A Jóslat

25 Vasember visszatér

Az éjszaka kint álltam a szobámhoz tartozó erkélyen, csendben meredtem a távolba. Annyira hiányzott apa és anya, egyikőjük sem érdemelte ezt. 
- Morgan. -hátra néztem Lokira, arca aggodalmat tükrözött. - Gyere be, nem akarom, hogy meg fázz! -mondta, és karját nyújtotta felém. Lassan fogtam meg és hagytam, hogy be vezessen. Egyből be másztam a takaró alá, Loki pedig mellém és szorosan ölelt magához. 
- Nem akarom, hogy a holnapi nap balul süljön el. -suttogtam. 
- Minden rendben lesz, figyelted a szervezést, elmondtad a véleményed, nem lesz baj. -suttogta és a nyakamba puszilt. Felé fordultam és meg is csókoltam, mit egyből viszonzott. Szorosan zárt a karjai közé, szinte elvesztem az ölelő karjai között. Lassan mászott rám, keze felcsúszott a felsőm alá, mohón falta ajkaimat. Bele túrtam a hajába, nagyon kívántam őt, mintha meg érezte volna ezt, egy mozdulattal vette le rólam az alsóneműm és már belém is nyomult. Bele nyögtem a csókjába, Loki lassan kezdett el mozogni bennem, szinte meg sem állt. 
- Védekeznünk kell. -suttogtam vágyakozva. Gonoszan mosolyodott el. 
- Ne félj, bízd rám a dolgokat. -suttogta és teljesen belém tolta magát. kezeivel fejem mellett támaszkodott. Elvesztünk egymásban. 
Másnap reggel az ébresztőm hangjára ébredtem fel. Lassan nyitottam ki a szemeimet, annyira álmos voltam, hogy ki nyomtam és vissza bújtam Lokihoz. 
- Nem aludhatsz el. -suttogta. 
- Nem akarok menni. -nyöszörögtem. 
- De, mész és én is ott leszek, ettől nem kell félned! -mondta. 
Nagy nehezen mentem az Expo helyszínére, Loki végig mellettem sétált. Elkezdték a dolgokat kiállítani, volt lehetőség arra is, hogy az emberek ki próbálják a kiállított dolgokat. Elég sokan voltak, ami meglepett, hiszen ennyi emberre még csak nem is számítottam. A sajtótól is jó páran kivonultak, mint az éhes cápák. Csak be jutni nem tudtak, hiszen az őrök csak azokat engedték be, kiknek a neve a listán szerepelt. 
- Rengetegen vannak. -állapította meg Loki. 
- Ennyi emberre nem is számítottam, hogy őszinte legyek! -feleltem némileg idegesen. Loki szorítása a derekamon egyre erősebb lett. 
- Nem akarom, hogy elmenj mellőlem! -mondta komoran. 
- Pedig muszáj, ezt te is tudod. -suttogtam és felnéztem rá. 
Loki a színpad mögé nem jöhetett velem és ez nagyon zavart, szinte éreztem, ahogy a félelem úrrá lesz a testemen, pedig csak a sorrendeket kellett átnéznem, semmit mást. 
- Áh, Ms. Stark! -fogta meg valaki a vállam, felnéztem az illetőre. Killian egyik embere nézett le rám vigyorogva, az érintése égető volt. A bőrének színe elkezdett megváltozni, szinte úgy izzott, mint a vas. Rémülten hátráltam el tőle, ő pedig jött felém.
- Ne félj, hamar túl leszünk rajta és érezni sem fogod! -mondta, majd megivott valamit. A szer hatására az egész teste izzott. Fel fog robbanni, rémülten mentem a színpadra és  néztem körbe, Loki nem volt sehol. Könnyeim végig folytak az arcomon.
- Loki! -kiáltottam, ugyanis nem láttam sehol sem.
- Morgan! -kiáltott Loki, a tömegben tört előre, majd mellettem megjelent a hologramja. A férfi megijedt, majd hátra nézett, így én időt nyertem arra, hogy elszaladjak. Be futottam a színpad mögé, közben pedig kijáratot kerestem. Minden ajtó zárva volt, és ez nem volt helyes. Az órám vadul kezdett el csipogni, le néztem rá. Apa közeledik, vagyis reméltem, hogy apa az. Killian embere jött utánam, hátráltam és szemmel is tartottam.
- Apáddal és anyáddal könnyű dolgunk volt, kár, hogy te élsz! -mondta, miközben megszabadult a felsőjétől.
- Ne higgye azt, hogy az apám halott! -mondtam, nagyot nyeltem. Felnevetett, majd mutogatni kezdett.
- Naiv vagy, akár csak az anyád, aki az életét is oda adta érted! -mondta gúnyosan. Megláttam mögötte Lokit, aki hangtalanul közeledett felénk. Loki elkapta a férfi vállát, aki felüvöltött. Loki keze alatt a férfi bőre szinte égett. Felém nyújtotta a kezét.
- Gyere! -mondta, oda szaladtam, meg fogtam a kezét, majd Loki sebesen indult meg egy ajtó felé, amit betört. A férfi hátulról megütötte Lokit, mind a ketten térdre ereszkedtünk, levegőt sem bírtam venni a fájdalomtól.
- Killiannek igaza volt. -mondta a férfi, majd engem a torkomnál fogva felemelt.
- Ha jót akarsz magadnak, elengeded a lányomat! -mondta apa. Killian embere meg fordult, döbbenten nézett apára. Láttam, ahogy Loki feláll, bőre kék volt, elkapta a férfit, ki üvöltve ereszkedett térdre. Loki elkapta a kezemet, majd elhúzott onnan és egyből el is engedett. 
- Hagyjátok el a helyszínt! -parancsolta apa. 
- De... 
- Semmi de, Morgan! -mondta mérgesen. Loki kezei közé emelt és ki vitt az épületből a parkolóba, ahol a többi ember volt, mind meg voltak rémülve. 
- Segítenem kell neki! -mondtam, ahogy Loki le tett. 
- Nem! -mondta és szorosan fogta a karomat. - Nem fogod magadat bajba sodorni! -mondta határozottan.
Annyira jó volt végre a szüleim társaságában lenni, végre vissza kaptam őket.
- Muszáj lesz építkeznünk. -mondta apa, ahogy leült.
- Igen, és melegen ajánlom, hogy ezt ne merd senkinek sem elmondani! -fenyegette meg anya. Mosolyogva néztem őket, Loki leült mellém, majd magához ölelt. Apa felvonta a szemöldökét.
- Most kaptam vissza, veszed le róla a kezed! -mutatott apa Lokira fenyegetően. Loki le vette a kezét rólam. Fel néztem rá, majd kezét vissza helyeztem oda, ahol volt.
- Nyugi, csak viccel. -mondtam halkan., mire rám nézett és el is mosolyodott.
- Biztos? -kérdezte Lokira.
- Ja, teljesen biztos. -értett egyet apa. - Kezdelek megszokni. -mondta végül, ami engem is meglepett.
- Örülök neki. -feleltem mosolyogva, mire apa is elmosolyodott.
- Légy boldog, más nem számít. -felelte mosolyogva, majd anyut magához ölelte. Nagyon jó volt, hogy végre ismét együtt a családunk, örültem annak, hogy nem haltak meg és annak is, hogy apa kezd megbékélni Lokival, viszont azt nem mertem megkérdezni, hogy maradhat-e nálunk, ha végre ismét saját lakásunk lesz. Szerintem ebbe ez egy dologba apa nem menne bele, bár ha anya keze is benne van, akkor talán engedékenyebb lesz és ennek örülnék a legjobban. Semmi más nem számítana, csak az, hogy végre boldog vagyok a családommal és egyben Lokival.