A Jóslat

06 Loki

Lassan nyitottam ki a szemeimet, majd vissza is csuktam, ugyanis az erős fény nagyon irritálta a szemeimet, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. A fejem nagyon fájt, akár csak a vállam.
- Kincsem, hallasz engem? -kérdezte anya. Ki nyitottam ismét a szemem, kezdtem megszokni az erős fényt.
- Aha. -suttogtam fájdalmasan. Apa is itt volt, figyelte az arcomat.
- Fáj valamid? -kérdezte apa és megsimította a fejemet.
- A vállam és a fejem, de a fejem az nagyon. -suttogtam. Apa felállt, majd elhagyta a szobát. Anya fogta a kezem, szinte el sem engedte.
- Nincs hányingered? -kérdezte, mire megingattam a fejem.
- A lovamnak ugye nem lett baja? -kérdeztem és néztem rá. Anya nagyot nyelt, mielőtt válaszolt volna. - Elaltatták, igaz? -kérdeztem halkan, mire nagyon aprót bólintott. Könny szökött a szemembe, annyira, de annyira imádtam őt, nem érdemelte ezt meg.
- Sajnálom! -suttogta. Apa egy nővérrel tért vissza, aki adott egy erős fájdalom csillapítót. Anya felállt az ágyról, hogy a nővér hozzám férjen.
- Nincs hányingered? -kérdezte.
- Nem, nincsen.
- Nem szédülsz? -kérdezte és közben megmérte a vérnyomásomat.
- Nem. -suttogtam.
- Rendben, a vérnyomásod még alacsony. Esetleg nem ennél valamit? -kérdezte. Megingattam a fejem, nem éreztem éhesnek magamat.
Nem hagytam, hogy anyuék estére itt maradjanak, muszáj nekik is pihenniük, rám pedig vigyáznak az őrök, akiket apa hívott ide.
Kisebb neszekre lettem figyelmes, nem nyitottam ki a szemeimet, füleltem tovább. Hideg kezet éreztem az enyémen, ahogy gyengéden végig simít egészen ujjaimig. Lassan nyitottam ki a szemeimet, Loki állt felettem. Megijedtem és ülőpozícióba küzdöttem magam. A gép jelezte magas pulzusomat, nyílt az ajtó, Loki pedig nem volt sehol.
- Mi a baj? -kérdezte a nővér és már nézte is a gépet, és egyből meg is mérte a vérnyomásomat.
- Rosszat álmodtam. -hazudtam egyből, a légzésem még mindig nem csillapodott.
- Jól van, semmi baj! -fogta meg a kezemet a nővér, próbáltam lenyugodni és rendezni a gondolataimat.
- Igyál egy kis vizet! -mondta és a fürdőbe ment, amit eddig észre sem vettem.

Loki ismét itt volt, ujját ajkaira emelte ezzel jelezvén, hogy ne szóljak róla, majd ismét eltűnt. A nővér felém tartotta a pohár vizet, remegve vettem el tőle.
- Kérsz egy kis nyugtatót? -kérdezte.
- Nem... köszönöm. -feleltem halkan és oda adtam neki az üres poharat. Észre sem vettem, hogy mennyire ki volt száradva a szám.
- Rendben, ha szükséged van valamire, ezt nyomd meg. -mondta és az ágyra tette a nővérhívót, mire hevesen kezdtem bólogatni. Megsimította a fejemet, majd ki ment.
- Nem tudtam, hogy magadhoz tértél. -mondta Loki, aki közvetlenül az ágy előtt állt.
- Még délután. -feleltem és nem vettem le szemeimet róla.
- Ennek örülök, hogy érzed magad? -kérdezte és leült az ágyra, kezem automatikusan a nővérhívó gombra csúszott, amit észre is vett. Gonosz mosoly jelent meg ajkain.
- Ha bántani akarnálak, már nem lennél itt, vagy pedig nem élnél. -felelte, kezét átrakta a lábam felett, és megtámaszkodott.
- Jelen pillanatban kezdett el fájni a fejem. -feleltem a kérdésére válaszolva.
- Nagyon fáj? -kérdezte, majd állam alá nyúlt, fejemet oldalra billentette. - Nagyon csúnya a véraláfutásod még mindig. -mondta.
- Milyen véraláfutás? -kérdeztem döbbenten.
- Itt, az arcodon. -mondta és gyengéden végig húzta rajta az ujját. Biztos az esés miatt van, nem nagyon emlékszem a részletekre és ez azért zavart. Loki szemeibe néztem, ő is engem nézett. A gyomrom kavarogni kezdett, egyre nagyobbakat nyeltem. Le néztem az ágy mellé, volt ott egy kisebb lavór.
- Kérlek add azt ide. -nyöszörögtem. Loki le nézett a lavórra, majd felkapta és az ölembe tette. Hányni kezdtem, nem tudtam egyszerre fogni a lavórt és a hajamat. Loki hátra fogta a hajamat, így tudtam tartani a lavórt.
Ahogy abba maradt, szaggatott levegővétellel döntöttem hátra fejemet és letöröltem a könnyeimet.
- Jobban vagy? -kérdezte és elvette a lavórt, majd aggodalmasan nézett rám.
- Azt hiszem. -suttogtam erőtlenül, Loki a fürdőbe ment, majd tisztán hozta vissza a lavórt, elvette a poharat a polcról, majd hozott nekem vizet. El vettem tőle és megittam.
- Aggódom érted. -suttogta. Az arcára néztem.
- Hogy hogy? -kérdeztem halkan, mire megvonta a vállát.
- Amikor be kerültél, be lógtam hozzád. Nem tetszik, hogy így látlak. -ismerte be. Éreztem a belőle áradó aggodalmat.
- Örülök, hogy itt vagy. -suttogtam és a kezemre néztem. Nem értem, hogy ezt miért vallottam be neki, de egyszeriben esett jól és rosszul.
- Nézz rám. -suttogta. Lassan néztem az arcára. - Ameddig itt leszel, mindig be jövök hozzád, ha szeretnéd, megpróbálok vigyázni rád. -suttogta. Teljesen máshogy viselkedett, nem értettem őt, hiszen Asgardban teljesen más dolgokat mondott. Vajon mi történt vele, hogy ilyeneket mond?
- Miért mondasz ilyeneket? -kérdeztem.
- Hiába tagadom le az érzéseimet, ha a közeledben vagyok, hagyom, hogy a szívem vezessen és nem az épp eszem. -mondta. - Már nem tudom tovább tagadni ezt. -mondta és az ajtóra nézett, majd vissza rám. - Mennem kell. -felelte halkan, felállt, homlokon puszilt, majd eltűnt. Ismét hányingerem lett, megnyomtam a nővérhívó gombot. Az ajtó kinyílt.
- Mi a baj? -kérdezte a nővér.
- Hányni fogok. -suttogtam, mire azonnal az ölembe nyomta a lavórt és hátra fogta a hajamat.

Anya és apa már reggel itt voltak, amikor felébredtem. A nővér mondta nekik, hogy az éjszaka elég sokat hánytam, így anyu hozott nekem reggelit.
- Lehet tudni valamit, hogy mi baja volt a lovamnak? -kérdeztem két falat között.
- Egy nőt keresünk, aki a lovadat nyergelte fel, de nyom nélkül eltűnt. -felelte evés közben.
- Értem... -feleltem halkan. - Haza akarok menni. -nyöszörögtem és le tettem a kanalat a tálcára.
- Ne félj, lassan otthon leszel. -felelte apa.
- Remélem minél előbb. -mondtam.
- Morgan, gyere, megröntgenezzük a válladat. -jött be a nővér. Apa segített kiszállnom az ágyból, majd a nővér után indultam, aki a folyosón be várt.
- Hogy érzed magad? -kérdezte kedvesen.
- Jobban, köszönöm, hogy éjszaka végig mellettem volt. -mondtam hálásan.
- Ugyan, ez a dolgom. -mondta. A váróban megláttam Leilát. Teljesen megváltozott, mióta nem beszélünk, karja be volt kötve, az anyja nagyon dühösnek látszott. Leila felnézett, tekintetünk találkozott. Félre néztem, hogy ne kelljen vele beszélnem.
- Morgan! Mi történt veled? -kérdezte és elém lépett.
- Amint látod, balesetem volt. -feleltem.
- Sajnálom. -suttogta, szemeiben megbánást véltem felfedezni.
- És veled? -mutattam a kezére.
- Nagyon rossz az életem, mióta Amandával jóba lettem, össze vesztünk és dulakodás közben történt ez. -suttogta.
- Jobbulást. -feleltem csak ennyit. Leila könny fátyolos tekintettel nézett a szemembe.
- Ma tudnánk esetleg találkozni? -kérdezte.
- Nem. -feleltem.
- Miért? -kérdezte.
- Mert nem mehetek haza. -mutattam fel a másik kezem, amin az infúzió csöve lógott a kötés alól. - Meg szerintem Amanda engem gyűlöl, szóval köszi nem, nem kérek ebből. -feleltem, majd ahogy nyílt az ajtó, bementem a nővér után.
A szobában apával voltunk csak, míg anya elment kávéért.
- Találkoztam Leilával. -mondtam halkan.
- Mit mondott? -kérdezte apa és az ágyra ült.
- Találkozni akart velem, de mondtam neki, hogy ennek Amanda amúgy sem örülne, szóval inkább ne. Nem akarom, hogy újra barátok legyünk. -suttogtam.
- Biztos átgondoltad? -kérdezte apa, az arcára néztem.
- Igen, mivel tudom, hogy ismét megtörténne az, ami először is. -feleltem halkan
- Rendben kölyök, ez a te dolgod. -mondta és felállt, eddig észre sem vettem a kávét a kezében, és erre a szemem is felcsillant. 
- Adj belőle, kérlek! -néztem rá boci szemekkel. 
- Nem, majd ha jobban leszel. -felelte és megkerülte az ágyat.

Szavazz, ha tetszett és örülök, hogy elolvastad! :)