35 Költözés

48 4 0
                                    

Fura volt a farmon lenni, apa úgy gondolta, hogy itt jobb lesz, mint a toronyban. Örültem neki, hogy itt lehetek, lesz időm több időt tölteni Sleipnirrel is, Luna birtokba veheti az egész udvart, ami biztos tetszeni fog neki. A nagyi hozzánk költözött, anya már tényleg nem akarta senkire sem bízni, ami érthető volt, hiszen a nővére csak akkor ment el hozzá, ha pénz kellett neki. Nagyi nagyon élvezte Luna társaságát, aki folyton ott maradt mellette. Segítettem még anyunak a maradék dobozokat kipakolni, így már teljesen készen is voltunk. Fel mentem a szobámba, be fejeztem a polcokra való pakolást, majd eltüntettem a karton dobozt. 
- Morgan, nem akarod át hívni a barátaidat? -az ajtó felé fordultam. Apa mosolyogva nézett rám. 
- Nem tudom. -feleltem. 
- Elég nagy udvarunk van, van hely a sátornak. -mondta apa. 
- Nem lenne baj? -kérdeztem. 
- Nem, hívd őket bátran. -felelte. A csoportban hívást indítottam, reménykedtem abban, hogy a történtek ellenére fognak még velem beszélni. 
- Már vártuk a hívásodat! -szólalt meg elsőként Marcus. Elmosolyodtam. 
- Minden oké, Stark? -kérdezte Daniel. 
- Persze, minden rendben. -feleltem mosolyogva.
- Reménykedtem már, hogy még egy akcióban részt vehetünk! -sóhajtott Dave. 
- Mennyire bunkó vagy! -szólt Bella. 
- Pedig nem! -felelte Dave. 
- De, és ne tagadd! -mondta Beth. 
- Na, most már mond, miért hívtál. Remélem jót találtál ki, elég az itthonlétből. -mondta Vick unottan. 
- Nos, tudjátok, hogy költöztünk a szüleimmel és apa felvetette az ötletet, hogy gyertek át pár napra. Állítunk fel sátrat meg ilyenek. -mondtam. 
- Én benne vagyok! -felelte Bella izgatottan. 
- Viszünk kaját! Van grilletek? -kérdezte Beth. 
- Nincs, de estére meg lesz! -mondta apa. 
- Üdv Mr. Stark! -kiáltotta Dave és Marcus. 
- Mikor mehetünk? -kérdezte Daniel. 
- Akár most is, fel állítjuk a sátrat. -feleltem. 
- Oké, egy óra múlva Starkék birtokán! -mondta Marcus. 
- Hé, te tudod hol lakik? -kérdezte Daniel. 
- JA, van egy farmjuk, Davel oda vittük a meghívót. -mondta Marcus. 
- Vannak lovak? -kérdezte Bella. 
- Csak kettő. -feleltem. 
- De király már! -mondta Vick. - Na, akkor óra múlva ott! -mondta Vick és ki lépett a hívásból, akár csak én. Mosolyogva néztem apára. 
- Köszönöm! -mondtam. 
- Igazán nincs mit, Loki? -kérdezte. 
- Asgardi ügyeit intézi. -feleltem. 
- Remélem itt lesz, hogy ügyeljen a kis osztagra, mert mi anyáddal megyünk vacsorára. -mondta apa. 
- Szólok neki. -feleltem. Apa bólintott, majd magamra hagyott a szobában. 
Nagyival kint voltunk az udvaron, meg várta, míg le törlöm az asztalt, addig békésen nézelődött a kerekes székében. 
- Hányan lesztek? -kérdezte.
- Nyolcan, miért? -kérdeztem és rá néztem, közben el vettem tőle a műanyag tányérokat és a poharakat. 
- Majd rátok nézek! -mondta és össze kulcsolta az ujjait az ölében. - Remélem apád egy normális grillt választ. -mondta. 
- Abban biztos vagyok, ne félj, drága lesz. -feleltem, mire fel nevetett. 
- Az gondoltam. -felelte. 
- Üdv! -hátra néztem, Loki sétált felénk. 
- Szia, fiacskám! Már aggódtam, hogy nem jössz! -mondta a nagyi és Lokihoz gurult. 
- Nem hagynám ki ezt a kis bulit. -felelte Loki mosolyogva. 
- Morgan! -kiáltott Happy. 
- Annak meg mi a baja? -kérdezte a nagyi és az ajtó felé nézett. 
- Itt a nénéd! -mondta. 
- Morgan, vigyél be! Had mondjam meg neki a magamét! -mondta a nagyi mérgesen. 
Be toltam a terasz ajtón, Lisa néni pedig teljesen döbbenten nézte, hogy a nagyi lába eltört és kerekes székben van. 
- Anya, jól vagy? -guggolt le elé egyből.
- Ne jó pofizz itt nekem! Jól vagyok és nem neked hála! Van legalább egy olyan gyerekem még ezen a földön, aki ugrik, ha hívom! -morogta és elhúzta a kezét.
- Azt hiszed, hogy ha felépülsz, Pepper nem tesz ki innen? -kérdezte gúnyosan és felállt. 
- Ha tudni akarod, a nagyi itt lakik. -feleltem. Rám nézett. 
- Anyád kiköpött mása vagy. -felelte, ahogy végig nézett rajtam. 
- Mit akarsz? -kérdeztem. 
- Le égett a házam. -felelte és lassan körül nézett, majd tekintete megállapodott Lokin. - Te ki vagy? -kérdezte. 
- Morgan fiúja, most pedig, menj el! Van pénzed hotelra. -felelte a nagyi sötéten. 
- Kölyök, meg jöttem! -kiáltott apa.
- Van egy hívatlan vendégünk! -kiáltottam én is. 
- Az ki? -jött be majd tekintete megállapodott Lisa nénin. - Már csak te hiányoztál az életemből. -felelte apa szemeit forgatva.

Loki halkan kuncogott egyet, mire a nagyival rá néztünk

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.

Loki halkan kuncogott egyet, mire a nagyival rá néztünk. Próbálta a mosolyát elrejteni. 
- Bírom ezt a kölyköt! -mondta a nagyi és meg ütögette Loki kezét. 
- Menj el, Lisa. -mondta apa. 
- Nem tehettek ki az utcára! -mondta és hitetlenül nézett apura. 
- Ez az én házam, azt teszek ki innen, akit akarok! -mondta apa.
- Tony, mi folyik itt?! -jött be anya. 
- Na és én most megyek! -mondta a nagyi és azonnal el is hagyta a nappalit. Le támaszkodtam a pultra, Loki pedig mellém jött. 
- Lisa, mennyi kell? -kérdezte anya, apa nagy szemeket meresztve nézett rá.
- Pénzzel meg lehet oldani, hogy eltűnjön? -kérdezte. Loki ismét halkan kuncogott. 
- Meg! Nos? -kérdezte anya. 
- Pepper, le égett a házam, nincs hova mennem! -mondta Lisa néni totálisan kétségbe esve. 
- Van hotel. -felelte anya. 
- De van egy lányom, te is tudod, hogy ő azt nem bírja ki! -mondta. 
- De, kibírja! -felelte. 
- Morgan sem bírná ki! -mutatott rám. 
- Jut eszembe, tessék, mehetsz a dolgodra! Ki vagy lakoltatva, ameddig akarod.  -szólalt meg apa, majd le guggolt a sátorért. Közelebb mentem hozzá, fel egyenesedett és felém dobta, amit el is kaptam, majd hátat fordítottam és ki mentem. 
A srácok épp az udvaron parkoltak le, amikor Lokival ki mentünk, meg beszéltük, hogy kinek hol fog állni a sátra és fel is állítottuk. 
- Szabad alkoholizálni? -kérdezte Dave. 
- Szerintem igen, anya hozott ki hűtőládába piát. -feleltem és fel tettem a padra Marcus mellé, aki egyből ki is szedegette őket belőle. Loki leült a srácok közé beszélgetni, míg én a csajokkal a lovakhoz mentem. 
- Hihetetlenül szépek! -mondta Beth, ahogy simogatta Loki lovát. 
- Igen, azok. -feleltem mosolyogva és meg simítottam Sleipnirt. 
- Nem akarok tolakodó lenni, de az ki a halál? -az asztal felé néztem. 
- Le fogok keverni neki egyet. -mondta Bella és meg indult. 
- Nagyot adj neki! -mentem utána. - Ő az unokatestvérem, Lily. -feleltem. 
- Te mit csinálsz? -kérdeztem, ahogy oda értem és meg fogtam Bella kezét. 
- Ki jöttem hozzátok, anya mondta. -felelte. Összehúztam a szememet. 
- Akkor azzal a lendülettel mehetsz is be! -mondta Dave és az ajtó felé intett. - És ha nem tűnt volna fel, mindegyikünknek van barátnője! -felelte morogva. Lily totálisan döbbenten nézett végig a srácokon. 
- Na, skera! Vagy rád uszítom! -kapta fel Marcus Lunát, aki morgott a kezei között. Loki nézte Lily arcát, majd tekintete megállapodott a poháron, mozdította a kezét, mire a pohár tartalma Lily ruhájára folyt. Sikolta állt fel és Lokira nézett.
- Nem hiszem el, hogy nem tudsz figyelni! -mondta kiabálva.
- Jelentéktelen dolgokra nem szokásom. -felelte Loki halál nyugodtan, mire mindenki röhögni kezdett. Lily pedig sértetten be ment. 

A JóslatOù les histoires vivent. Découvrez maintenant