Somebody To You (BTS ff - HUN)

Linda

Végre valahára elérkezett Blanca érkezésének napja. Addig azonban történt még egy s más. Például kaptam üzenetet Lindától, aki egyik este a következőt írta: 

LINDA: Sulikezdésre visszamegyek, de mos még nem tudok. 

Visszaírtam neki, hogy rendben és nem gond. De így is rettenetesen aggódtam érte. Reméltem, hogy nincs nagy gond...az is zavart, hogy nem osztott meg velem semmit, bár ezt végül betudtam a zárkózott személyiségének. 

Jungkook edzésre járt és legtöbbször persze Taehyunggal lógott, de néha engem is felkeresett, aminek nagyon örültem. Taehyung viszont a napokban kevesebbszer látogatott meg, amit nem tudtam hova tenni, de nem akartam még ezen is aggodalmaskodni. A legfontosabb most Blanca érkezése volt, akit Jungkookkal és Taehyunggal a kolesz bejárata előtt köszöntöttünk. 

Barátnőm ragyogva tért vissza. Ha lehet, még barnább lett és ugyanolyan sugárzó vidámságot árasztott magából. Amint megpillantottam, szinte biztos voltam benne, hogy Jungkook csak képzelődött. Nem lesz itt semmi probléma. 

-Karinaaa - ölelt magához szorosan és én is ugyanolyan lelkesedéssel köszöntöttem. 

-Úgy hiányoztál - nevettem boldogan, majd elhúzódtam és szemügyre vettem. -Na jó, legközelebb viszel magaddal! Nem ér, hogy ilyen barna vagy! 

-Ígérem, így lesz - nevetett, majd vidáman Jungkook nyakába ugrott, aki szorosan átölelte a lányt és nyomott egy puszit a fejére. Taehyungot is megölelgette, aki viszont végig engem lesett. Kicsit zavart, de próbáltam valahogy jelezni neki, hogy minden oké. Nagyjából...

Együtt leültünk az egyik faasztalhoz, amik az egyetem udvarán voltak néhol kitéve. 

-Mesélj, mindent mesélj el Spanyolról! - kezdtem lelkesen, mert persze az ország iránti rajongásom felszínre tört, látva barátnőm jókedvét. Blanca még mutatott nekünk egy csomó fotót a tájról, a tengerről, az otthonáról. El sem tudtam képzelni, milyen lehet, ha valaki ilyen csodálatos helyen nő fel. Nem is csodáltam, hogy Blanca ennyire pozitív természetű lány volt. 

Barátnőmnek be nem állt a szája, és a mesélés után persze rólunk is érdeklődött. Nem sok mindent tudtunk neki mesélni, de ő azt is figyelmesen hallgatta. 

-Úgy örülök, hogy végre látlak titeket! És holnap suli - grimaszolt, de látszott rajta, hogy nem bánta. 

-Bizony, úgyhogy mennem is kell készülni a vizsgámra - tápászkodott fel Taehyung és látni véltem rajta az idegességet a vizsgája miatt. 

-Sok sikert, tuti menni fog - mosolygott Blanca. Taehyung megköszönte, majd már épp elköszönt volna tőlünk, amikor észrevette, hogy meresztgetem rá a szemeimet. Én is menni készültem, ugyanis Jungkook elmondta, hogy még ma beszélni szeretne Blancával. A mostani alkalom pedig tökéletesnek tűnt erre. 

-Én is visszamegyek, még nem néztem át pár dolgot holnapra. Kettesben hagyunk titeket - álltam fel. Blanca megértően bólogatott és mondta, hogy nemsokára ő is megy kipakolni. 

Taehyunggal a koleszban elváltak útjaink, aki tényleg a zeneterembe készült gyakorolni. Mivel nem akartam ebben zavarni, így elköszöntünk és én a szobámba vettem az irányt. 

Épp benyitottam volna, amikor motoszkálás ütötte meg a fülemet a szomszéd szobából. Linda? 

Halkan benyitottam és valóban: Linda ült az ágyán, épp ruhákat hajtogatva. 

-Most jöttél? - csodálkoztam, de azonnal lehervadt a mosoly a számról, amint észrevettem, mennyire sápadt és kimerült volt a lány. -Minden oké? Mi történt? Miért nem jöttél előbb? - kérdezősködtem színtiszta aggodalommal. 

-Semmi különös, csak...mindegy, most már minden oké - dünnyögte halkan, és még a hangja is sokkal gyengébbnek hangzott.

-Biztos? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, és igen, tudom, hogy nem szeretsz lelkizni, de velem lehet. Tényleg - biztosítottam komolyan. Ekkor elkerekedtek a szemeim, ugyanis Linda hirtelen, teljesen váratlanul a tenyerébe temette az arcát és elsírta magát. 

Azonnal elé ugrottam és leguggolva megfogtam a kezét. 

-Hé, mi a baj?... - kérdeztem ijedten. Linda szipogva megtörölte a szemeit és rám nézett. 

-Senkinek nem akartam elmondani, mert...mert gyűlölöm, hogy utána mindig sajnálnak. Megígéred, hogy te nem fogsz sajnálni? - nézett rám könyörögve. 

-Megígérem - bólintottam őszintén. Linda ismét megtörölte a szemeit. 

-A húgom...tudod, már említettem őt. Szóval beteg. Nagyon. És sosem tudom, mikor van az utolsó napja - suttogta. A vallomása szíven ütött. Erre nem számítottam és éreztem, hogy elönt a bűntudat, amiért én még egy kicsit nehezteltem is Lindára, mivel nem írt vissza nekem. Hát, nem kellett volna. 

-Azért kellett elmennem, mert nagyon rosszul lett...szóval anyáék hívtak és muszáj volt vele lennem. Most túl van egy műtéten és úgy tűnik...úgy tűnik, jobbra fordultak a dolgok - sírta el magát ismét, de ezúttal inkább megkönnyebbülésében. Halványan elmosolyodtam és szorosan átöleltem őt. Hát ezért volt ő ilyen kemény lány. Ezért nem merte kimutatni az érzéseit. 

-Hidd el, ezután csak jobb lesz - biztattam. -Nem szabad másra gondolnod. És neki sem - simítottam ki egy kósza tincset az arcából. Linda hevesen bólogatott.

-Ő sokkal pozitívabb, mint én - nevette el magát, és most először őszintén nevetett. Bár sírt, mégis boldogabbnak tűnt. És könnyebb lelkűnek. -Ez a pár nap maga volt a pokol...nem hittük, hogy túléli, erre úgy tért vissza hozzánk, hogy lehet, meggyógyul... - motyogta a könnyeit nyelve. -Fogalmam sincs, honnan veszi az erejét tizenhárom évesen... - ingatta a fejét könnyezve. -Ő az igazi példaképem. És mindennél jobban szeretem. 

-Abban biztos vagyok. És valóban igazi példakép - mosolyodtam el, jómagam is a könnyeimet nyelve. Hirtelen pitiáner dolognak éreztem az én szerelmi bánatomat. De hát ez mindig így volt. Sokkal nagyobb harcosok léteztek ezen a világon, de végül is minden ember megélte a saját, kisebb vagy nagyobb problémáját. Ahogy én is. Meg Linda is. És valószínűleg még Blanca is, bár ő tényleg mindig gondtalannak tűnt. 

Sokáig ültem bent Lindánál és be nem állt a szánk. Ő a húgáról mesélt nekem, arról, hogy milyen szépen rajzol és mennyit tud viccelődni. Én meg utána a saját hülyeségeimről, meg persze beszámoltam neki Jungkook aggályairól is. 

-Tudtam, hogy ez a lány nem tökéletes... - motyogta komoran. 

-Hé, nemár! Biztosan félreértjük a helyzetet! Blanca sosem tenne ilyesmit - védtem barátnőmet azonnal. 

-Azt sosem tudhatod - vágta rá. Legyintve ráhagytam, de a lelkem mélyén szinte teljesen biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz. 

-Szóval Taehyunggal összehaverkodtál - jegyezte meg. 

-Igen...mondhatni. Akkora egy idióta - kezdtem a panaszkodást, mire Linda nevetve (tényleg őszintén nevetve!) hallgatta a méltatlankodásomat Taehyung ízléséről filmek és zenék terén. 

Nagy traccspartinkat a kopogtatás szakította félbe. 

-Várj, kinyitom - álltam fel. Blanca volt az, aki érdeklődve nézett be hozzánk. 

-Helló - mosolygott, és most is, valahányszor Linda társaságában volt, sokkal visszafogottabbnak és halkabbnak tűnt. De betudtam még a múltkori ribizlileves incidensnek, csakhogy Linda azóta már régen megbocsátott neki. 

-Szia! Tudtál kicsit Jungkookkal lenni? - puhatolóztam indirekt módon, hátha ki tudok szedni belőle valamit. 

-Persze, és úgy örülök, hogy végre találkozhattunk! - csillantak fel a szemei a szokásos módon. Én azonban belül picit szétestem. Ezek szerint Jungkook tényleg csak feleslegesen aggódott...ezek szerint tényleg minden rendben volt köztük. Utáltam magam, amiért ez nem töltött el igazi boldogsággal.