajolt közelebb Linda aggodalmas hanggal. 

-Megcsókoltam... - mondtam ki fájdalmas arccal. 

-Mi?? - kerekedtek el Linda szemei. -Basszus... - lohadt le azonnal, amint meglátta az arckifejezésemet. -Nem kedvel....egyáltalán nem, igaz? - kérdezte morogva. 

-Nem, egyáltalán nem - ingattam a fejem. 

-De komolyan megcsókoltad? - hitetlenkedett. 

-Igen, és ne kérdezd, hogyan csináltam...nem is emlékszem, mi vezetett rá, hogy ezt megtegyem...de kár volt...semmit sem érez, és ezt most már hivatalosan is tudom - magyaráztam letörten. 

-Basszus... - fejtette ki a véleményét őszintén. -De fel kell állnod ebből. Nem hagyom, hogy ezentúl zombiként járkálj és ne egyél - húzta össze a szemeit, mire akaratlanul is felnevettem. Mégis hogyan voltam képes nevetni egy ilyen helyzetben?? Tényleg kezdtem megőrülni. 

-Nem fogok - ígértem meg. 

-Tuti? - kételkedett Linda. 

-Tuti...nem akarom sajnáltatni magam. Megleszek - bólogattam bizonygatva. 

-Remélem is. De ha rosszabb napjaid vannak, tudd, hogy én...én itt vagyok - motyogta határozatlanul, mivel nem az ő stílusa volt ez a lelkizés. Halvány mosollyal felé hajoltam és megöleltem. Linda viszonozta, de körülbelül öt másodperc után kérlelt, hogy engedjem már el. 

-Köszi. Tényleg... - sóhajtottam fel szomorúan. 

Ekkor kopogtattak. Csodálkozva összenéztünk Lindával, mivel mindkettőnknek ugyanaz jutott eszébe: Blanca visszajött volna? 

Felálltam és legnagyobb meglepetésemre Taehyungot pillantottam meg az ajtóban. 

-Hát te? - lepődtem meg. 

-Beszélhetnénk? - kérdezte nagy szemekkel. Nem tudtam, mit akart. Hátranéztem Lindára, aki felpattant és Taehyungot kikerülve kilépett a szobából. 

-Én amúgy is mentem volna. Jó éjt - köszönt el, ügyet sem vetve a jeleimre, miszerint ne hagyjon már egyedül! Nem tudtam, mit akart Taehyung, de semmi jó előérzetem nem volt. Linda azonban elment, így kettesben maradtunk. 

Taehyung az íróasztalomhoz ült, én meg az ágyamra, onnan vártam, hogy kezdje a beszélgetést. 

-Mit szeretnél? - törtem meg a csendet. 

-Megcsókoltad Jungkookot - jelentette ki, mire majdnem lefordultam az ágyról meglepetésemben. 

-Jungkook elmondta? - akadtam ki egyből. Taehyung megrázta a fejét. 

-Kihúztam belőle. Furcsa volt a tekinteted, amikor az előbb bejöttél hozzánk. Szóval gondolkodtam és arra jutottam, hogy történt valami - magyarázta. Elképesztő...fenébe!

-Nem mondhatod el Blancának! 

-Nem tudom... - sóhajtott fel, majd ismét rám nézett. -Nem jól tetted, amit tettél - suttogta. Miért volt olyan...elítélő a tekintete? 

-Tudom jól, de azt is tudom, hogy Jungkooknak semmit sem jelentett. Úgyhogy megegyeztünk, hogy nem szólunk erről senkinek és úgy teszünk, mintha meg sem történt volna - jelentettem ki. 

-Mit éreztél? - kérdezte hirtelen. 

Good question ㅋㅋㅋ

Anyways Tae & Jennie 🥹💞💞💞 (olyan sok army denial üzzemódba kapcsolt lmao)