A Jóslat

04 Asgard

Miután Thor elment a lányokkal, apa ült le mellém a kanapéra.
- Hogy vagy? -kérdezte. Lassan néztem rá.
- Leila ma minden kapcsolatot megszüntetett velem. -suttogtam, néztem apa arcát.
- Miért? -kérdezte és felém fordult.
- Mert szerinte én elnyomtam őt annyira, hogy az árnyékom legyen, hogy miattam bántották őt, ami nem igaz, hiszen nem védte meg magát, én pedig megtettem. -feleltem.
- Valami szerintem nem oké azzal a lánnyal. -felelte apa.
- Hát, azt én is észre vettem, ugyanis ma elmentem az egyetem mellett lévő kávézóhoz, azzal a lánnyal volt ott, aki folyamatosan piszkálta. -feleltem, apa döbbenten nézett rám.
- Kincsem, egy csomó barátod lehet még, akár csak fiúd. -felelte, majd elgondolkodott.
- A Jóslat szerintem nem hagyná. -feleltem, mire bólintott.
- Nos, így akkor csak egy fiút kell fenyegetnem, ha egyáltalán le mer ide jönni. -felelte apa, majd kitárta a karját felém. Mosolyogva másztam oda és feküdtem a mellkasára, szorosan ölelt magához, ami nagyon jól esett.
- Köszönöm, hogy mindig meghallgattok mind a ketten. -suttogtam.
- Bármikor, ha valami baj adódik, mi mindig itt leszünk neked, ezt te is tudod! -felelte apa és a hátamat kezdte simogatni.
- Igen, tudom! -suttogtam.
- Tony, öltözz, el fogunk késni! -jött le az emeletről anyu. Mind a ketten kérdőn néztünk rá.
- Még is honnan? -kérdezte apa.
- Vacsora lesz az új befektetőkkel, nem késhetünk el, menj és öltözz! -parancsolt apára, aki nagy nehezen, de felment át öltözni.
- Meg leszel egyedül, életem? -kérdezte anya.
- Persze. -mondtam mosolyogva.
Ahogy anyuék elmentek, felmentem a szobámba és körül néztem. Nagy levegőt vettem, ideje volt végre rendesen összepakolnom az asztalon, a polcokon és a gardróbban is. Elő vettem a laptopomat, felkapcsoltam és beállítottam az Ac/Dc egyik albumát, utána neki láttam rendezni a ruháimat.
Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, de kint már korom sötét volt és anyuék sem jöttek még haza, vagy csak én nem hallottam. Le mentem a nappaliba, anyuék pedig pont akkor jöttek be.
- Szia kincsem, hoztunk haza neked is vacsorát! -mondta anya és homlokon puszilt.
- Ó, köszönöm! -mondtam mosolyogva, és a konyhába mentem, majd kaptam elő evőeszközt és leültem enni.
- Beszéltem Thorral. -mondta apa, és leült a konyha pulthoz.
- Minek? -kérdeztem és néztem rá.
- Fel visz Asgardba. -mondta apa. Döbbenten néztem rá, még az étvágyam is elment. Le tettem a villát, majd felálltam és a szobám felé vettem az irányt.
- Morgan! -szólt rám apa, megálltam és rá néztem.
- Tessék? -néztem rá.
- Nem maradsz ott fent, csak felvisz, hogy az apja szemügyre vehessen! -mondta apa.
- Te is tudod, hogy el akart rabolni és ott tartani. -suttogtam.
- De akaratod ellenére nem tarthatnak ott! -felelte apa és oda jött hozzám.
- Mikor? -kérdeztem halkan, apa homlokon puszilt.
- Még ma el akar vinni. -felelte. Nagyon sóhajtottam, majd apu mellkasának döntöttem a fejem.
- Átöltözök, keltsek legalább jó benyomást. -feleltem, majd felmentem a szobámba.

Loki szemszöge
Thor nagyon ostoba, akár csak Odin, ha azt hiszik,hogy titokban fel tudják hozni, meglesem ezt a kis halandót. A folyosón állva vártam, hogy Thor megjelenjen a lánnyal, tény és való, hogy nem szentelek neki figyelmet, de azért mégis csak hajt a kíváncsiság a lány iránt. A sötétbe húzódtam, amikor megláttam őket. Hosszú, barna haja végig siklott a hátán, szemei a tenger színére emlékeztettek, testtartása magabiztos volt, biztos vagyok benne, hogy gazdag családból származik. Meglepődtem a hirtelen rám törő vágytól, amit ő váltott ki belőlem. Kezeim ökölbe szorultak, majd mikor közelebb értek, elő jöttem a rejtekemből.
- Nocsak, nocsak. -mondtam gúnyosan mosolyogva.
- Loki, mit keresel itt? -kérdezte Thor, védekezőn emelte kezét a lány elé, aki riadtan nézett rám. Tehát ismer és tudja, milyen vagyok.
- Hallottam, hogy felhozod ezt a kis semmire kellő halandót. Ostoba egy ötlet, ugyanis még csak a figyelmemre sem méltó. -mondtam hanyagul. Láthatóan megbántottam, ami nagyon tetszett, bár némi bűntudatom is támadt. Mi a franc van velem? Ő csak egy nyomorult halandó!
- Nem is a te figyelmed miatt van itt, apánk látni akarja. -felelte Thor.
- Csak a te apád! -hangsúlyoztam gúnyosan. A lány engem méregetett, alacsony termetű volt, és egyben nagyon ismerős.
- Mi a neved? -kérdeztem és össze húztam a szememet.
- Mit érdekel? -kérdezett vissza goromba hangnemben, melyen jó magam is meglepődtem. De fel vágták a nyelvét ennek a nyavalyásnak!
- Istennel beszélsz, te nyavalyás halandó, úgy hogy, ha jót akarsz magadnak, normálisan válaszolsz a kérdésemre! -mondtam felemelt hangon.
- Loki, állj le! A neve Morgan Stark. -meglepetten néztem Thorra. Vasember lányára esett a választás? Mégis mi a fenének?! Nem lehetett volna valaki más?! Fortyogva hagytam ott őket, egyszerűen hittem el azt, hogy a Jóslat választottja a lánya. Jobban bele gondolva ez a legkisebb probléma, mert ha Morgan velem akar lenni, az apja nem állhat közénk, viszont a legnagyobb problémát a Bosszúállók okozzák, ugyanis teljesen biztos vagyok abban, hogy ha lehetőségük van rá, az első adandó alkalommal rám támadnának, amit ugye Tony Stark nem hagyna, mert ha én sérülök, akkor a kicsi szeme fénye is megsérül velem együtt. Vigyorogva dőltem hátra az ágyamon, egyre jobban kezd ínyemre való lenni ez a kis Stark lány. Egyetlen egyszer láttam csak, és már is uralma alá vette minden gondolatomat. Bárcsak itt lenne velem, boldoggá tenném, a jó útra is rá lépnék, csak azért, hogy ne essen semmi baja és, hogy biztonságban legyen. Hirtelen álltam fel. Még is mi ütött belém? Nem akarok senki kedvéért a jó útra lépni! Főleg nem egy nyomorult halandó miatt, szinte a gondolat is nevetséges! A teraszra sétáltam és mély lélegzetet vettem, utána pedig végig néztem Asgardon és tekintetem megállapodott Morganen. Annyira gyönyörű volt, minden egyes pillanatot magamnak akartam vele, minden porcikáját őrülten kívántam. Talán csinálhatnék neki karkötőt, egy medállal rajta, mely szeme színét tükrözi. Csak azt nem tudom, hogy hogyan adjam át neki. Vajon, ha anyámnak adom, és ő leküldeti Thorral, gond nélkül megkapná? Beszélnem kell anyámmal erről, így egyből oda is mentem hozzá. Örültem annak, hogy egyedül találtam őt.
- Minden rendben? -kérdezte és nézett rám, amikor be mentem hozzá.
- Szeretnék Morgannek készíteni egy karkötőt. Viszont egy olyan kérésem lenne feléd, hogy nem e lehetne úgy, hogy te küldöd le neki Thorral? -kérdeztem. Ajkain büszke mosoly jelent meg.
- De igen, lehet. -felelte még mindig mosolyogva.
Ahogy kész lettem a karkötővel, bele tettem egy zöld díszdobozba, remélem, hogy fogja viselni. Néztem még egy ideig a láncot.
- Az az enyém? -kérdezte Davina. Össze csuktam a kis dobozt, majd felálltam.
- Nem, miért lenne a tiéd? -kérdetem és néztem rá.
- Hát, a szerelmed vagyok, és örülnék, ha az enyém lenne. -felelte. Szóra sem méltattam, kikerültem őt és anyámhoz mentem, hogy átadjam neki az ajándékot. Viszont meggondoltam magam, nem babonázhat meg engem ez a nyavalyás, ajándékot sem fog kapni! Elrejtettem biztos helyre a kis dobozt, biztos nem fogom éreztetni vele, hogy egyre jobban érdekel. Isten vagyok, ő pedig ember. Soha nem lesz köztünk ennél több!

Újabb rész, remélem tetszeni fog! ^^