A Jóslat

26 A halál istennője

6 hónappal később

Apa és anya egymás mellett álltak, és az új otthonunkat csodálták együtt, mi tényleg magáért beszélt a csodálatosságáról. Még pedig azért, mert ez volt New Yorkban az egyik legmodernebb, saját energiával működő lakás.
- Lunának is tetszik. -mutatott Lunára apa, aki jelent pillanatban anya egyik szőnyegével volt elfoglalva, ami kegyetlen drága volt.
- Igen, ő mindent értékel, bár szerintem a tengerparti otthonunkat jobban szerette. -feleltem mosolyogva.
- Jó volt, kár érte. -felelte apa, majd felém nyújtotta a pezsgős poharát. Lassan vettem el tőle, majd bele is kortyoltam.
- Morgan, vidd a helyére, drága volt a szőnyeg! -mondta anya mérgesen, le tette poharát, majd kezei közé vette Lunát és nekem adta, mosolyogva vettem át. Le tettem a poharat.
- Csak ismerkedik az új otthonával, nem értem, miért baj ez. -mondtam és megpusziltam a kis fejét.
- Kivételesen a szőnyegek jönnek be neki. -nézett a szőnyegre elgondolkodva apa.
- Szőnyeg fóbiája van. -vontam meg a vállam, anya pedig nagyon csúnyán rám nézett.
- Ne legyen, rengeteg játéka van, amit kedvére rághat! -mondta anya, fogta a poharát, majd le ült a kanapéra és elkényelmesedett rajta. Apára néztem, aki fel vont szemöldökkel nézett anyára, majd rám nézett.
- Anyáddal nem húzunk újat! -mondta apa.
- Értettem, főnök! Ismétlem, főnök! -mondtam nagyon komolyan.
- El foglak tiltani a keresztapádtól. -mondta apa.
- Dehogy fogsz, mindig ezt mondod! -feleltem vigyorogva és le tettem Lunát a földre. Apa telefonja váratlanul megcsörrent, unottan rá nézett, le halkította és le tette.
- Nem fontos? -kérdezte anya. Le ültem mellé a kanapéra.
- Nem, nem az! -mondta morogva. Luna fel ugrott mellém, elkényelmesedett, majd fejét a combomra tette.
- Hol van Loki? -kérdezte hirtelen témát váltva apa, mi nagyon meglepett.
- Nem tudom, miért? -kérdeztem. Apa hanyagul vállat vont.
- Érdekel, ha már össze vagytok nőve, fura, hogy nincs itt. -mondta. Összehúzott szemekkel néztem apára, mivel ez ő rá nem volt jellemző, utálta, ha Loki sok időt töltött a közelemben.
- Apa.... fura vagy. -mondtam és hátra dőltem a kanapén és ittam a pezsgőmet. A pohárra néztem, eléggé kevés volt benne. - Van még? -néztem anyára.
- Persze, ide hozom. -mondta és a pezsgőért indult.
- Nem vagyok fura, Loki a fura! Nincs itt, pedig itt kellene lennie! -mondta apa.
- Tényleg? -mind a hang irányába fordultunk, Luna örömmel ugrott fel és szaladt Lokihoz, aki mosolyogva hajolt le hozzá és kezei közé emelte. Fekete ing és fekete farmer volt rajta. Már meg sem lepődöm a Földi ruháin.
- Igen, tényleg! -mondta apa, vissza néztem rá. Lokit méregette, teljesen biztos vagyok abban, hogy azért néz végig rajta, mert valami csípős megjegyzésre készül, és nem jut eszébe semmi. Vicces helyzet, amikor nincs mit beszólnia Lokinak.
- Loki, pezsgőt? -kérdezte anya.
- Kérek, köszi! -mondta, apa pedig őssze húzta a szemét. Lokira néztem, aki mosolyogva nézett anyára.
- Apa, kaphatok egy motort? -kérdeztem hirtelen. Apa rám nézett, szemei felvidultak, szélesen elvigyorodott.
- Milyet kérsz? -kérdezte, közben leült, lábait pedig az asztalra tette.
- Anthony Howard Stark meg ne merd venni neki! -mondta anya fenyegető hangsúllyal.
- Én sem támogatom! -mondta Loki, rá néztem fel vont szemöldökkel.
- Csak egyszer ülj fel egyre! -mondta apa.
- Soha nem fogsz le szállni róla! -kontráztam.
- De akkor sem akarom, hogy valami vad járgányon száguldj! -mondta Loki.
- Pedig nem tudod meg akadályozni. -feleltem, megittam a maradék pezsgőt.
- Mondta ezt a halandó a Csínytevések Istenének! -nézett rám unottan.
- Nem tesz semmit sem. -feleltem vállat vonva, majd vissza néztem apára. Anya telefonja is váratlanul csörögni kezdett, le néztem magam mellé, kezembe emeltem.
- Coulson ügynök mit akar tőled? -kérdeztem értetlenül.
- Apádat elérni.
- Fel ne merd venni! -mondta apa és egyből felült, le tettem anya telefonját.
- Oké. -mondtam. Loki leült mellém, mosolyogva néztem az arcát. Még mindig nem tudok be telni vele, annyira jó képű és annyira az enyém! Közelebb hajolt, lágy puszit nyomott ajkaimra, majd kezével átkarolta a vállamat. Mosolyogva bújtam oda hozzá.
- Csak hogy itthon vannak! -mind a lift felé emeltük tekintetünket. Coulson ügynök jött be egy táskával a kezében.
- Ezt nem hiszem el! -mondta apa.
- Miért nem tudom önt elérni?! -kérdezte.
- Mert nem akarom, hogy bármiféleképpen el tudjon érni! -mondta apa és tehetetlenül emelte fel a kezeit.
- Segítenie kell! Maga Vasember! -mondta.
- NA álljunk csak meg! Én nem álltam be Fury kis csapatába, nem fog úgy ugráltatni, ahogyan ő akar, ugyanis, ha lett volna benne annyi, megvédi a családomat, vagy tesz azért, hogy ne kerüljenek rossz kezekbe! -mondta apa mogorván, és felállt. Coulson Lokira nézett.
- Ő még is a lánya közelében van, sőt mi több, járnak! -mondta.
- Maga erről semmit nem tud, vagy ha tud is, akkor érti. -felelte. - Ebből pedig maga szépen ki marad, az én lányom, én döntök arról, hogy kit engedek a közelébe és miért! -mondta apa. Coulson ügynők védekezőn emelte fel kezeit.
- Elnézést! -mondta.

Másnap reggel egyedül voltam itthon, ugyanis semmi zajt nem hallottam lentről. Nyújtózkodtam egyet az ágyban, majd pizsamában a konyhába mentem.
- Szóval itthon vagy. -ijedten néztem Sifre, aki mosolyogva állt a kanapé előtt.
- Most keltem fel. -feleltem, amint sikerült a pulzusomat csillapítanom.
- Odin beszélni akar veled. -mondta. Már megszokhattam volna, hogy Sif sosem köntörfalaz, ha valami fontos dologról van szó.
- Most? -kérdeztem, aprót bólintott.
Odin mellett álltam, a tengert néztük. Nagyon érdekelt, hogy mit akar, viszont tiszteletben tartottam azt, hogy nem kezdem el egyből faggatni, ami nagyon nehezemre esett.
- Ugye milyen szép? -kérdezte és lassan rám nézett.
- Igen, valóban az. -értettem egyet, ahogy a tenger felé néztem.
- Tudok arról, hogy felemelted a pörölyt. -kezdett bele. Nagy szemekkel néztem rá, mosolyogva nézte az arcomat.
- Honnan? -kérdeztem.
- Mindent tudok, előttem nincs titok. Itt történt a palotában, ezért is hívattalak ide téged. Senki sem tudja, hogy itt vagy. -mondta, vissza nézett a tengerre. Nagyot sóhajtott.
- Féltem, ezért nem mondtam el. -suttogtam.
- Tudom, de biztosíthatlak, hogy nincs mitől félned! Loki bizonyára örülni fog ennek. -felelte.
- Biztosan... -suttogtam.
- Ennél fontosabb dologról is beszélnem kell veled. -mondta. Figyelmesen néztem rá, eléggé gondterheltnek tűnt, mi nagyon meglepett. Sosem láttam Odint ilyennek. Nagyon sóhajtott, mielőtt tovább folytatta volna mondandóját. - Van egy lányom, ő az első szülött gyermekem. Vele harcoltam,vele arattam győzedelmet. Övé volt először a pöröly, neki szántam igazából. Viszont ő többet akart, mindent a magáénak akart és ezt el is mondta. Holtak seregével akarta leigázni a kilenc birodalmat, engedelmességre akarta kényszeríteni őket és nem pedig a béke fenntartására. Sikerült időben cselekednem, megakadályoztam ezt még pedig úgy, hogy száműztem egy olyan helyre, ahonnan nem jöhet ki soha. Kárhozatra ítéltem, örök feladatra kényszerült általam, mi rendjén is van. De már öregszem, az idő eljárt fölöttem, te vagy az én örökösöm onnantól kezdve, hogy méltó vagy a pörölyre és egyben a trónra is. A lányom neve Hela, bizonyára tudod, miféle Istennő, nem de? -nézett rám kedvesen.
- Hela, a halál Istennője. -mondtam.
- Így van, ő kíséri a holtakat, gondoskodik arról, hogy átlépjék a küszöbét. Viszont, a te feladatod az lesz, hogy ott tartod őt, ahol van. Át fogod venni egy nap a helyemet, mindent el fogok neked mondani arról, hogyan tudod Helat ott tartani, ahol most van. Te is majd tovább tudod adni, ha szeretnéd. Viszont egyre kérlek téged! -mondta, arca hirtelen komolyságot tükrözött.
- Mi volna az? -kérdeztem halkan, nagyon megrémített ez az egész dolog.
- Az, hogy amíg tudod, vagy amíg teheted, tartsd őt ott, ahol van, mert mást nem hozna magával, csak a kilenc birodalom pusztulását! -mondta. Néztem az arcát, ez számomra nagyon nehéznek tűnt. Varázserőm sem volt úgy, mint Lokinak, nem értettem a mágiához és semmi máshoz sem.
- Meg teszem, amit meg tudok. -suttogtam.
- Ezzel teljesen tisztában vagyok, és ezért hálás is vagyok neked! -mondta, kezét nyújtotta felém. Le néztem a kezére. Hosszú ideig néztem, majd végül meg fogtam a kezét.
- Remek uralkodó válik belőled! -mondta mosolyogva. Hiába mondja ezt, egy valamiről viszont megfeledkezett. Még pedig a szüleimről, akikről nem vagyok hajlandó lemondani senki kedvéért sem. Szótlanul néztem magam elé, pont ez volt az egyetlen dolog, amit a hátam közepére sem kívántam. Éreztem, hogy teljesen elérzékenyülök, nem bírtam uralkodni kitörni készülő könnyeimen. Erősen az ajkamba haraptam.
- Ugye tudod, hogy nem kell feláldoznod a Földi életed? -kérdezte.
- Már akkor fel lett áldozva, mikor bele csöppentem a Jóslatba. -mondtam elcsukló hangon.
- Ezen érdek ügyében semmit nem kell fel áldoznod! -mondta, rá néztem.
- Ezt hogy érti? -kérdeztem.
-Úgy, hogy mivel Asgard idővel tiéd lesz és Istennővé válsz, a szüleid tudnak téged követni. -felelte. Ezzel az egy mondatával hatalmas reményt ébresztett bennem. - Van mód arra, hogy halhatatlanná váljanak, ha ők is akarják. -felelte. - De majd a maga idejében el lesz intézve. -felelte. Bólintottam, hálás voltam neki azért, hogy tudja, mennyire fontosak nekem a szüleim, hálás voltam azért, hogy ezt a kis apróságot megosztotta velem.
- Vigyázni fogok Asgarda. -feleltem.
- Igen, ebben teljesen biztos vagyok! -mondta mosolyogva