Somebody To You (BTS ff - HUN)

weird behaviours

-És ti? Miről beszélgettek? - kíváncsiskodott Blanca. Linda egy kósza fejrázással jelezte, hogy egy szót se a helyzetéről, úgyhogy természetesen csendben maradtam. 

-Mindenről - vontam vállat. -Képzeld, míg távol voltál, voltunk egyszer Jiminékkel bowlingozni, és Lindát is vittem - meséltem, mire Blanca először elcsodálkozott, de aztán elmosolyodott. 

-Reméltem is, hogy jól fogtok szórakozni nélkülem is - biccentett. Nem tudom, miért, de valahogy nem tűnt olyan őszintének a reakciója, mint általában.

Mivel Linda Blanca jelenlétében szó szerint megnémult, így inkább úgy véltem, jobb, ha külön töltöm az időt velük. 

-Nem gond, ha visszamegyek Blancához? - pillantottam Lindára sokatmondóan, jelezve, hogy itt vagyok neki és nem szándékozom elpártolni tőle. Linda halvány, hálás mosollyal megrázta a fejét. 

-Menj csak, elleszek én - mondta. Elköszöntem, majd kiléptünk az ajtón és a saját szobánkba mentünk. Blanca elkezdte kipakolni a cuccait. 

-Csak nem kell engedélyt kérned Lindától, hogy velem lehess? - kérdezte, miközben a ruháit rendezgette a szekrényében. Bevallom, meglepett a kérdése. Olyan...nem Blancásan hangzott. 

-Mi? Dehogy - nevettem fel. -Csak nehezebb napjai voltak, de már minden oké - legyintettem, elterelve a témát. 

-Nehezebb? Megosztanád velem? - pislogott nagyokat. Na jó. Kezdtem nagyon is furán érezni magam. Mégis miért érdekelte őt ennyire Linda? 

-Hát...azt mondta, tartsam titokban - feleltem halkan. 

-De nekem bármit elmondhatsz - nézett rám kérlelve. 

-Csendben kell maradnom, tudod jól. Linda ezt kérte tőlem - mosolyogtam kedvesen. 

-Nem bízol bennem? - aggodalmaskodott. Összeráncoltam a homlokomat. 

-Bízom, de ugyanúgy Linda is bízik bennem. Szóval nem mondhatok semmit, mert megígértem neki - válaszoltam, szerintem jogosan. Blancának úgy tűnt, nem tetszett a válaszom. 

-Szerintem meg nem bízol bennem - fonta össze a karját maga előtt. Egyre értetlenebbül meredtem rá. 

-Hé, értsd meg, hogy nem erről van szó. Megtartok egy titkot, mert arra kértek - ismételtem sokadszorra. 

-A kútba is beugranál, csak mert azt kérték tőled? - motyogta.

-Ez teljesen más, te is tudod - néztem rá egyre komolyabban. 

-Jó, jó, tudom...bocsi - sóhajtott fel, majd tovább pakolászott csendben. Valahogy úgy éreztem, nem szívesen van a társaságomban, így egy idő után feltápászkodtam és halkan kimentem a szobából. 

Mindenre számítottam, csak éppen erre nem. Az, hogy így legyek Blancával a visszatérése napján? Soha, de soha nem fordult meg a fejemben. Furcsán viselkedett és minden jókedve ellenére feszültnek tűnt. És úgy éreztem, ilyenkor magába fordult és nem fogadott el segítséget. Nem véletlenül hagytam magára. 

Gyorsan elnéztem Jungkookhoz. Halkan bekopogtattam, mire kinyílt az ajtó, de Jungkook helyett Taehyungot pillantottam meg, aki...éppen egy szál alsóban, fogkefével a szájában nyitott ajtót. 

Ösztönösen felsikkantottam, majd becsaptam az ajtót. Ez nem igaz! Az első találkozásunk is hasonlóan balszerencsésen indult! Éreztem, hogy elöntötte az arcomat a pír. 

-Hé! Figyelhetnéd, hogy lányok is kopogtathatnak! - kiáltottam be hozzá dühösen. A folyosón éppen elhaladó takarítónő megejtett egy sunyi mosolyt, majd tovább ment. Sikerült még jobban elpirulnom. 

Taehyung néhány pillanat múlva immár felöltözve nyitott ajtót. Fehér pólót és egy szürke melegítőnadrágot vett fel, ami eltért mindennapos, kissé régiesebb öltözködésétől. 

-Ne haragudj...azt hittem, Jungkook az - húzta be a nyakát zavartan, és ő maga is elpirult. 

-Mondanám, hogy semmi baj, de... - akadtam meg, mert csak most jutott el az agyamig, hogy mit mondott. -Jungkook hol van? - kérdeztem. 

-Átment Blancához. Ezek szerint elkerültétek egymást - konstatálta. -És találd ki! Semmi gond nincs, Blanca nem csalta meg - bólogatott úgy, mint aki ezt várta. 

-Beszéltél már Jungkookkal? Mit mondott? - kaptam rá a témára azonnal. Lehuppantam Taehyung ágyára és érdeklődve pislogtam rá. Taehyung az íróasztalának támaszkodva összeszedte a gondolatait. 

-Azt mondta, hogy szégyelli magát, amiért ilyeneket gondolt Blancáról. Megkérdezte őt, és Blanca szó szerint kinevette, amiért ilyeneken aggódott. Azt mondta, hogy az unokatestvérének a barátja van a képen, aki két nap is velük töltötte a délutánt - magyarázta. Így már minden világos volt. Szóval az uncsitesójának a barátja...ezzel nem is lehetett vitatkozni, teljes mértékben jogos volt. 

-Értem...akkor minden oké köztük - bólogattam lassan. Taehyung oldalra döntött fejjel fürkészett. 

-Veled minden oké? - kérdezte lágyan. Felnéztem rá. 

-Nem tudom - mondtam őszintén. 

-Hát, pedig holnapra legyél jól, mert kellesz nekem - mondta ki. Mi?

-Mi?

-Kellesz, hogy bátoríts! Holnapután vizsgázok! - meresztett nagy, félős szemeket. Megkönnyebbülve bólintottam. 

-Oh. Akkor tényleg össze kell kapnom magam... - sóhajtottam fel. 

-Kérd Blanca segítségét, ő mindig feldobja az embert - tanácsolta grimaszolva, mivel tudta, hogy ő volt az egyik ok, amiért boldogtalan voltam...

-De... - kezdtem és halkabbra vettem a hangom, holott senki nem volt a közelünkben. -Blanca ma...olyan más volt - pillantottam fel Taehyungra, aki értetlenül összeráncolta a homlokát. 

-Hogy érted? 

Elmeséltem neki, hogy furcsán reagált a Lindával kapcsolatos dolgaimra. 

-Hm... - tűnődött. -Biztos csak bántja, hogy te tudsz valamit, amit ő nem. Blanca szeret mindent tudni - vont vállat. 

-Nem tudom, nekem akkor is furcsa volt. De remélem, holnapra kiheveri - sóhajtottam. -Te hogy vagy? Gyakoroltál? - váltottam témát. 

-Ühüm...holnapután meghalok - nyöszörgött fájdalmas arccal. Halkan felnevettem. 

-Nem fogsz, biztosíthatlak róla. Te leszel a legjobb, emlékszel? 

-Igen...igazad van. Én leszek a legjobb - húzta ki magát, de az arcán folyton váltakozott a magabiztosság és a félelem, amin jól szórakoztam. 

-Megyek...muszáj beszélnem Blancával - álltam fel lassan. Taehyungon azt láttam, hogy még nem szívesen köszönne el, de kinyitotta nekem az ajtót, hogy kiengedjen (ez igazán udvarias volt tőle). -Ne aggódj. Te leszel a legeslegjobb a vizsgádon. Jó? - pillantottam rá mosolyogva. Taehyung ekkor kissé szégyenlősen kitárta a karját. Kábé úgy nézhettem rá, mint aki megbolondult. Ma mindenki ilyen furcsán viselkedett??

-Ölelj meg - biggyesztette le a száját. A szemeimet forgatva közelebb léptem és óvatosan megöleltem. Mivel elég magas volt, így inkább a derekát fogtam át, fejemet pedig a vállára hajtottam. Taehyung a hátamra simította a kezeit, és sokkal szorosabban ölelt, mint én őt. Meglepődtem és éreztem, hogy az arcom lassacskán piros színt öltött. Minden zavarom ellenére be kellet vallanom magamnak, hogy jól esett őt ölelni. Olyan...befogadó és kellemes volt. Jesszusom...lehet, hogy régen ölelkeztem. 

-Most már...elengednél? - motyogtam halkan. Taehyung lassan elhúzódott, de továbbra is túl közel maradt. Én meg képtelen voltam megmozdulni. Ilyen közelségben észrevettem, hogy fel kellett emelnem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. 

Taehyung szótlanul, figyelmesen fürkészte az arcomat, ami most már nagyon piros lehetett. 

-Milyen szépen csillognak a szemeid... - szaladt ki a száján őszintén. 

Hogy?

:O :DDDDD