Aznap éjjel két okból is éberen feküdtem az ágyamban: az egyik, hogy már délután bealudtam a filmen, a másik pedig természetesen Jungkook és az aggasztó feltételezése. Egyszerűen képtelen voltam elhinni Blancáról ilyesmit. De Jungkook szemeiben az a bizonytalanság, amit néha láttam, engem is megrendített. Mintha a srác tudott vagy sejtett volna valamit, amit még én sem tudtam.
Ekkor hirtelen eszembe jutott még egy dolog. A minap Linda azt említette, hogy furcsa érzései vannak Blancával kapcsolatban. Nem, nem adtam igazat neki. Blancában semmi furcsaság nem volt!
A gondolat azonban mégsem hagyott nyugodni, így tovább kattogtam rajta, végül pedig elővettem a mobilomat és írtam Lindának.
KARINA: Szia, bocsi, hogy ilyen későn és bocsi, mert tudom, hogy a családoddal vagy éppen, de muszáj kérdeznem valamit!
A válasz pár perc múlva érkezett.
LINDA: Tényleg bocs, de most nem érek rá. Majd beszélünk
Mi van?? Éjjel egykor mégis mi dolga lehetett Lindának, amiért nem ért rá?? Hogy őszinte legyek, kicsit dühös lettem rá. Vajon tényleg volt valami? Vagy csak szimplán elege lett belőlem és nem akart már segíteni? Nem, az nem lehet...Linda volt a legőszintébb ember, akit ismertem.
Ez az egész csak fokozta az aggodalmamat, így most már nem csupán Blancán és Jungkookon agyaltam, hanem szegény Lindán is, aki szépen lerázott így éjnek idején.
*
Végül sikerült körülbelül három órát aludnom, de reggel furcsa mód nem éreztem fáradtságot. Valószínű, hogy a sok furcsa történés miatt, amik nem hagyták nyugodni a lelkemet.
Jungkooknak írtam egy üzenetet, amiben megkérdeztem, hogy van. Visszaírta, hogy egész éjjel alig aludt, de ettől függetlenül él és virul. Ettől minimálisan enyhült az aggodalmam. Legalább ő jól viselte.
Linda azonban a nap folyamán nem írt semmit és nem is jött vissza a koleszba. Ez kezdett aggasztani, és írtam is neki egy-két üzenetet, amikre azonban nem jött válasz.
Végül úgy döntöttem, kiülök szokásos helyemre a fa tövébe, hogy kicsit rendezzem a gondolataimat.
Lefeküdtem a fűbe és behunytam a szememet. Végig Blancán agyaltam és azon, mennyire utálom magam, amiért egy részem Jungkookot kívánta és azt, hátha igaza lesz...nem, nem lehettem ennyire ostoba és rosszindulatú!
Ekkor lehuppant mellém valaki, és ismét enyhén összerezzentem.
-Folyton megijesztesz - motyogtam Taehyungnak. Ő is ugyanúgy lefeküdt mellém.
-Jót aludtál? - kérdezte.
-Ühüm - dünnyögtem enyhén zavartan. -Tényleg nem akartam bealudni - pillantottam rá.
-Rendben van, nem haragszom - vigyorodott el kedvesen. Aztán elkomolyodott. -Jungkook nekem is elmondta az aggályait - szólt.
-És mit gondolsz?
-Azt, hogy hülyeség...Blanca sosem csalná meg őt. Ez egyértelmű - jelentette ki magabiztosan. Nagyon bízott Blancában, de én is hasonlóképp éreztem.
-Szerintem se - értettem egyet halkan. Taehyung felém fordult.
-Te mit gondolsz? - kérdezett vissza.
-Most mondtam, hogy ugyanazt, mint te - feleltem bizonytalanul. Taehyung a fejét ingatva tovább fürkészett.
-Mit gondolsz, Rina? - ismételte suttogva. Valamiért kirázott a hideg. Ez az ember belém látott! És miért hívott folyton így?
-Nem akarom elmondani, mert szörnyűséges - morogtam kelletlenül.
-El tudom képzelni - mosolygott szomorkásan. Örültem, hogy megértett.
-Kösz.
Tovább feküdtünk csendben, és próbáltam pozitívabb mederbe terelni a gondolataimat. Nem igazán sikerült.
-Izgulok a vizsgám miatt - szólalt meg Taehyung egy idő után.
-Mikor lesz?
-Jövő hét kedden... - motyogta. -És nem hívhatlak el téged meg Jungkookot sem, mert zárt körű, szóval csak tanárok előtt lesz...kivagyok tőle - suttogta. Felé fordultam.
-Hé, menni fog. Te vagy a legjobb, oké? Ezt mondogasd magadnak - bátorítottam. Taehyung is rám nézett és halványan elmosolyodott.
-Azt hittem, te gondolod így.
-Így gondolom. Te vagy a legjobb - bólogattam hevesen. Taehyung egy ideig csak bámult rám, ami kezdett picit zavarni.
-Mi van? - ráncoltam a homlokomat.
-Nem tudom. Azon gondolkodtam, hogy nem ismerlek eléggé - közölte, mire érdeklődve vártam, hogy folytassa. De nem tette.
-Ennyi? - értetlenkedtem. Taehyung apró vigyorral biccentett.
-Ennyi.
-Az agyamra mész - forgattam a szemeimet. -Én meg sosem tudom, mit gondolsz.
-Nem? - pillantott rám kíváncsian.
-Nem.
-Pedig mindig kimondom, amit gondolok - érvelt.
-Akkor se tudom, mi jár a fejedben - vontam vállat.
-Szeretnéd tudni, most éppen mi jár a fejemben? - kérdezte.
-Aha - néztem rá várakozva.
-Nem mondom el - vigyorgott, mire megütögettem a karját. Szokásommá vált őt ütlegelni. De tényleg folyton az agyamra ment.
-Erről beszélek - mormogtam. Taehyung csak nevetett. Nem mondtam neki, de őt tartottam a legkülönlegesebb embernek, akivel valaha találkoztam. Mégis ki rajong ennyi idősen a jazzért és néz fekete-fehér filmeket? És öltözködik ilyen hagyományosan? Taehyung valóban különlegesnek számított. Vagy inkább furának.
Sokáig feküdtünk a fűben, és egyszer csak észrevettem, hogy Taehyung gyanúsan csendben van. Oldalra néztem és a sejtésem beigazolódott: elaludt.
Egy darabig figyeltem őt. Hálás voltam, amiért egy árva szót sem szólt Jungkooknak az érzéseimről, holott legjobb barátok voltak. De Taehyung tényleg betartotta a szavát és immár teljesen megbíztam benne. Csak a furcsa gondolatain nem tudtam kiigazodni, de úgy véltem, idővel az is megoldódik.
Valamit motyogott álmában, amitől alig bírtam visszafojtani a röhögést. Aztán hirtelen oldalra fordult felém és karjával átölelt.
-Taehyung!! - kiáltottam fel ösztönösen, mire a srác szemei kipattantak, majd amint felfogta a szituációt, elkapta rólam a kezét és felült.
-Elaludtam? - motyogta zavartan.
-Igen... - Akárcsak én tegnap. Úgy tűnt, nem okozott gondot elaludnunk egymás társaságában.
-Bocsi, ne haragudj, csak...nem tudok anélkül aludni, hogy meg ne öleljek valamit. Vagy valakit - vallotta be elpirulva. Taehyung nem gyakran jött zavarba, úgyhogy nem igazán tudtam vele mit kezdeni.
-Tényleg? Akkor a koleszban hogy alszol? Jungkookot öleled? - próbáltam viccelődni, hogy oldjam a fura hangulatot.
-Van egy párnám pluszban, azt szoktam - motyogta. Bevallom, ezt aranyosnak tartottam.
-Értem. Csak meglepett, de semmi baj...éhes vagy? Mert én igen - váltottam témát, hogy Taehyungnak ne legyen továbbra is kínos.
-Aha - tápászkodott fel, majd felém nyújtotta a kezét, hogy felhúzzon. A mozdulata olyan természetesen jött, hogy nem is gondolkodtam, csak megragadtam őt és engedtem, hogy felsegítsen. Kicsit leporoltam a nadrágomat, aztán együtt elindultunk a koleszba enni.
Rájöttem, hogy kedveltem Taehyung társaságát. Főleg azért, mert ő furcsa mód képes volt néha elfeledtetni velem Jungkookot.
Best friends fr <3 :')
YOU ARE READING
Somebody To You (BTS ff - HUN)
Fanfiction"Az iménti jókedvem egy pillanat alatt elillant, amint megláttam őket csókolózni. És megijesztett. Nagyon. Nagyon, mert nem számítottam ilyen erős és elviselhetetlen fájdalomra. A mellkasomban mintha egy űr tátongott volna. Nehezen tudtam megint nor...
