Somebody To You (BTS ff - HUN)

feelings change

A kocsihoz érve Taehyung ismét kinyitotta nekem az ajtót, amit úgy véltem, képtelenség lenne megszokni. Igazi nőnek éreztem magam mellette. 

A levegő valóban hűvössé vált, de nagyon élveztem a koleszba visszavezető utat, míg a szél erősen fújt a kocsiban ülve. Karomat az autó szélére támasztottam és vidáman figyeltem a város esti fényeit, amik ma valamiért sokkal szebbnek tűntek. 

Észrevettem, hogy Taehyung néha mosolyogva rám pillantott, amitől mindig elnevettem magam, ahogy ő is. Boldog voltam. Igazán. 

A parkolóban kiszálltunk a kocsiból és együtt visszamentünk a koleszba. 

-Felkísérjelek? - kérdezte Taehyung kedvesen. Nem akartam még elszakadni tőle. Bólintottam. Egészen a szobáig kísért. Az ajtó előtt szembefordultam vele és mélyen a szemébe néztem. Taehyung szótlanul, komolyan fürkészett. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni hevesen dobogó szívemet. 

-Köszönöm...az egészet - szóltam hálásan. 

-Igazán nincs mit - mosolyodott el halványan. Egy nagy levegőt véve vettem a bátorságot, hogy végre megkérdezzem: 

-Miért hívtál el ma? - pillantottam fel rá bizonytalanul. Taehyung ekkor közelebb lépett. 

-Mert azt akartam, hogy lánynak érezd magad - felelte halkan, mire éreztem, hogy a mérhetetlen boldogság végigsöpört rajtam. 

-Ez komoly? - suttogtam hitetlenkedve. Taehyung szégyenlősen nevetve bólintott. -Elképesztő vagy - motyogtam nagy szemekkel. Taehyung elkomolyodott. 

-Kicsit reménykedtem is, bevallom - nézett rám lágy tekintettel. 

-Miért? - pislogtam rá várakozva, egyre hevesebben verő szívvel. 

Taehyung kicsivel még közelebb lépett és nagyon óvatosan a fülem mögé tűrte a hajamat. Megborzongtam és még a lélegzetem is elakadt a mozdulatától. 

-Szerintem sejted, Rina...sejted, hogy nem hívnék el bárkit egy ilyen estére. Szerettem volna, hogy valódi lányként, nőként érezd magad. Nem haverként. Nekem már nem csak egy haver vagy. Én látlak, én észrevettelek...És veled akarok lenni - simította meg az arcom szélét gyengéden. Lélegzetvisszafojtva bámultam rá, és egyszerűen képtelen volt az agyam felfogni, amit hallottam. Totálisan leblokkoltam, holott egy részem legszívesebben máris a nyakába ugrott volna. Micsoda?

-Nem várom, hogy most azonnal választ adj nekem - szólt halvány mosollyal, bár így is feszültnek tűnt. Nem volt biztos a pozitív visszajelzésben. -De azt akartam, hogy tudd: szeretnék járni veled. Szeretném, ha a barátnőmnek szólíthatnálak...nagyon szeretném - nézett a szemembe őszintén. Ezzel egy teljesen új oldalát ismertem meg: komolyan beszélt, a tekintete tiszta volt és igaz. Pontosan olyan, amibe ha belenéztem, egyből tudtam, hogy mindig megbíznék benne. 

-Oké... - nyögtem ki alig hallhatóan. -Vagyis...úgy értem, adj egy kis időt...azt hiszem, kéne... - motyogtam össze-vissza, totál zavartan. -De...de holnapig választ adok neked...ígérem - pislogtam rá bizonytalan tekintettel, elpirulva. 

-Rendben - mosolyodott el, látszólag boldogan. -Várok rád. De nem akarom, hogy siettesd. Tudom, hogy nem éppen a legjobb időpont, de hát...sajnos nem tudom irányítani, szeretnélek megkapni - suttogta, és az utolsó szavai után zavartan beharapta az ajkát, szemei pedig tágra nyíltak, amitől egyszerűen imádni valóan nézett ki. 

Nem szóltam semmit, csak hevesen bólogattam. És megint elvörösödtem. A gyomromban folyamatosan éreztem azokat a boldog lepkéket, amiket nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Imádtam az érzést. 

-Akkor...jó éjt, Rina - suttogta zavartan. 

-Ühüm...neked is... - intettem, majd figyelmesen néztem, amint Taehyung megfordult és lassan elsétált. 

Továbbra is sokkos állapotban beléptem a szobámba, de legszívesebben azonnal ki is futottam volna, ugyanis Blanca és Jungkook voltak bent és épp beszélgettek. Jungkook a lány íróasztalánál ült, Blanca pedig az ágyon. 

Amint megpillantották a kinézetemet, mindketten teljes értetlenséggel bámultak rám. Ami engem illet, én az ajtóban szobroztam, mert nem bírtam megmozdulni. 

-Karina? Merre voltál? Már akartam írni neked, de nemsokára Jungkook rájött, hogy Taehyung sincs sehol, úgyhogy arra jutottunk, hogy együtt elmentetek valahová... - magyarázta Blanca, és csodálkozva végignézett rajtam. -Merre voltatok? - érdeklődött. Elpirultam. Ezt nem hiszem el! Ennél kínosabban nem is sülhetett volna el ez az egész! 

Jungkookra néztem. Napok óta most láttam őt először, és hirtelen nem is tudtam, mit éreztem. Fájt? Hiányzott? Vágytam rá? Fogalmam sem volt. Csak egy dologban voltam biztos: Taehyung ma lenyűgözött. Elkápráztatott. És a szívem mélyén igent akartam mondani neki...úristen, hogyan történhetett mindez?? 

-Szia... - köszönt Jungkook halkan. -Sokkal...vidámabbnak tűnsz - jegyezte meg őszintén. Teljesen zavarban voltam, de nem miatta. 

-Tényleg? Nem tudom, mindenki ezt mondja, pedig semmi különös nem történt, vagyis... - hadartam össze-vissza, mert az agyam nagy részét még mindig Taehyung és az édes vallomása töltötte ki.

Blanca ekkor felcsillanó szemekkel elmosolyodott. 

-Randin voltatok?? - pattant fel izgatottan. Jungkook csodálkozva várta a válaszomat. 

-Nem! Nem, mármint...olyasmi...vagy nem tudom - tettem az arcomra a kezem kínosan. Jungkoook is elmosolyodott és a fejét ingatva rám nézett. 

-Tiszta vörös vagy - kuncogott, mire felháborodottan felvontam a szemöldököm, de Blanca is csak nevetett és vidáman fürkészett. 

-Hogyhogy nem vettük észre eddig? Te fülig bele vagy esve Taehyungba! Nem Jungkookba! - vigyorgott barátnőm lelkesen, én meg csak pislogtam magam elé zavartan, ugyanis nem éreztem késztetést arra, hogy rácáfoljak erre a megállapításra. De hát mégis mi történt az elmúlt pár napban?  Valami megváltozott? 

És ekkor beugrott. Beugrott, hogy amikor Taehyung lebetegedett, úgy éreztem, halálra aggódom magam miatta...vagy amikor kint hülyültünk ketten az esőben...meg akartam őt ölelni, de most már tudtam, miért. Vágytam rá. A közelében mindig jól éreztem magam, ő mindig el tudta feledtetni velem a zavaró érzéseimet. Mindig mellettem állt. És bár folyton panaszkodtam neki a zenei ízléséről meg a filmjeiről, legbelül tudtam, hogy ezeket is imádtam benne. Imádtam, hogy akár órákig képes lettem volna elvitázni vele ezekről az apró dolgokról. 

És ő volt az, aki lányként tekintett rám. Észrevett, kedvelt, és velem akart lenni. Éreztem, hogy a szívem csordultig telt szeretettel. 

-Srácok, nekem ez túl sok...kell egy kis idő - motyogtam végül, miközben lehuppantam az ágyamra. Kicsit sem volt fura, hogy Jungkookkal és Blancával beszéltem az érzéseimről...

Blanca mellém ült és kedvesen megragadta a kezem. 

-Most az egyszer ne gondold túl. Csak tedd, amit érzel. Nincs szükséged időre, hisz kedveled a srácot! Látom rajtad - mosolygott őszintén. 

-Tényleg? Ennyire látszik? - húztam el a számat zavartan. 

-Nagyon is - nevetett Jungkook. 

-De én téged kedveltelek - néztem rá, és nem érdekelt, mennyire hangozhattam furán. Blanca kuncogott. 

-Lehet, hogy éreztél valamit, de...most, ahogy rád nézek, látom, hogy boldog vagy. És szerintem ennek köze lehet a mai estéhez Taehyunggal - mosolygott. 

-Mert köze is van... - vallottam be suttogva. 

-Örülök, hogy végül így alakult - szólt Jungkook. Ránéztem. Valóban, én is örültem neki, bár még mindig kusza érzések kavarogtak bennem. De nem éreztem azt a szomorúságot. Se a szerelmi bánatot és most fordult elő először, hogy amint Blancára és Jungkookra néztem, csupán egy dolgot kívántam: hogy minél tovább együtt maradjanak. 

Én pedig Taehyunggal akartam lenni. Minél tovább. 

Awwwee
Nemsokára vége van :')