A Jóslat

08 Csalódás

Amint anyuék elmentek itthonról, egyből kiszaladtam és Heimdall nevét kiáltottam, aki azonnal fel is vitt Asgardba.
- Hogy vagy? -kérdezte Heimdall mosolyogva.
- Jól, köszönöm, te? -kérdeztem vissza.
- Én is, köszönöm, hogy érdeklődsz felőlem. -felelte mosolyogva. Ellépett a pallostól, majd hozzám sétált. Érdeklődve néztem rá. - Tudom, hogy miért vagy itt, ezért kérlek engedd meg, hogy Sif -intett a nő felé, aki minket nézett. - legyen a kísérőd, még nem ismered annyira Asgardot és a palotát sem. -felelte.

- Rendben köszönöm. -feleltem.
Sif mellett sétáltam végig a hídon.
- Öhm, ön mennyire ismeri Lokit? -kérdeztem halkan és rá néztem. Rám nézett.
- Bátran tegezz! Loki a maga módján jó lélek, csupán kételyei vannak, ami nem az ő hibája. De konkrétan mit szeretnél tudni? Volt esetleg valami rossz megérzésed, hogy most itt vagy? -kérdezte.
- Igen volt, és nagyon félek, hogy nem csak megérzés. -suttogtam.
- A megérzés nem mindig valós. -felelte Sif.
- Balsejtelmeinkkel csaknem mindig eltaláljuk az igazságot. -suttogtam.
- Bármi is lesz, megvédelek, ezt megígérem neked! -mondta és kezét vállamra helyezve bátorítóan szorította meg. Bólintottam egy aprót.
Ahogy Loki szobájához értünk, a szívem őrült tempóban dobogott, féltem, hogy mit látok majd az ajtó túloldalán. Nagy levegőt vettem, halkan le nyomtam a kilincset, és be néztem. Loki épp egy lánnyal volt elfoglalva. A szívem darabokra tört, könnyeim patakokban kezdtek folyni az arcomon, kár volt feljönnöm. A kezem lecsúszott a kilincsről, így le is lepleztem magamat. Mind a ketten rám néztek, bele néztem egyenesen Loki döbbent tekintetébe. Be csaptam az ajtót és Sif felé mentem.
- Mit láttál? -kérdezte.
- Épp bele van temetkezve egy lányba. -suttogtam, remegett a kezem. Sif döbbenten nézte az arcomat, majd megölelt, amit nem kellett volna, ugyanis sírva fakadtam.

Nyílt az ajtó, Sif pedig a háta mögé terelt.
- Mi most szépen elmegyünk! -mondta Sif.
- Nem, amíg nem beszéltem vele! -mondta Loki idegesen.
- Nem hiszem, hogy Morgan újfent társalgást akar veled folytatni! -felelte Sif bunkón.
- Te meg ebbe mégis minek avatkozol bele?! -kérdezte kiabálva.
- Mert Heimdall rám bízta és most szépen haza megy! -felelte Sif, Loki lassan jött közelebb, Sif pedig elütötte. Összegörnyedtem a fájdalomtól és térdre ereszkedtem.
- Francba, elfelejtettem, hogy össze vagytok kötve! -mondta Sif, bebújt a kezem alá, majd amilyen gyorsan csak tudtunk, együtt mentünk a palota kijárata felé. Loki előttünk termett, elütötte Sifet mellőlem.
- Kérlek, beszéljük meg! -nézett rám kétségbe esetten. Csak néztem rá, nem tudtam erre mit felelni neki. Megingattam a fejem és hátrálni kezdtem tőle, mire elkapta a kezem. - Kérlek Morgan! -könyörgött. Észrevétlenül a kijárat felé pillantottam. Loki szemei megteltek könnyekkel, ezt látva nem bírtam türtőztetni magam.
- Hagyj békén, menj vissza hozzá! Az istennők bizonyára sokkal jobban teljesítenek az ágyban a számodra mint az emberek! Nem akarok veled beszélni! -feleltem sírva.
- Addig innen nem mész el, míg nem beszéltünk! -mondta. Sif váratlanul le fogta Lokit, így amíg időt nyert nekem, szaladni kezdtem a kijárat felé, majd a Bifröszt irányába. Sif futva beért, majd együtt értünk rá a hídra. Loki előttem termett, így bele szaladtam. Kezeivel szorosan fogta a derekamat.
- Beszéljük meg, könyörgöm! -nézett rám kétségbe esetten.
- Mégis miért? Hogy meg bocsájtsak, utána pedig ismét eljátszd ezt? -kérdeztem.
- Nem! Fontos vagy nekem! -mondta.
- De nem eléggé. -suttogtam könnyezve és be haraptam az ajkam.
- Mit vársz tőlem?! -kérdezte kiabálva.
- Azt, hogy szeress! Azért, aki vagyok és nem azért, mert milliárdos az apám! -üvöltöttem vissza. Meglepetten nézett a szemeimbe. - Sokan próbáltak kihasználni, mert gazdag vagyok! " Úristen! Meg kell fektetni a Stark lányt és akkor talán az apja kegyeibe kerülök!" -idéztem a volt fiúm egyik mondatát. - Vágyom végre valaki olyanra, aki nem azt nézi, hogy Vasember lánya vagyok! -feleltem könnyezve. Loki szótlanul nézett rám, Sif mögötte szomorúan nézte az arcomat.
- Azt hittem, hogy, amikor be jöttél hozzám, tényleg érdekelt hogylétem, hogy tényleg kiérdemeltem a figyelmedet, hogy velem leszel és én leszek az, aki alattad nyög az ágyadban a karjaid közt! -suttogtam könnyezve.
- Adj egy esélyt nekem! -kérte halkan. Az órám váratlanul megszólalt. Le néztem rá, jelezte a gyógyszereket, és a szérumot, ami meglepett.
- Nem tudom, hogy bízhatok-e benned ezek után, de nekem mennem kell. -suttogtam és ahogy kikerültem, elkapta a kezem.
- Nem mész innen sehova, amíg nem beszéltünk! -mondta.
- Ha életben akarsz maradni, haza engedsz! -mutattam meg a jelzést az órán. Loki aggódva nézte az órát, majd a szemeimbe nézett.
- Le megyek veled, sétálunk, vagy bánom is én, hogy mit csinálunk, de így nem válunk el! Meg akarom neked ezt magyarázni! -mondta.
- Nem, nekem ehhez nincs energiám! -feleltem könnyezve.
- Ne akard, hogy itt tartsalak! -felelte.
- Nem teheted, nem tarthatsz itt akaratom ellenére! -mondtam. - Menj vissza hozzá, biztos van egy befejezetlen ügyetek! -mondtam, egyre jobban folytak a könnyeim.
- Befejezetlen ügyem csak veled van! -felelte. Kezdtem szédülni, Loki arca elhomályosodott előttem. Próbáltam kezét elkapni, de mellé nyúltam, így elvesztettem az egyensúlyomat. Loki azonnal elkapott, karjaiba emelet és a Bifröszt felé szaladt velem.
- Tarts ki! -mondta félve. Lábra küzdöttem magam, ahogy oda értünk. Ellöktem Lokit magamtól, és ekkor Heimdall vissza küldött a Földre. Olyan gyorsan mentem be, amilyen gyorsan csak tudtam, és be adtam magamnak a szérumot. Le feküdtem az ágyamra és sírni kezdtem, annyira fájt ez az egész.
- Kincsem meg jöttünk! -szólt fel apa. Nem válaszoltam neki, be haraptam az ajkam, hogy vissza tartsam a sírást, de nem tudtam.
- Morgan? -nézett be apa, tekintetünk találkozott, aggodalom villant arcán, ahogy nézte könny áztatta arcomat. - Mi történt? -kérdezte.
- Nem... nem akarok erről beszélni. -feleltem zokogva. Mellém feküdt, majd a mellkasára húzott, egyre jobban kezdtem el sírni, ő pedig csendben ölelt és nem engedett el.
- Jobb, ha beszélsz róla. -suttogta és simogatta a hátamat.
- Felszöktem Asgardba, érdekelt Loki, a kórházban is járt nálam, ott pedig reményt ébresztett bennem, ami nagyon jól esett. Fent pedig... épp más lány feküdt az ágyában. -suttogtam zokogva. - Annyira naiv vagyok! -sírtam el magam még jobban.
- Nem vagy az, csupán szeretsz egy olyan személyt, aki most jó alaposan beléd rúgott. Beszéltetek? -kérdezte.
- Nem akartam hallani a kifogásait. -szipogtam.
- Hallgasd meg, tény és való, hogy a legeslegrosszabb dolgot művelte, de azért szerintem neki is van szíve. -mondta halkan. Lassan néztem fel rá.
- Sírt. -suttogtam. Apa kisimította a hajamat az arcomból, majd elmosolyodott.
- Látod, még is csak ér valamit, hogy egymásnak vagytok teremtve. -felelte apa.
- Miért állsz ki érte? -kérdeztem halkan.
- Mert tudom milyen, ha elveszítesz egy olyan személyt, aki a legfontosabb a számodra. -suttogta.
- De félek, nem akarok csalódni. -suttogtam.
- Szerintem ő attól jobban fél. -felelte apa.
- Takarodj innen! -üvöltött anya. Apa sebesen futott le a lépcsőn, utána siettem. Loki felemelt kezekkel nézett anyura.
- Nem akarok bajt, Morgannel akarok beszélni! -felelte, arcát könnyei áztatták, szemei a sírástól vörösek voltak. Az emeletről néztem le rá.
- Miért akarsz beszélni vele? -kérdezte apa, neki dőlt a kanapénak.
- Csináltam egy rohadt nagy ostobaságot. Most érzem a legjobban annak a súlyát, amit tettem, megbántottam egy lányt, aki engem szeret úgy, ahogy vagyok. -suttogta és letörölte könnyeit. Apa felnézett rám, akár csak Loki.

- Kérlek, beszélj velem! -nézte az arcomat. Apára néztem, aki egy aprót bólintott.
- Gyere fel! -suttogtam. Apa fogta anya kezét és kikísérte a házból a teraszra. Loki végig az arcomat nézte, ahogy jött fel. Be mentem a szobámba, ő pedig jött utánam, és becsukta az ajtót.
- Morgan, azért tettem, amit tettem, mert félek attól, hogy csalódni fogok. Félek, hogy nem fogsz szeretni és ezt el akarom kerülni. -suttogta.
- Ez nem ok arra, hogy bebiztosíts magadnak valakit, akit kedvedre használsz. Miért ne szeretnélek? -suttogtam, a lehető legtávolabb mentem tőle. Loki leült az ágyamra, maga elé bámult.
- Mert embereket öltem...Te mit tettél volna a helyemben rengetek csalódás után? -kérdezte. Lassan rá néztem, majd nagyot nyeltem.
- Valószínű, hogy megszöktem volna itthonról, hogy soha senki ne keressen. -suttogtam könnyezve, leültem az ablakhoz épített kis nyugovóra. Fejemet az ablaknak döntöttem.
- Szeretném, ha megbocsájtanál nekem, meg fogok változni, mert tudom, hogy te, ha megbocsájtasz, végig velem leszel. -suttogta. Lassan állt fel és hozzám jött. Le térdelt elém, meg fogta a kezemet.
- Félek, ha meg teszem, akkor ismét megtörténik. -suttogtam.
- Nem fog, a legtöbb időmet veled fogom tölteni, vagy itt, vagy Asgardban. -felelte, végig folyt az arcán a könnye, szemei nagyon vörösek voltak.
- Rendben. -suttogtam. Loki szomorúan elmosolyodott, majd fejét lehajtotta. Ki húztam a kezemet a szorításából és megsimítottam a fejét, mire rám nézett.
- Köszönöm. -suttogta és homlokát az enyémnek döntötte. Szabad kezemmel átöleltem a nyakát és a vállára feküdtem. Viszonozta az ölelésemet.

Remélem tetszeni fog, jelezd ha tetszett, kösziii😊😊