Somebody To You (BTS ff - HUN)

saxophone

Jungkook, miután megmutogatta a rajzait, el is ment, mivel beígért egy videóhívást a szüleinek, amit teljesen megértettem. Amint egyedül maradtam, kiléptem a szobából és egyenesen Lindához siettem, aki az ágyán fekve mobilozott. 

Gondterhelt sóhajjal leültem az ideiglenes ágyamra. 

-Na? Mi ez a savanyú fej? - ráncolta a homlokát Linda. És elmeséltem neki mindent. Linda kiakadt annál a résznél, amikor elmondtam, hogy Jungkook megdicsérte a szemeimet, de aztán ismét durcás képet vágott, amint a Blancáról készült rajzokról kezdtem panaszkodni. 

-Igazából nem kellene meglepjen, hiszen járnak - motyogta. 

-Tudom, de hát akkor is fáj! Szóval ezzel elrontotta az egészet...ami persze nem az ő hibája... - szomorodtam el. 

-Miért nem smároltad le, amikor bókolt neked? - forgatta a szemeit és úgy tűnt, komolyan gondolta. 

-Mi van? Linda, nem tehetek ilyet! Tudod jól, miért nem! 

-Tudom - mormogta. 

-Miért nem kedveled Blancát? - tudakolóztam. 

-Nem arról van szó, hogy nem kedvelem, egyszerűen csak nem az én világom a csaj...túl kedves, és amúgy elismerem, hogy nagyon jó ember, de nem illünk össze - grimaszolt őszintén. -Oké, bevallom, furcsa érzéseim vannak vele kapcsolatban. De ezt inkább hagyjuk, tudom, mennyire jóban vagytok - legyintett. Úgy döntöttem, nem is faggatom erről. 

-Értem...és velem hogyhogy kijössz? - mosolyodtam el halványan. 

-Kijövünk? - kérdezte, de tudtam, hogy csak hülyül, így elnevettem magam. 

-Ha te nem lennél, már rég az ágyamban fekve bőgnék, esküszöm... - mondtam ki sóhajtva. 

-Valóban? Nem hinném, hogy akkora segítség lennék - kételkedett. 

-Dehogynem! Mindig felvidítasz, még ha nem is akarod elismerni! - bólogattam hálásan. 

-Oké, elég a nyálas szavakból. Mihez fogsz kezdeni? Tudod, előbb-utóbb el kell döntsd, hogy ki a fontosabb számodra. Blanca vagy Jungkook? - váltott témát ismét. Felsóhajtottam.

-Erre nem tudok és nem is akarok válaszolni... - mormogtam letörten. 

-Csak figyelmeztetlek - vont vállat. 

-Tudom...majd egyszer eldöntöm, de tényleg - húztam el a számat kelletlenül. 

*

Másnap a fűben üldögéltem egy szimpatikus fa alatt és egy spanyol regényt olvasgattam. Szerettem kint olvasni. Élveztem a meleg szellőt és a nap sugarait, amint a felhős ég mögül néha előbukkantak.

-Hát te? - huppant le mellém hirtelen valaki, mire ijedten sikkantottam egyet. Totál belemerültem az olvasásba, nem számítottam senkire! 

-Megijesztettél! - tettem a szívemre a kezem, amint megpillantottam Taehyungot. Leült mellém a fűbe és belelesett a könyvembe, de mivel nem értett belőle semmit, grimaszolva feladta az olvasást. 

-Ne haragudj. Csak megláttalak, és nem hagyhattam ki a nagyszerű alkalmat, hogy köszöntselek - felelte egy apró vigyor kíséretében. A szemeimet forgatva ismét az olvasásra koncentráltam. Taehyung legnagyobb meglepetésemre nem ment el. Elfeküdt a fűben, kezét a szeme elé tette napellenzőként és szó nélkül így maradt. 

-Mit csinálsz? - kérdeztem végül, mert kissé zavarta a jelenléte az olvasásomat. 

-Fekszem - vágta rá.