Somebody To You (BTS ff - HUN)

Blanca

Másnap Taehyungnak már reggel írtam, hogy mindent bele, meg tudja csinálni. Sok szívecske emojival válaszolt, amin kissé meglepődtem, de végül csak megráztam a fejem és elmentem órákra. Lindával együtt ebédeltünk, miközben az elmúlt napok eseményeit veséztük ki. Linda sajnos szintén rákérdezett, hogy amúgy milyen volt a csók Jungkookkal...de továbbra sem tudtam felidézni, mit éreztem akkor, ami néha kifejezetten zavart. Miért nem voltam rá képes? 

Késő délután elérkezett Taehyung vizsgája (nem értem, szinte estére rakták a vizsgáját!), és még egyszer írtam neki pár sor bátorító szót, amire azonban már nem válaszolt, gondolom, mivel nagyon izgult. 

A szobámban ücsörögtem, Linda vásárolni ment, de én inkább itt maradtam, hogy Taehyung vizsgája után egyből felkereshessem őt. 

Egyszer csak kopogtattak. Gondoltam, hogy Linda, esetleg Jungkook az, úgyhogy teljes nyugalommal nyitottam ajtót. Ekkor azonban elkerekedtek a szemeim, ugyanis Blanca állt előttem, magához képest sápadtan és szomorúan. 

-Be...bejöhetek? - kérdezte alig hallhatóan. 

-Persze - engedtem be azonnal. Blanca leült az ágyára és letette a földre a hátizsákját. Mellé ültem, miközben lopva rá-ránéztem. Nem számítottam az érkezésére, arra meg pláne nem, hogy először hozzám fog eljönni. Azt hittem, Jungkookot fogja felkeresni. 

-Jobban vagy? - kérdeztem halkan. Blanca sóhajtva megrázta a fejét. Ekkor ismét kopogást hallottunk. Immár feszültebben ajtót nyitottam és Jungkookot pillantottam meg, aki amint meglátott minket, tágra nyílt szemekkel csak tátogott, annyira meglepődött. Igen, valóban nem tudott Blanca érkezéséről. Ezt nem is mutathatta volna ki jobban. Az időzítése azonban tökéletesre sikeredett. 

-Jungkook... - suttogta a lány, és azonnal könnybe lábadtak a szemei. -Ne haragudj rám...ne haragudjatok rám... - sírta el magát és a tenyerébe temette az arcát. Átöleltem a vállát, és Jungkook is leguggolt elé, majd óvatosan elvette az arcától a kezeit. 

-Csak mesélj. Mondj el nekünk mindent, mert megbízhatsz bennünk - mondta a srác komolyan és pontosan úgy, mint akinek elege van a titkolózásokból. Blanca érzékelhette a hangsúlyából, hogy nem viccel, mivel ő maga is komolyan bólintott, aztán rám nézett. Halványan elmosolyodtam. 

-Én ugyanezt tudom mondani - néztem rá biztatóan. Blanca reszkető sóhajjal bólintott és a szemét lesütve elkezdte: 

-Az egész gimiben kezdődött... - motyogta. -Jungkook már tudja, hogy apukám elhagyott minket, pont akkor, amikor a gimit kezdtem. Szóval akkoriban nagyon szomorú és dühös voltam. Dühös voltam apára, mert új nőt talált és otthagyott minket... - mesélte, mire összeszorult a szívem és hálát adtam, amiért én egy megértő, normális családban nőhettem fel. -Úgyhogy igen, szomorú voltam. De a suliban kinevettek és csúfoltak, ahelyett, hogy megértettek volna...mindig azzal szívattak, hogy én vagyok az ijesztő, búskomor szellem...akkoriban ugyanis alig aludtam, ezért minden nap szörnyen festettem...és ez majdnem végigment egész gimiben...a tanáraimat nem érdekelte, én meg nem mertem mondani anyukámnak sem, mert...mert az osztálytársaim folyton megfenyegettek, még a mosdóba is többször bezártak... - sírta el magát ismét a rossz emlékekre gondolva. Magamban elég cifra káromkodásokkal elküldtem azokat a régi osztálytársakat melegebb éghajlatra. Láttam, hogy Jungkook keze is ökölbe szorult és egészen veszélyessé vált a tekintete. 

-Úgyhogy csúfoltak, egész végig. És nem lettek érettebbek...én meg nem lettem bátrabb. Csak utolsó évben szálltak le rólam igazán, mert akkor már kezdtem én is jobban lenni...és azóta már túlléptem a dolgon, viszont megesküdtem magamnak, hogy soha többé nem fogok kialvatlanul és búskomoran társaságban megjelenni. Szóval kialakítottam magamnak egy viselkedési formát, amivel megnyerhettem a legtöbb embert... - mondta fájdalmas arccal. -Tudom, mekkora hülyeség, de annyira féltem, hogy majd egyetemen is kicsúfolnak ezért, hogy teljesen átalakítottam magamat...színes ruhákat kezdtem hordani és mindig jókedvű voltam. Ami bevallom, egy idő után segített is kimászni a gödörből. Mert ami először színlelésnek indult, az végül én magam lettem, és örültem a változásnak. Csakhogy nemrég vettem észre, hogy még mindig sokat színleltem...mostanság kezdtek visszatérni a szörnyű sulis emlékeim, és ezért vesztettem el a józan eszem és csókoltam meg valaki mást...és így elrontottam mindent - fejezte be a történetet. Jungkookkal egy ideig csendben voltunk, mert mindketten emésztgettük a hallottakat. Végül ő szólalt meg először: 

-Istenem, te lány - sóhajtott fel, és mivel egyáltalán nem tűnt dühösnek, Blanca reménykedve pillantott rá. -Miért, miért nem mondtad el ezeket nekem? Hát miért vagyok a barátod, hm? Nekem nem tökéletes, mindig jókedvű lány kell. Nekem igazi lány kell. Egy igazi, bátor, kemény spanyol leányzó... - mondta halkan, de határozottan, mire Blanca alig láthatóan elmosolyodott. De még mindig könnyes volt a szeme. -És Karinának pedig egy őszinte, odaadó barátnő kell - pillantott rám, enyhe bűntudattal a tekintetében. De én elmosolyodtam és bólintottam. Nem akartam éreztetni, hogy kissé fájtak az előbbi szavai, mert még mindig teljes szívével imádta Blancát. Erősnek kellett mutatkoznom. 

-Így van. És mi megértünk. Mi nem a hülye, kattant gimis osztálytársaid vagyunk. Mi igazi barátaid vagyunk, akikkel bármit megoszthatsz - bólogattam, miközben kezemet az övére helyeztem. Blanca megint elsírta magát, de ezúttal mosolygott már hozzá, úgyhogy örömkönnyek voltak. Szorosan megölelt engem, amit ugyanúgy viszonoztam. 

-Nincs több titkolózás. Megígérem - nyújtotta felém a kisujját. 

-Megígérem én is - akasztottam össze az ujjainkat az esküre, bár lopva Jungkookra néztem, aki kerülte a tekintetemet. Nem mondhattuk el neki a csókot. Mert nem is volt jelentősége...legalábbis Jungkook részéről nem...

-És nem fogok többé álca mögé bújni...kimutatom az érzéseimet és ugyanúgy megértelek téged is. Mindenben. Nem fogok féltékeny lenni Lindára, hanem megpróbálom elfogadni, hogy más barátaid is vannak - esküdt meg Blanca komolyan. 

-Te tényleg féltékeny voltál? - mosolyogtam hitetlenül. 

-Ühüm...féltem, hogy Lindát jobban fogod kedvelni - sütötte le a szemét. 

-Rosszul hitted - nevettem halkan. -Linda jó barátnőm, de teljesen más is. Ti ketten pont egymás ellentétei vagytok, így még csak össze sem tudlak hasonlítani vele - ingattam a fejem. -Úgyhogy ilyenen ne aggódj többé. Ugyanolyan fontosak vagytok nekem mindketten - simítottam meg a haját. 

-Oké - suttogta mosolyogva. Jungkookhoz is odafordult, aki szerencsére szintén csak egy szoros öleléssel jelezte, hogy megbocsátott neki. 

-Szeretlek - suttogta Blanca, mire enyhén görcsbe rándult a gyomrom a rossz érzéstől. 

-Én is téged - felelte Jungkook, de láttam rajta, hogy fájt neki előttem kimondani. Értékeltem a figyelmességét, holott tudtam, nem kellene erre figyelnie. Megígértem neki, hogy túllépek rajta. Egy szép napon...

Blanca elhúzódott tőle, majd kíváncsian ránk nézett. 

-Egyébként hogyhogy pont bejöttél? - kérdezte Jungkooktól, akinek - mintha most ugrott volna be eredeti szándéka - elkerekedtek a szemei. 

-Ó, tényleg! Karinának akartam szólni. Taehyung írta, hogy végzett a vizsgájával és jól sikerült neki, csakhogy utána rögtön nagyon gyengének érezte magát, úgyhogy most a szobában fekszik. Szerintem valahogy lebetegedett - mesélte, én pedig éreztem, hogy elönt az aggodalom. Ösztönösen felpattantam. Blanca szintén aggódva, de meglepve pislogott rám. 

-Megyek...meglátogatom - motyogtam, fejben már teljesen máshol járva, azzal kirohantam a szobából. 

Sietve futottam a folyosókon, és amint megérkeztem, már épp berontottam volna az ajtón, amikor Taehyungék szobájából egy középkorú, csinos ázsiai nő lépett ki. Lefékeztem előtte és kis híján nekiütköztem.