Somebody To You (BTS ff - HUN)

a good movie

Taehyunggal magunkhoz vettünk két tálcát és leültünk a kajánkkal az ebédlőbe. Csupán néhány diák evett a helyiségben, mivel még mindig tartott a szünet és kevesen maradtak a koleszban. 

Taehyung velem szembe ült le, és ahogy ránéztem, képtelen voltam visszafojtani a nevetést. 

-Mi az? - csodálkozott a srác őszintén. 

-Elaludtad a hajadat - mutattam rá a sajátomra, hogy megmutassam neki, kábé hol állt fel a haja. Taehyung odanyúlt és gyors mozdulatokkal lesimította sűrű, fekete tincseit. 

-Köszi - mosolygott szélesen. Ha nem lettem volna szerelmes Jungkookba, most megállapítottam volna, milyen szép tudott lenni a mosolya. Bár ezt így is megállapítottam...

Taehyung nem túl nagy lelkesedéssel ette a kaját, mire kérdőn ránéztem. 

-Á, majd egyszer elviszlek egyet kempingezni és akkor sütünk igazi koreai kajákat - tervezgette, és valóban hiányozhatott neki a hazai konyha, mert nagyon komolyan mondta. Az viszont meglepett, hogy velem találta ki ezt a programot. 

-Tényleg? Oké, én benne vagyok - mosolyogtam. Taehyung kedvesen nézett rám, majd bekapta a húst, de elvétette, így visszaesett a tányérjára.

-Ezt hogy csináltad? - tört ki belőlem az őszinte, jókedvű nevetés, mert annyira vicces látványt nyújtott. Taehyung összezavarodva pislogott maga elé, majd ő maga is mosolyogva a szemembe nézett. 

-Nem tudom, de szívesen megcsinálom még egyszer, ha ugyanígy reagálsz rá - fürkészte az arcomat kedves szemeivel. 

-Hogy érted? - jöttem zavarba. Taehyung megvonta a vállát és ezúttal sikeresen bekapott egy újabb falatot. 

-Még sosem láttalak így nevetni - jegyezte meg. Hogy lehetett ennyire figyelmes? Csak ámultam. 

-Tényleg? - sütöttem le a szemem elgondolkodva. -Tény, hogy mostanság nem vagyok valami vidám - szóltam keserűbben. Ebben a pillanatban üzenetem érkezett. Amint megpillantottam Jungkook nevét, felcsillantak a szemeim. 

JUNGKOOK: Mi jót csinálsz? Lenne kedved filmezni egyet? Bocsi, kicsit elveszettnek érzem magam tegnap óta...(:(

-Úristen - suttogtam magam elé hevesen dobogó szívvel. Taehyung érdeklődve pillantott fel rám. -Jungkook filmezni akar velem - néztem rá félig ijedten, félig boldogan. A srác összehúzta a szemöldökét, majd vállat vont. 

-Szerintem kell neki a figyelemelterelés. Tegnap mondta, hogy veled megnyugszik, mert tudja, hogy mennyire jóban vagy Blancával - magyarázta, de engem nem érdekelt, csak az, hogy filmezni akart velem. Kettesben!! Sebesen visszaírtam neki. 

KARINA: Bármikor jó nekem és megértelek :)

JUNGKOOK: Mehetnék most is? Taehyunggal vagy? 

-Jungkook most akar filmezni - motyogtam izgatottan. Taehyung pár pillanatig komolyan meredt rám, végül alig láthatóan elmosolyodott. 

-Akkor mire vársz? Menj - unszolt. Most először támogatónak tűnt, bár bevallom, valamiért enyhe bűntudattal álltam fel. 

-Oké...de biztos? - bizonytalankodtam. 

-Menj már! - hessegetett el maga elől nevetve, mire elvigyorodtam, gyorsan leraktam a tálcámat és úgy futottam a szobámba, mint akit kilőttek. 

Gyorsan megfésülködtem, aztán lehuppantam az ágyamra és kinyitottam a laptopomat, hogy beizzítsam.

Jungkook néhány perc múlva meg is érkezett, mivel megírtam neki, hogy akármikor jöhet. 

-Szia - huppant le mellém. 

-Szia. Hogy vagy? Beszéltél ma Blancával? - kíváncsiskodtam. 

-Még nem, ma nem írtam rá...nem tudom, mit mondjak neki - sóhajtott fel. 

-Minden oké lesz, hidd el. Biztos vagyok benne, hogy az egészet csak mi képzeljük be - vigasztaltam. 

-Remélem, igazad van...na de mondd, mit nézzünk - váltott témát és a laptopomra pillantott. 

-Nem tudom. Te miket szeretsz? 

-Marvel - vágta rá, mire bólintottam. 

-Oké, nekem megfelel - egyeztem bele, és magamban mosolyogtam egy jót Jungkook és Taehyung ízlésein filmek terén. Nem kell mondanom, hogy Jungkookéval jobban tudtam azonosulni. 

Közelebb ült hozzám, amitől felgyorsult a szívverésem és emlékeztetnem kellett magamat, hogy normálisan vegyem a levegőt. 

Megegyeztünk, hogy a legújabb Pókembert nézzük meg, és miközben a filmet kerestem, Jungkook felőlem érdeklődött. 

-Te hogy vagy? Múltkor Taehyung szépen lerázott engem. Jóban vagytok? - mosolygott úgy, mint aki egyáltalán nem bánja, hogy Taehyung olyan gyorsan kitessékelt engem a szobájukból. 

-Jól vagyok...és igen, most már egészen jól kijövünk, azt hiszem - feleltem. 

-Most már? Először nem így volt? - kérdezte Jungkook. Fenébe, hogy ilyen figyelmes volt! 

-Mármint...mostanra egész jóban lettünk. Először nem gondoltam, de végül összebarátkoztunk - vonogattam a vállam látszólag lazán. 

-És tényleg csak barátok vagytok? - mosolyodott el sejtelmesen, de én teljes pókerarccal meredtem rá. 

-Persze, mi mások lennénk? - kérdeztem vissza természetesen. Veled akarok járni, senki mással, tettem hozzá magamban. 

-Oké, csak tudni akartam - tette fel a kezeit védekezőn, mire halkan felnevettem és bólintottam. Kissé keserűre sikeredett az a nevetés, mivel ebből a beszélgetésből is az derült ki, hogy Jungkook teljes mértékben a barátjának tekintett...még mindig. 

Elindítottam a filmet és csendben nézni kezdtük. Persze alig tudtam koncentrálni, mivel végig azon járt az agyam, hogy Jungkook mennyire közel ült hozzám. Tetkós karja majdnem az enyémhez simult, és minden porcikámmal azt akartam, hogy ez így is legyen. De sajnos nem lehetett. 

Együtt nevettünk vagy éppen szomorkodtunk a film jelenetein, és végül mindketten megállapítottuk, hogy egy mestermű. 

-Peter és MJ kapcsolata olyan...tökéletes. Én is ilyet akarok - jegyeztem meg, miközben lopva Jungkookra pillantottam. 

-Ugye? Én is imádom. Szeretik egymást, de közben legjobb barátok is - mosolygott, aztán hirtelen leolvadt a mosoly az arcáról. Összeráncolt homlokkal fürkésztem. 

-Mi a gond? - kérdeztem aggódva. Jungkook gondterhelten megdörzsölte az arcát. 

-Nem tudom, Karina...nem tudom. Úgy érzem, Blanca.... - kezdte, de nagyon nehezére esett folytatnia. -Úgy érzem, mi csak szerelmesek vagyunk. Pedig igazad van. A társad a legjobb barátod is kell legyen - pillantott rám, és egy percig azt hittem, rám gondol, de hamar kiderült, hogy én eszébe sem jutottam. -Bárcsak beszélhetnék már vele élőben... - morogta türelmetlenül. 

-Blanca nemsokára hazajön és akkor beszélhettek. Minden rendben lesz, biztos vagyok benne - biztattam, bár ezek tőlem is csak üres vigasztalások voltak, hiszen egy rosszabbik énem pont abban reménykedett, hogy esetleg...á, még rágondolnom is szörnyű volt! 

Már én is alig vártam, hogy Blanca megérkezzen. Úgy éreztem, akkor végre mindannyiunkról lehullik ez az aggasztó teher. 

Vajon lehullik az a teher? ;)