Somebody To You (BTS ff - HUN)

mistakes

-Tessék? - suttogtam meglepetten. Taehyung zavartan pislogott rám. 

-Azt mondtam, szépen csillogtak a szemeid. De most már nem - magyarázta hadarva és úgy tűnt, ő maga is kínosan érezte magát. 

-Aha... - kerestem a szavakat, de egyszerűen nem találtam. -Jó éjt, Taehyung - intettem gyorsan, azzal elspuriztam a folyosón. Még utánam szólt, hogy "neked is". 

Mi a fene? Ez meg mi a fene volt? A fejemet rázva inkább Blancára próbáltam koncentrálni és arra, hogy beszélni akartam vele. 

Már épp odaértem a szobánkhoz vezető folyosóra, amikor az ajtónk kinyílt és Jungkook sietett ki rajta, de olyan dühösen és zaklatottan, ahogyan még soha sem láttam őt. 

-Hé! Mi a... - lepődtem meg, de Jungkook a fejét rázva, szó nélkül elviharzott mellettem. Azonnal berohantam Blancához, aki az ágyán ülve sírt. De olyannyira sírt, hogy majd' megszakadt a szívem tőle. 

-Mi a franc történt?? - guggoltam le hozzá. Blanca rám nézett. Megijedtem. A sminkje totál lefolyt és egy pillanatig azt hittem, kipaterol a szobából, de végül csak a tenyerébe temette az arcát és tovább sírt. Inkább már fuldoklott. 

-Blanca, mi a...nem értem. Kérlek, szólj hozzám - könyörögtem zakatoló szívvel. Blanca pedig ekkor kiakadt. 

-Mit? Mondd, mit mondjak?? Azt, hogy valóban megcsaltam a barátomat és hogy utálom a te barátnődet?? - kiáltott fel könnyek között. Pislogás nélkül meredtem rá, teljesen lesokkolódva. Erre egyáltalán nem számítottam. Azt hittem, nem jól hallok. Mi van?? 

-Tessék? - suttogtam lemerevedve, és elöntött a csalódottság. Mintha most láttam volna először Blanca valódi érzéseit, amint hurrikán módjára kitörtek belőle. Fogalmam sem volt, mit kéne mondanom. 

Blanca folyamatosan sírt, de annyira, hogy aggódtam, már nem lesz elég levegője. 

-Basszus, ne már...mondd el nekem. Mondj el nekem mindent - próbáltam nyugtatgatni és normálisan hozzáállni a káoszhoz, de közben én is úgy éreztem, mindjárt előjön a nem létező pánikrohamom. 

Blanca azonban nem hallgatott rám. Hirtelen felpattant, megragadta az egyik nagyobb hátizsákját, amiből még nem pakolt ki, majd se szó, se beszéd, kiviharzott a szobából, hangosan becsapva maga mögött az ajtót. 

Ezt nem hagyhattam annyiban. Azonnal utánaeredtem. 

-Hé! Állj meg! Várj! - értem utol, és megragadtam a karját. Blanca heves légzéssel, totál összezuhanva meredt rám. 

-Nem, hagyjál! El kell mennem, ezt most nem bírom elviselni! - rázta a fejét hevesen, az arcáról pedig még mindig patakokban folytak le a könnyek. 

-Mit nem?? Mi történt? Én megértenélek, csak mondd el és rendbe hozzuk! - kérleltem már jómagam is könnyes szemekkel, ugyanis nem bírtam őt így látni. Igen, hatalmasat hibázott, de tudtam, hogy ő mindettől függetlenül jó ember volt. Blanca jó ember volt, ezt láttam hatalmas, bűntudatos szemeiben is. 

-Nem lehet rendbe hozni! - sírt megállás nélkül. -Kérlek, hagyj magamra! - kiáltotta, azzal ismét megfordult és immár rohanva elhagyta a kolesz épületét. 

Sokkosan, végtelen szomorúságot érezve álltam a folyosón, miközben úgy éreztem, elárultak. Mi történt? Mi történt Blancával, amiért így viselkedett? És...és miért csalta meg Jungkookot?? Miért hordott álarcot egész végig, miért nem volt hozzám őszinte? És legfőképp, miért nem volt a barátjához őszinte? 

Ekkor Taehyung szaladt felém. Már láttam az arcán, hogy mindent tudott. 

-Basszus, Jungkookie teljesen kivan! Blanca...ezt hogy tehette vele? Hol van most? Te jól vagy? - támadott le az aggodalmas kérdéseivel és kezét a vállamra tette.